eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt vezetője nyilatkozik a római képviselőházban, miután Mario Draghi kijelölt miniszterelnökkel tárgyalt 2021. február 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/LaPresse pool/Roberto Monaldo

Bíróság elé állítják Matteo Salvinit

Nevetségesnek nevezte, hogy az ügyészség "túszejtéssel" vádolja.

Bíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert, a Liga párt vezetőjét a spanyol Open Arms civil hajó fedélzetén érkezett 147 migráns feltartóztatásáért - jelentették be a szicíliai Palermóban szombaton az előzetes bírói döntést, amely megalapozottnak tartotta az ügyészség vádemelési kérelmét.

Matteo Salvini közösségi oldalán hangoztatta, hogy a haza védelme minden állampolgár szent kötelességének számít: "Bíróság elé állítanak, mert megvédtem a hazámat? Emelt fővel vállalom az olaszok nevében is, első Itália!" - írta a legnagyobb olasz párt vezetője.

A Liga vezetője a sajtónak nyilatkozva azt kérdezte, "mennyibe kerül az ellene indított politikai per Olaszországnak?" Nevetségesnek nevezte, hogy az ügyészség "túszejtéssel" vádolja.

Salvini emlékeztetett, hogy több, az olaszországi partokhoz migránsokkal érkezett és feltartóztatott hajó esetében indítottak ellene vizsgálatot, de ez az első alkalom, hogy bíróság elé állítják.

"Hogy lehet, hogy az egyik hajó esetében jól, egy másik hajó esetében rosszul jártam el?"

- hangoztatta. Megjegyezte, hogy korábbi hatósági telefonlehallgatások szerint egyes ügyészek és bírák "mindenáron" bíróság elé akarták állítani a Liga vezetőjét, még akkor is, ha egymás között elismerték, hogy "Salvini ártatlan".

A volt belügyminiszter kifejtette, a civilhajók "ejtik túszul" a bevándorlókat, amikor heteken át nem engedik őket partra szállni az első biztonságos kikötőben, hanem "saját politikai céljaikra" használják ki őket. Matteo Salvini úgy vélte, a bírósági tárgyaláson "sok minden végre felszínre kerül majd".

Az Open Arms hajója 2019 augusztusában huszonegy napig várakozott Lampedusa vizein 147 fővel. A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kísérő nélküli kiskorúak és a betegek partra szállhattak. Spanyolország több kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elutasította. A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra, amikor Rómában kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett a Giuseppe Conte vezette első kormány bukásával.

Salvini kifejtette, hogy egy, a líbiai és máltai felségvizeken migránsokat fedélzetére vevő spanyol hajóról van szó, amely nemet mondott Máltának, és elutasította, hogy a migránsokat egy spanyol katonai hajó szállítsa biztonságos kikötőbe. Hozzátette, hogy az illegális migránscsoport közel felének teljesen nyoma veszett, ketten pedig börtönbe kerültek.

Ez az első bírósági eljárás, amelyet egy civil hajó feltartóztatása miatt indítottak Salvini ellen, és az első, amelyben tárgyalás kezdődik. Az ügyészség többek között "túszejtéssel", nemzetközi konvenciók megsértésével, hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja a volt minisztert, aki tizenöt évet kockáztat.

Az első tárgyalást szeptember 15-re tűzték ki.

Giulia Bongiorno védőügyvéd elmagyarázta, hogy az Open Arms esete különbözik a párhuzamosan a szintén szicíliai Catania bíróságán zajló Gregoretti-ügytől, amelyben az előzetes eljárást vezető bíró május 14-én előreláthatóan nem fogja támogatni a Matteo Salvinivel szembeni vádemelést. Az Open Arms ügyében a palermói bíró gyorsított eljárással haladt, nem hallgatott meg tanúkat, úgy döntött, hogy egyenesen tárgyalásra bocsátja az ügyet. A Gregoretti olasz katonai hajó esetében az ügyészség nem kezdeményezett vádemelést, az Open Arms esetében az ügyészség mellett tucatnyi olasz és külföldi civil szervezet, valamint kilenc bevándorló is polgári kereseti igényt nyújtott be

Az Open Arms közösségi oldalán üdvözölte a palermói előzetes bírósági döntést.

Politikai feszültséget keltett, hogy a baloldali Demokrata Párt (PD) új főtitkára, Enrico Letta csütörtökön az Open Arms vezetőivel találkozott a PD római székházában. A PD és a Liga jelenleg ugyanannak a Draghi-kormánynak a tagja. Salvini tiltakozására Letta elnézést kért.

Az első sajtókommentárok szerint a bíróság elé állítás inkább politikai, mint jogi "pofon" a következő választásokon a jobbközép miniszterelnök-jelöltjeként indulni akaró Matteo Salvini számára. Jogi szakértők súlyos precedensnek nevezték, hogy egy volt minisztert kormánya rendelkezései, ebben az esetben a Conte-kormány migrációs intézkedései tiszteletben tartásáért állítanak bíróság elé.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×