eur:
395.08
usd:
365.93
bux:
65340.3
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Védőfelszerelést viselő kórházi dolgozó eligazítást ad egy párnak a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban 2020. január 30-án. A kínai egészségügyi hatóságok szerint eddig 170 ember halt meg a koronavírus új, először Hupej tartományban azonosított változata okozta betegségben, a fertőzöttek száma meghaladja a hétezret. A kórokozó a világ több országában megjelent.
Nyitókép: MTI/AP/Chinatopix

Pártvezetők is belebuktak a koronavírus-járványba

Meredeken emelkedik az áldozatok és fertőzöttek száma a kínai Hupej tartományban. Az egészségügyi személyzet embertelen körülmények között végzi feladatait.

A szerdai volt az eddigi legfeketébb nap a koronavírus-járvány kitörése óta Hupej tartományban: 242-en haltak meg. A fertőzöttek száma is jelentősen megugrott, 14840 embert diagnosztizáltak a betegséggel – ám a gócpontnak számító tartományban kiszélesítették annak a jelentését, hogy ki is számít betegnek, ez is hozzájárulhat az emelkedéshez. Már ugyanis a klinikai diagnózis - képalkotás, tünetek és epidemiológiai háttér - alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek számát is hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a teszt már egyértelműen kimutatta a vírus jelenlétét.

Ezzel már több mint 1350 áldozata van Kínában a járványnak, a fertőzöttek száma pedig közel 60 ezer.

Néhány órával az új adatok megjelenése után a kommunista párt két helyi vezetőjét, a hupeji titkárt és a vuhani vezetőt is eltávolították posztjáról. Ezek az első politikai menesztések a járvány kitörése óta, korábban egészségügyi vezetőket mentettek fel.

A járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a Vuhanban működő kórházaknak és dolgozóiknak – írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. Han Ting, a Peking Hszieho Kórház Vuhanba delegált orvosa a hupeji tartományi kormányzat sajtótájékoztatón számolt be a küzdelem frontvonalában dolgozó orvosok és ápolók munkakörülményeiről.

A védőruházatban dolgozó szakemberek a műszak alatt sem inni, sem enni nem tudnak

- mondta, hozzátéve: mivel a mosdóba sem mehetnek el, ezért pelenkát vesznek fel, de tisztálkodni is csak a műszak lejárta után tudnak. A kritikus állapotban lévő betegek ellátását végző ápolók 4-6 órás műszakokban dolgoznak, míg az orvosok 6-8 óránként váltják egymást az intenzív osztályokon.

Ma Hszin, a sanghaji Huasan Kórház igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a védőruházat rendkívül kényelmetlen, a szájmaszk pedig kisebesíti az orvosok és nővérek orrnyergét.

Miközben a vuhani kórházakban egyre nagyobb energiát és forrásokat fordítanak a koronavírusos betegekre, a más betegségben szenvedőkre egyre kevesebb figyelem jut. A lap beszámolója szerint a Vuhanban sürgős ellátásra szoruló rákbetegek, illetve egyéb egészségügyi problémákkal, például asztmával vagy epilepsziával küzdő páciensek ezrei várakoznak hiába. Közülük sokan elkeseredésükben a Weibo mikroblogon osztják meg panaszaikat. Jao Co-lin, a sanghaji Kelet-Kína Tanárképző Egyetem egészségügyre szakosodott szociológiaprofesszora a lapnak elmondta: "Kína a nagy kórházak felépítésére helyezte a hangsúlyt a klinikahálózat fejlesztése helyett, emiatt a koronavírus-járványhoz hasonló vészhelyzet esetén csak ezek a nagy kórházak vethetők be a járvány kezelésére, a páciensek számának hirtelen megugrása pedig gyorsan felemészti az összes forrást".

Kuangcsou, 2020. február 12.
Védőmaszkos utasok a kuangcsoui központi pályaudvarnál 2020. február 12-én. A koronavírus előidézte tüdőgyulladás halálos áldozatainak száma 1114-re emelkedett Kínában, a legtöbben a járvány gócpontjában, Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban hunytak el.
MTI/EPA/Alex Plavevski
Védőmaszkos utasok a kuangcsoui központi pályaudvarnál 2020. február 12-én. MTI/EPA/Alex Plavevski

Csütörtökön a kínai hadsereg újabb 2600 katonaorvost és ápolót küldött Vuhanba, ahol velük együtt immár a négyezret is meghaladja a 11 milliós városban szolgálatot teljesítő egészségügyi kontingens létszáma.

Nemzetközi helyzet

Ausztrália továbbra is fenntartja azt korlátozást, hogy a súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében nem fogad Kínát megjárt külföldieket - jelentette be Scott Morrison kormányfő. A február elsején életbe léptetett rendelkezést hetente fogják felülvizsgálni.

Vietnamban karantén alá helyeztek egy tízezres települést, a Tran Van Minh tartományban lévő Son Loit, miután ott öt embernél mutatták ki a COVID-19-nek elnevezett, újfajta koronavírust. A település 30 kilométerre fekszik a fővárostól, Hanoitól. A beszámoló szerint egy nőnél jelentkeztek először a kór jegyei, amelyek később a hozzátartóinál is megmutatkoztak. Az országban 15 fertőzöttet tartanak nyilván.

Dél-Koreában 740 katonát helyeztek karanténba a koronavírus-járvány miatti elővigyázatosságból, hogy a kór ne terjedjen tovább a laktanyákban. A tájékoztatás szerint 520 sorkatona az elmúlt 14 napban járt Kínában, Hongkongban vagy Makaón, vagy áll kapcsolatban olyan emberekkel, akik ezeken a helyeken megfordultak. Egyelőre senkinél sem mutatták ki a fertőzést.

Az Egyesült Államokban egy Kínát megjárt embernél mutatták ki, hogy megfertőződött a koronavírussal - közölte a járványügyi és betegség-megelőzési központ (CDCP). A férfi a múlt héten érkezett a kínai Vuhanból a haditengerészet bázisára a dél-kaliforniai Miramarba. A férfit egy San Diegó-i kórházban helyezték el karanténba. Szintén karanténban tartanak egy nőt - aki a CDCP közleménye szerint ugyancsak repülőgéppel érkezett vissza hazájába -, bár korábban tévedésből elengedték a kórházból, mert tévesen címkézték fel a koronavírus kimutatására szánt laboratóriumi mintát. Azóta visszakerült a kórházba. A két eset között nincs kapcsolat. Egy harmadik embert is karanténban tartanak egy kórházban, mintáit jelenleg is vizsgálják.

Az amerikai külügyminisztérium több száz munkatársa és hozzátartozója érkezett vissza hazájába a kínai Vuhanból Kaliforniába, Texasba, valamint Nebraska államba. Közöttük egyelőre nem találtak fertőzöttet. Ugyanakkor egy amerikai fertőzöttről tudni azok között is, akiket Kínából Mianmarba menekítettek. Ez utóbbi csoport mintegy 200 emberből áll, karanténban tartják mindannyiukat, amíg megbizonyosodnak egészségük állapotukról.

A koronavírussal foglalkozó cikkeinket itt olvashatja.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×