eur:
392.82
usd:
367.87
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Orosz katonák felvonulása a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2022. május 9-én. Oroszországban május 9-én ünneplik a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem 77. évfordulóját.
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Kaiser Ferenc: az embererő most már "pipa", a lőszer a kérdés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy Vlagyimir Putyin eddig is csak fenyegetőzött az atomfegyver bevetésével, a mozgósítás után ez katonailag még indokolatlanabb lépés lenne, ám egy diktátor lépései mindig kiszámíthatatlanok. Ukrajna megtámadása mellett sem szóltak észérvek – emlékeztetett.

Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense úgy látja, hogy a mozgósítandó mintegy 300 ezer orosz tartalékos jelenlegi állapotában szinte semmire nem használható. Frissítő kiképzésre lesz szükségük, főleg a sorkatonai szolgálatukat régebben teljesítőknek.

„Ehhez hely kell, fegyverzet meg képzett tisztek, tiszthelyettesek, akik ezt megadják nekik” hívta fel a figyelmet a docens. Hozzátette, a harkivi régióban lényegében összeomlott egy szakaszon az orosz front, így lesznek olyanok, akiket mondjuk akár csak két-három napos vagy egy-két hetes kiképzést követően fognak bevetni az arcvonalban.

900 ezer fős haderő az orosz, jelentős mennyiségű tiszt van máshol is, mint az ukrajnai háborúban – felelte a felvetésre, hogy a kiképzést végzők nem a fronton vannak-e épp.

„A magasabb beosztásúak meg egyébként a tartalékos tisztek között is vannak olyanok, akik elvileg visszamehetnek lövésztisztté.

Ezeket a behívott embereket leginkább, a leggyorsabban gyalogossá, lövészkatonává lehet kiképezni.

Tulajdonképpen az orosz haderőből elsősorban a lövészkatona hiányzik, márpedig gyalogos nélkül sem támadni, sem védekezni nem nagyon lehet” – mondta Kaiser Ferenc. Hozzáfűzte, hogy a veszteségek is leginkább a lövészeket érintik.

Kétmillió körülire becsülik a használható tartalékosok számát – mondta el. Ennél szerinte több lehet, mivel sorállomány is van. A 144 milliós országban szerinte a férfiak negyede alkalmas sorkatonának. Ennyi fegyvere nincs Oroszországnak.

A bejelentés a docens szerint annak a beismerése, hogy nem úgy alakul a háború, ahogy Moszkva eltervezte, de az is erre utal, hogy folyamatosan emelték a fizetést, több ezer dollárral csábították az önkénteseket.

„A legdurvább, hogy most már a börtönökből köztörvényes bűnözők közül is toboroz akár az orosz haderő, akár pedig az orosz haderő oldalán harcoló katonai magánvállalatok”

– tette hozzá.

A létszámproblémát enyhítheti a mozgósítás, de „ezek a kényszersorozott emberek, akiknek megadni is tilos magukat, mert ha önkéntes megadás felvetődik, akkor tíz év börtönt kaphatnak, hát az ő, mondjuk úgy, motiváltságuk erősen kérdéses lesz”.

Kaiser Ferenc úgy látja, hogy

az atomfegyver bevetése pont ezzel a részleges mozgósítással lett elhalasztva.

„Onnantól kezdve, hogy nagy mennyiségben ezek a tartalékosok megérkeznek, nem szükséges atomfegyvert bevetni. Ezzel a 300 ezer tartalékossal, amennyiben megérkeznek, az ukrán élőerőt az oroszok ellensúlyozni tudják” – mondta. Nukleáris fegyver bevetése akkor lenne valószínű, ha a NATO támadná meg Oroszországot, ezt pedig a hevesebb lengyeleken kívül szerinte senki nem óhajtja. De!

„A diktatúra és azon belül a diktátor döntéseit nagyon nehéz megjósolni. Már katonailag innentől kezdve annyira nem indokolt,

eddig sem volt indokolt az atomfegyver bevetése, ennek ellenére Oroszország meghúzhatja ezt is, mert egy diktátor vezeti”

– mondta Kaiser Ferenc.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy

  • Oroszországnak 1500 azonnali készenlétben lévő töltete van, a raktárkészletekkel együtt pedig 6500-6600 darab.
  • A NATO együtt olyan 7000 töltettel bír.

Ha ezeket mind kilövik, mindenki meghal a Földön. Oroszország inkább blöffként használja. Ráadásul:

„Az orosz határok mentén zajlik a háború, tehát valahol át akarok törni és mondjuk Harkivnál ledobok egy egy atomtöltetet, akkor a nukleáris csapadékkiszóródás révén, meg ha olyan a szél, akkor annak egy jelentős része visszamegy Oroszországba” – szögezte le. Ha civilek millióit ölnék atomfegyverrel, akkor tovább romlana a világban Oroszország sok országban amúgy sem túl fényes megítélése – fűzte hozzá.

„Minden józan érv amellett szól, hogy Oroszország nem fogad atomfegyvert bevetni, de hát a legtöbb józan érv amellett szót, hogy Oroszország Ukrajnát sem fogja megtámadni,

aztán mégis megtette” – emlékeztetett a szakértő.

Külső katonai segítségre nem számíthat Oroszország – szögezte le –, Hszi Csin-ping kínai elnök nemrég a Vlagyimir Putyinnal történt találkozóján „nagyon szépen megfogalmazott egy nesze semmi, fogd meg jól üzenetet, Kína megveszi az olcsó orosz energiahordozókat, nyilván valamilyen segítséget is adni fog, ám a korábbi vazallus Észak-Korea is ugyan felajánlott lőszerkészleteket, de csak pénzért!” Jó pénzért vett Irántól is drónokat – fűzte hozzá.

Úgy látja, fegyvere van Oroszországnak, az embererőt most pótolják, Kaiser Ferenc szerint

a lőszer lesz a nagy kérdés,

de ugyanez igaz az ukránokra is. Úgy fogalmazott, hogy a tüzérség 11-20 hónapig bírhatja, ha teljesen kimeríti a raktárakat, amit nyilván nem tesznek meg.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense így zárta mondandóját: „Féléves készletezést az oroszoknak fenn kell tartaniuk. Egyébként akár Kína ellen is, mert ez az általános mozgósítás Kínának is szól.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×