Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.67
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.
Nyitókép: Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP

Napvilágot látott egy lengyel forgatókönyv a Fidesz EP-sorsát illetően

Akár Bokros Lajos korábbi európai parlamenti frakciójában is kiköthetne a magyar kormánypárt a PiS szerint.

A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt érdekelt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójának (ennek volt tagja korábban Bokros Lajos) bővítésében, melynek maga is tagja - közölte kedden Beata Mazurek lengyel EP-képviselő annak kapcsán, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból.

A Jog és Igazságosság ECR-küldöttségének vezetője kedden képviselőtársaival együtt Varsóban a lengyel kormánypárt elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel, valamint a PiS alsóházi frakciójának elnökével, Ryszard Terleckivel tárgyalt.

Mazurek a PAP hírügynökséggel közölte, a találkozó "kizárólag arról a helyzetről szólt, amely azután keletkezett, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból", és az egyeztetésen a lehetséges forgatókönyveket vitatták meg.

"Beszéltünk az ECR bővítésének előnyeiről, de a végső döntést arról, hogy milyen irányt veszünk és kivel együtt (...), a PiS hamarosan összeülő politikai bizottsága hozza meg" - mondta Mazurek.

Hozzáfűzte: nem titok, hogy az ügyben egyeztetések zajlanak. "Különféle kezdeményezésekkel áll elő Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint (az olasz jobboldali Liga pártot vezető) Matteo Salvini, és a lengyel kormányfő (Mateusz Morawiecki) is tárgyalni fog az ügyről" - közölte a politikus.

Olasz sajtóhírek szerint Salvini közös képviselőcsoportot szeretne létrehozni az EP-ben a magyar és a lengyel párttal is. A Liga jelenleg a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia pártcsalád tagja, amelyhez többek között a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés (RN) is tartozik. Készen áll az együttműködésre a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) is, mely az ECR-hez tartozik.

A Fidesz EP-képviselői március 3-án jelentették be, hogy kilépnek az Európai Néppárt EP-képviselőcsoportjából azután, hogy a néppárti frakció elfogadta az alapszabály módosítását. A Fidesz március 18-án döntött amellett, hogy elhagyja a pártcsaládot is.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×