Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nyilvánosak a csúcsfizetések Franciaországban

Nyilvánosságra hozták tavalyi jövedelmüket a párizsi tőzsdén jegyzett cégek vezetői. A Les Echos gazdasági napilap által közölt lista szerint a legtöbbet, közel 4,3 millió eurót, mai árfolyamon mintegy 1,3 milliárd forintot a Magyarországon is jelen lévő Danone csoport első embere kereste. A csúcsmenedzserek az elmúlt hetekben a közvéleményt sokkoló vezetői jövedelmekkel kapcsolatos botrányok, illetve az azokat kísérő politikai és szakszervezeti nyomás hatására döntöttek a nagyobb átláthatóság mellett. A közzétett listából az is kiderül, hogy az éves fix és mozgóbérük mellett milyen egyéb juttatásban részesülnek.

 A negyven legnagyobb francia tőzsdei cég vezetőjének jövedelme kétféle tendenciát mutat. Huszonkét menedzser esetében világosan láthatók a tavaly kirobbant gazdasági válság következményei: keresetük ugyanis 1,5 százaléktól a 70 százalékot is meghaladó mértékben csökkent a 2007-es értékhez képest. A legnagyobb buktát az állam által masszívan megtámogatott bankok vezetői könyvelhették el, akiknek a közvélemény és a politika nyomására le kellett mondaniuk a tavalyi cégeredményeik után járó mozgóbérükről.

A negatív csúcstartó e kategóriában a BNP Paribas bank első embere lett, akinek tavalyi jövedelme 70 százalékkal volt alacsonyabb az előző évihez képest. Ez konkrétan azt jelenti, hogy Baudouin Prot vezérigazgató 2008-ban csak a 945 ezer eurós, közel 280 millió forintnak megfelelő fix fizetését vehette fel, elúszott viszont a közel 2,3 millió eurónyi mozgóbére. A többi szereplő vezetőinek keresete a konkrét piaci viszonyok alakulását tükrözi: a Michelin gumigyártó vezérigazgatójának keresete 53 százalékkal, az Accor szállodalánc, a Sanofi-Aventis gyógyszeripari óriás vagy az AXA biztosító első embereinek jövedelme pedig több mint húsz százalékkal csökkent.

A keresetüket a válságos időkben is növelni képes vezetők között a leginkább kiugró teljesítményt a szemüveglencse gyártásban és forgalmazásban világelső Essilor International cég vezetője érte el. Xavier Fontanet keresete egy év alatt 26 százalékkal emelkedett, ami konkrétan 1,15 eurót, mintegy 341 millió forintot jelent, de a GDF Suez gázipari óriás első embere sem panaszkodhat: jövedelme ugyanis tavaly 15 százalékkal emelkedett. A többi jól teljesítő cég vezetőinek keresetnövekedése, a már említett Danone-vezetőét is beleszámítva, ennél lényegesen szerényebb, általában a 10 százalék alatt marad.

A Les Echos összeállításából az is kiderül, hogy a fix és a mozgóbérek mellett a tőzsdei cégek Franciaországban is részvényopciókkal, ingyenes értékpapír-juttatással, illetve olykor az évi százezer eurót is meghaladó jelenléti pótlékkal igyekeznek jobb teljesítményre ösztönözni csúcsmenedzsereiket. A távozáskor járó, arany ejtőernyőnek nevezett végkielégítés további, magától értetődő eleme a csúcsvezetői szerződésnek, igaz, annak mértéke a gyáriparosok ajánlását követően immár nem haladhatja meg az érintett két évnek megfelelő bruttó jövedelmét.

A néhány hete reflektorfénybe került vezetői kiegészítő-nyugdíjaknak pedig valószínűleg rövidesen befellegzik, a francia kormányfő ugyanis nemrég bejelentette: keményen megadóztatják a csak egy szűk rétegnek járó jövedelmet. A kérdés, mint arról az InfoRádióban korábban beszámoltunk, azt követően került a politika napirendjére, hogy kiderült: a Société Générale bank tavaly leköszönt és nemsokára nyugdíjba vonuló elnök-vezérigazgatója nagyjából évi egymillió eurós, korábbi cége által folyósítandó kiegészítő nyugdíjban fog részesülni.

A Les Echos által megkérdezett szakértők szerint változóban van a csúcsmenedzserek javadalmazási rendszere, és az már most látható, hogy a jövőben lényegesen kevesebb részvényjuttatásban fognak részesülni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×