eur:
389.4
usd:
361.47
bux:
68407.2
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Halálos áldozatok Teheránban, kemény hang Londonnal szemben

Teheránban vasárnap megerősítették, hogy halálos áldozatokat követelt a vitatott elnökválasztás miatti előző napi tüntetés; miközben a jelek szerint erősödik a vezetésen belüli ellentét, Irán kemény hangot ütött meg az általa belügyekbe való beavatkozással vádolt Nagy-Britanniával szemben, és kiutasította a BBC brit tévé tudósítóját.

A tüntetést az váltotta ki, hogy a múlt pénteki elnökválasztást a hivatalos eredmény szerint Mahmúd Ahmadinezsád ultrakonzervatív államfő nyerte meg nagy fölénnyel. A második helyen végzett Mir Hoszein Muszavi reformpárti ellenzéki jelölt azt állítja, Ahmadinezsád csalással nyert és új választást követel; hívei szinte naponta tüntetnek Teheránban. A kormány tagadja a csalást.

Az iráni televízió vasárnap megerősítette, hogy Teheránban halálos áldozatai voltak a szombati ellenzéki tüntetésnek, amelynek során felgyújtottak egy mecsetet is, de a korábbi híradáshoz képest változtatott az események leírásán. Először azt jelentette, hogy a felgyújtott mecsetben "több állampolgár mártírhalált halt", utóbb azonban visszavonta a halálesetek hírét. A tévé szerint "érezhető volt a terrorista ügynökök jelenléte". A csatorna tíz halálos és több mint száz sebesült áldozatról tud. Az iráni rendőrfőnök helyettese, Ahmad Reza Radan azt állította, hogy "a jelek szerint a rendfenntartó erők nem használtak tűzfegyvert a zavargók szétoszlatásakor".

Közben az iszlám köztársaság papságában a jelek szerint erősödik a vezetéssel szembeni ellenszegülés.

Az iráni ellenzék legtekintélyesebb vallási személyisége, Ali Montazeri nagy ajatollah háromnapos gyászt hirdetett a tüntetések áldozatainak emlékére, és kinyilvánította, hogy "a népakaratnak tilos ellenállni". Montazeri az iszlám köztársaság egyik alapítója volt, de később szembekerült a vezetéssel.

Egy másik tekintélyes politikus, Mohammed Hatami volt iráni elnök a voksolást ellenőrző és az iráni belpolitikában kulcsszerepet játszó Õrök Tanácsára célozva úgy vélekedett: nem megoldás az elnökválasztási eredmény vitájára, ha olyan testületre bízzák az eldöntését, amely nem volt pártatlan a szavazás esetében. Hatami szerint veszélyes lépés volt a Muszavi-hívek tüntetéseit betiltani az elmúlt napokban.

Az iráni hatóságok egy időre letartóztatták Hasemi Rafszandzsáni volt elnök lányát és további négy családtagját, mert részt vettek a betiltott ellenzéki tüntetéseken.

Irán és az elnökválasztás körülményeit bíráló Nyugat viszonyát illető fejleményként Teherán vasárnap kemény hangnemet ütött meg az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával, de főleg ez utóbbival kapcsolatban, s kiutasította a BBC brit tévé és rádió teheráni állandó tudósítóját.

Ahmadinezsád vallási vezetőkkel találkozva felszólította a két nyugati országot, hogy ne avatkozzon be Irán belügyeibe. Úgy vélekedett, hogy a két nagyhatalom "elhamarkodott kijelentéseivel nem kerül be az iráni nemzet barátainak körébe".

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter egy tévényilatkozatban összeesküvéssel vádolta meg Nagy-Britanniát. Szerinte "a választások előtt emberek beáramlását figyelték meg" Nagy-Britanniából, és" jelen voltak a brit titkos szolgálatokhoz kapcsolódó elemek". Beavatkozással vádolta Németországot és Franciaországot is.

Az iráni hatóságok felszólították a BBC teheráni állandó tudósítóját, hogy 24 órán belül hagyja el az országot - jelentette a Farsz hírügynökség. A döntést azzal indokolták, hogy Jon Leyne "támogatta" az ellenzéki tüntetőket, álhíreket közölt, nem tartotta be a pártatlanság elvét és "lábbal tiporta" az iráni nemzet jogait. A BBC londoni központja megerősítette a kiutasítás hírét, de teheráni irodája tovább működik.

Alaptalannak minősítette a brit kormány azt a teheráni vádat, amely szerint a tüntetéseket Nagy-Britannia és más külföldi hatalmak szervezik. David Miliband brit külügyminiszter határozottan visszautasította azt a felvetést, hogy a tüntetőket külföldi országok manipulálják vagy ösztönzik.

Német vezetők az iráni elnökválasztás szavazatainak újraszámlálását követelték és elítélték a tüntetőkkel szembeni erőszakot.

Két vezető brit stratégiai kutatóműhely vasárnap közzétett elemzése rámutatott: a statisztikai adatok vizsgálata alapján is "súlyosan kétségbe vonható" Ahmadinezsád választási győzelme. A Királyi Külügyi Intézet és a tekintélyes St. Andrews egyetemen működő Iráni Tanulmányok Intézete kiemelte: a hivatalos eredményt többek között kétségessé teszi, hogy két iráni tartományból a választásra jogosultak számánál nagyobb, vagyis 100 százalékot meghaladó részvételt jelentettek.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában óvatos emelkedést láthatunk. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén kiváló hangulatban indult a kereskedés, az OTP már több mint 1 százalékos pluszban van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×