Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Megrongálódott lakóépületek romjai a nyugat-törökországi Izmirben 2020. október 30-án, miután hetes erősségű földrengés rázta meg az Égei-tenger térségét.
Nyitókép: Földrengéd miatt megrongálódott lakóépületek romjai a nyugat-törökországi Izmirben 2020. október 30-án. MTI/EPA/DHA/Demiroren Hírügynökség

Egyre több áldozata van az égei-tengeri földrengésnek

Huszonhétre emelkedett a szombati összesítés szerint a péntek délutáni égei-tengeri földrengés halálos áldozatainak a száma, miközben folytatódott a romok átkutatása.

A nyugat-törökországi Izmirben, ahol legalább húsz épület összedőlt, 25 halottat számláltak össze, és több mint 800 ember sérült meg a 7-es fokozatú földrengésben. Izmirtől légvonalban 80 kilométerre nyugatra, a Görögországhoz tartozó Számosz szigetén két fiatal vesztette életét.

A török tévék tudósításaiban látni lehetett, hogy mentők kutatnak túlélők után a romok között. A török kormány közlése szerint eddig mintegy száz embert mentettek ki, szombat délelőtt még kilenc épületben folyt a kutató-mentő művelet a török nagyvárosban.

A mentésben mintegy ötezer ember vesz részt, és 20 keresőkutyát is bevetettek. Eddig 750 sátrat állítottak föl, és mobil konyhákon 50 ezer embernek biztosítják az ellátását.

Számosz szigetén újabb erős rengéstől tartva sokan sátrakban vagy az autójukban töltötték az éjszakát. Péntek éjjel és még szombat reggel is voltak 4-es fokozatú utórengések. Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő szombaton a szigetre utazott, hogy a helyszínen tájékozódjon a földrengés után kialakult helyzetről.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×