Kitört egy tűzhányó Izlandon a főváros, Reykjavík közelében.
A Reykjanes félszigeten, Reykjavíktól mintegy harminc kilométerre északnyugatra található vulkán jelenlegi kitörése sokkal erőteljesebb volt, mint a 2021-es. A láva eddig körülbelül 74 ezer négyzetméternyi területet borított be.
Csütörtök reggel 4,6-es erősségű földrengés rázta meg a félszigetet a földtani intézet szerint. A földmozgások száma jelentősen csökkent a vulkánkitörés kezdete, szerda délután óta. A közelben élők egyelőre nincsenek veszélyben. A terület gyéren lakott, de itt található az ország legnagyobb repülőtere, amely Izland légi forgalmának nagy részét bonyolítja.
Szakértők számoltak a kitöréssel, amelyet az elmúlt időszakban földrengések és föld alatti magmamozgások jeleztek előre.
Nem tudni, hogy meddig tart a vulkáni tevékenység, de tavaly hónapokig ömlött a láva ugyanebben a térségben.
A helyi hatóságok szerint a természeti látványosság legalább 1830 látogatót vonzott a Fagradalsfjall hegy közelébe szerdán. A polgári védelem aláhúzta: kisgyerekek nem tartózkodhatnak a kitörési zónában.
A tavalyi kitörés helyszínét több mint 435 ezer turista kereste fel.
Védőfelszerelést visel a Fagradalsfjall tűzhányóból kiömlő lávát figyelő ember 2022. augusztus 3-án. A tűzhányó legutóbbi kitörése nyolc hónappal korábban fejeződött be. MTI/AP/Marco Di MarcoA Fagradalsfjall tűzhányóból kiömlő lávát nézik emberek. MTI/AP/Marco Di Marco
Izlandon 32 tűzhányórendszer aktív, sokkal több, mint bárhol Európában. Az országban, amely az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezt elválasztó törésvonalon fekszik, átlagosan ötévente fordul elő vulkánkitörés.
A tavalyi kitörés helyétől északra tört fel a magma
Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, az MTA levelező tagja az InfoRádiónak küldött elemzésében azt írta: a hasadékvulkáni kitörés augusztus 3-án, magyar idő szerint fél négykor kezdődött az izlandi Reykjanes-félszigeten. A kitörést néhány napos erős földrengéses tevékenység, majd a földrengések számának némi visszaesése előzte meg.
"A magma a tavalyi kitörési helyszíntől északra talált utat a felszínre, a Meradalahnjúkur oldala hasadt fel közel 500 méter hosszúságban és csapott fel lávafüggöny, lábánál pedig lávanyelvek indultak el. A láva a topográfia alapján északi irányba terjedhet. A kitörés erőssége, úgy tűnik, nagyobb, mint az egy évvel korábbi kitörés során. Ez összhangban van azzal az értékeléssel, miszerint nagyobb magmatömeg halmozódott fel az egy évvel ezelőtti állapothoz képest" - írta az egyetemi tanár, intézetigazgató, kutatócsoport-vezető.
KezdőlapKülföldLenyűgöző felvételek az izlandi vulkánkitörésről - videók
Az amerikai elnök a Truth Social oldalán közzétett bejegyzésében ismét kiállt Orbán Viktor mellett, és teljes támogatásáról biztosította a magyar miniszterelnököt a 2026-os választás előtt.
Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.