Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.03
bux:
110405.74
2025. december 21. vasárnap Tamás
Nyitókép: Pixabay

Egészen mást hozott a brexitvergődés, mint amitől mindenki tartott

A Bruxinfo elemzője szerint a nehézkes brexitfolyamat inkább erősítette, mint gyengítette a bennmaradó uniós tagállamok Európa-pártiságát. Az Egyesült Királyság 5 hét múlva lép ki a közösségből. Fóris György az InfoRádiónak azt mondta: a 2019-es EP-választások magas részvételi aránya pedig inkább azt mutatja, szinte mindegyik országban ideges és feszült a politikai környezet.

2016-ban, amikor a brexit eldőlt, mindenki arra számított, hogy kezdetét veszi egy negatív, kilépési hullám az Európai Unióban, ehhez képest épp az ellenkezője történt. Bár az, hogy egy ország kiválik, negatív hatással lehetne az egész unió imázsára, ezzel szemben egy másfajta tendenciát mutatnak a brexitvergődés évei alatt lezajlott uniós választások – mutatott rá Fóris György, a Bruxinfo elemzője. Ráadásul az elmúlt 1-2 év közvélemény-kutatásai rendre azt mutatják, hogy

az elmúlt 20 évben nem volt olyan magas az Európai Unió támogatottsága és elfogadása, mint éppen ezekben az években.

Tehát volt egy olyan hatása a brexitnek, hogy sokakat elgondolkodtatott, hogy innen ki is lehet esni, ki lehet kerülni és ez nem biztos, hogy jó. És az említett választások alkalmával egyik országban sem euroszkeptikus erők kerültek diktáló helyzetbe, többnyire erősödtek, mert mindenhol büntették az eddigi pártokat, de nem nekik adták át a kormányrudat, hanem alternatív megoldások születettek – hívta föl a figyelmet a szakértő.

A 2019-es májusi európai uniós választásoknak nagyon pozitív visszhangja volt, főleg az Európai Uniót igenlő körökben, hiszen nőtt a részvételi arány, ami önmagában is egy jelentős dolognak számít, miután az elmúlt 20 évben folyamatosan csökkent, és idén végre újra 50 százalék fölé sikerült tornászni. Valamint amiatt is, hogy nem következett be az EU-t tagadó pártok és mozgalmak áttörése, és még egy egyharmados arányt sem tudtak elérni. „Jelen vannak, meg tudnak akasztani dolgokat, hangoskodni tudnak, de igazából nem tudnak befolyásolni, ha az egyébként az EU-t igénylő politikai pártok és erők együttműködnek” – fogalmazott.

Fóris György úgy látja, a sokak által hangoztatott véleménnyel szemben,

az európai választás még mai is alapvetően és elsősorban nemzeti választás.

Szerinte az teszi csak európaivá, hogy egy időben történik Európa összes országában és persze az Európai Parlamentbe kerülnek a megválasztott képviselők, azonban helyi szinten az emberek 80-90 százalékban belpolitikai szempontok szerint választanak. A belpolitikai közérzetükre reagálva döntenek valamelyik párt ellen, vagy mellett. De nincs is olyan ország, ahol kizárólag európai programmal kampányolnának, vagy ahol azt lehet mondani, hogy a következő 5 évben a képviselők nem az otthoni választások alapján kapott mandátum szerint döntenek majd egy mobilitási csomag szavazásakor.

Egyszóval – tette hozzá végezetül a Bruxinfo elemzője – hogy magas volt a májusi részvételi arány, az nem feltétlenül azt jelentette, hogy ennyivel megugrott hirtelen az európai demokráciában gondolkodók aránya, hanem nemzeti szinten mindenütt olyan

érzékeny és ideges a politikai közérzet,

hogy mindenhol többnyire elmentek az emberek szavazni, mert mindenhol volt aktuális véleményük az aktuális belső állapotokról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gálik Zoltán Ukrajna támogatásáról: egy rendkívül bonyolult szerződés aláírása várható

Gálik Zoltán Ukrajna támogatásáról: egy rendkívül bonyolult szerződés aláírása várható

Ukrajna várható pénzügyi igénye körülbelül 130 milliárd euró három év alatt, ebből az EU 24 tagországa egy közös hitellel 90 milliárdot állna – ennek mikéntjéről is beszélt a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense. Gálik Zoltán erős szereplőnek látja az ügyben az EU-t. Téma volt még a műsorban a Mercosur-megállapodás ügye, valamint az unió 2028–2034-es költségvetésének több vitatott újdonsága, a V3-ak érdekérvényesítési pozíciója is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Vészjósló figyelmeztetés: visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a Föld klímarendszerében

Vészjósló figyelmeztetés: visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a Föld klímarendszerében

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig ezen fogalmakkal kapcsolatos folyamatok óriási hatással lehetnek az emberiségre. Egy olyan kritikus küszöböt képzeljünk el az éghajlati rendszerben, amelynek átlépése után egy nagyobb térségben hirtelen, visszafordíthatatlan és akár önmagát erősítő változások indulnak el: például megváltozik a monszun India térségében vagy leáll a Golf-áramlat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 21. 11:12
×
×
×
×