A kitörés során légtérbe kerülő vulkáni hamufelhő miatt ideiglenes lezárták Yogjakarta repterét - tájékoztat a legfrissebb hírekről a Tűzhányó blog.

Ezért annyira veszélyes a Merapi

Indonéziában több mint száz aktív tűzhányó van és azt is tudjuk a közelmúlt eseményeiből, hogy gyakoriak a sokszor nagy magnitúdójú földrengések. Ennek oka a lemeztektonikai elhelyezkedésben van. Az indonéziai szigetvilág alatt az Ausztrál kőzetlemez egy görbült sík mentén az Eurázsiai-lemez alá bukik. Ezt szubdukciónak nevezzük.

A folyamat lényege, hogy a nagyobb sűrűségű kőzetlemez (ebben az esetben az Ausztrál kőzetlemez) kb. 40-60 fokos szögben behatol a földköpenybe. A földköpeny anyaga szilárd, de a magas hőmérséklet és a nagy nyomás miatt némileg plasztikusan viselkedik, ezért a hideg kőzettest "bele tud merülni". A folyamat meglehetősen lassú és időszakos. Ez azt jelenti, hogy átlagosan évente néhány centiméter a mozgás. 

Kizökken a világ

A valóságban azonban az történik, hogy néhány évente, évtizedenként, vagy máshol esetleg csak évszázadonként zökken egyet lefelé a kőzetlemez (ez nem azonos a földkéreggel, ez a litoszférát más néven kőzetburkot jelenti, ami a földkéreg és a földköpeny legfelső, merev része). Az elmozdulás ilyenkor akár méteres nagyságrendű is lehet! Ilyenkor hatalmas energia szabadul fel, előfordul, hogy a felül lévő lemez függőlegesen felfelé mozdul el és ha ez tenger alatt történik, akkor pusztító szökőárt indíthat el. Ez tehát vázlatosan a földrengések oka.

A sok vulkán pedig azért van, mert a lefelé hatoló kőzetlemezből a magas hőmérsékleten és nagy nyomáson eltávoznak az illóanyagok, például a a víz és bejut a felette lévő földköpeny-ékbe. Nagyjából 100 km mélységben már olyan a kőzetek szerkezete, hogy a vizes oldatok el tudnak felfelé távozni.

A vizes oldatok csökkentik a földköpeny anyagának az olvadáspontját, ami fokozatos olvadást indít el (azaz nem a lebukó kőzetlemez olvad meg!). Ezzel magyarázható, hogy miért annyira vízgazdagok a szubdukciós övezetekben feltörő magmák és a vulkánok miért csak egy szűk sávban fordulnak elő, nagyjából 100-120 km-re az alábukó kőzetlemez felett.