Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Letartóztatták az al-Dzsazíra hírproducerét

Letartóztatták az al-Dzsazíra katari székhelyű pánarab hírtelevízió egy hírproducerét Egyiptomban. Mahmúd Huszeint azzal vádolják, hogy megkísérelte megdönteni Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kormányát - jelentette a hírtelevízió internetes felülete.

A producert továbbá azzal is vádolják az egyiptomi hatóságok, hogy tagja az Egyiptomban betiltott, és tűzzel-vassal üldözött Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezetnek. Esz-Szíszi 2013-ban Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott elnök katonai úton történő megbuktatásával került hatalomra. Murszi a testvériség színeiben politizált.

Az al-Dzsazírának dolgozó Huszeint pénteken tartóztatták le, ami nem feltétlenül meglepő azután, hogy kedden 15 órán keresztül hallgatták ki a kairói repülőtéren a szabadságra hazatérő Huszeint. A hírproducer 2013-ig Egyiptomban dolgozott, amíg az al-Dzsazíra be nem zárta egyiptomi irodáit.

Az egyiptomi hatóságok Huszein két testvérénél házkutatást tartottak, majd őket is letartóztatták.

Az al-Dzsazíra követelte, hogy engedjék szabadon a hírproducert, akinek tartózkodási helyéről egyelőre nincsenek információk.

Nem ez az első eset, hogy a hírtelevízió munkatársait letartóztatták, vagy éppen eljárást indítottak ellenük. Az egyiptomi-kanadai Mohamed Fahmit, az egyiptomi Báher Mohamedet és az ausztrál Peter Greste-t 2013-ben tartóztatták le, majd egy évvel később héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket azzal a váddal, hogy a Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget támogatták, valamint álhírekkel mocskolták be Egyiptom hírnevét, amikor a katonai hatalomátvételről tudósítottak.

Az újságírók több mint 400 napot töltöttek börtönben, míg az egyiptomi semmítőszék az ellenük indított per újrafelvételét rendelte el. Greste-t kitoloncolták, Fahmi és Mohamed szabadlábon védekezhetett.

2015-ben a három újságírót másodfokon is szabadságvesztésre ítélték, így az Egyiptomban maradt Fahmira és Mohamedre három év várt a rácsok mögött. Végül megmenekültek ez elől, esz-Szíszi a muzulmán világ áldozati ünnepe, az íd al-adha alkalmából elnöki kegyelemben részesített őket több száz másik elítélttel együtt.

Az al-Dzsazíra, az arab világ legnézettebb tévéadója a katari uralkodócsalád közvetlen ellenőrzése alatt áll, Doha pedig Mohamed Murszi és a mögötte álló Muzulmán Testvériség támogatója. A jelenlegi kairói vezetés viszont éppen arra alapozza létjogosultságát, hogy az utolsó pillanatban mentette ki az országot az iszlamista mozgalom karmaiból.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×