Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
332.33
bux:
121504.12
2026. január 16. péntek Gusztáv

Martonyi: az európai integráció az egyetlen komoly ellenszer a globalizációs veszélyekkel szemben

A korábbi külügyminiszter szerint a világot jelenleg a szorongással lehet leginkább jellemezni. Martonyi János egy pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: Nagy-Britanniát a kilépés után is minél közelebb kell tartani az Európai Unióhoz.

Martonyi János szerint nem tudjuk, hogy mikor és milyen lesz a Brexit. A korábbi külügyminiszter azt mondta: mindenképpen egy új viszony lesz a szigetországgal.

Jelenleg csak a bizonytalanság "ismert" - emelte ki Martonyi.

A magyar diplomácia egykori irányítója kifejtette: a világot jelenleg a szorongással lehet leginkább jellemezni. Az objektív mutatókat tekintve globális szinten jobb helyzetben vagyunk, mégis rosszabb a hangulatunk. Úgy vélte, hogy az ázsiai helyzet emlékeztet az I. világháborút megelőző Európára. Martonyi János példaként hozta a dél-kínai tengert, amelyről 8-9 ország is vitázik.

Hozzátette: a szorongásból félelem fakad, a félelem miatt pedig gyakran fordulnak egymás ellen az emberek.

Az utóbbi időszakban előtérbe került a nemzeti identitás, ami megelőzi az európait – hangsúlyozta a volt külügyminiszter, aki ezt az önmeghatározást hiányolja az európai intézményrendszerben. Hozzátette: az alapszerződéshez képest túlhatalma van az Európai Bizottságnak. A politikát, a stratégiát, az irányt az Európai Tanács határozza meg.

Martonyi János kiemelte: szeretne azért a kritikák mellett valami jót is mondani az Európai Unióról. Arra hívta fel a figyelmet, hogy általában összekapcsoljuk a globalizációt és az integrációt, és nem vessük észre, hogy az európai integráció az egyetlen olyan komoly tényező, amelyik a globalizációs veszélyekkel szemben fel tudja venni a versenyt.

Martonyi János jónak tartja a múlt heti pozsonyi uniós csúcs döntéseit és elismerően szólt a visegrádi országok ajánlásairól is.

A szigetország EU-ból való kilépéséről azt mondta: a négy szabadságjogot mindenképpen fenn kell tartani a britekkel kötendő megállapodásnál.

"Tehát tartsuk közel a briteket, amilyen közel tudjuk, elvi engedmény nélkül" - emelte ki Martonyi. Leszögezte: a britekkel való új kapcsolat nem korlátozódhat a kereskedelmi-gazdasági együttműködésre, hanem ki kell terjednie a védelem, a biztonság és külpolitika területeire is.

A volt külügyminiszter azt mondta: valószínűleg a meghatározott 2 évnél tovább tart majd a kilépési folyamat. A partnerség tekintetében pedig egy önálló, brit modellt kell kialakítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×