eur:
395.74
usd:
367.17
bux:
73899.74
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Megtiltják a hazudozást a politikusoknak

Nagy-Britanniában olyan viselkedési kódexet akarnak elfogadtatni a politikusokkal, minisztériumi alkalmazottakkal és közszolgákkal, amely kötelezi őket az igazmondásra. A lépésre azért volt szükség, mert a közvélemény bizalma az utóbbi időben megrendült a kormányban.

Először a brit történelemben, a parlamenti képviselőknek, a minisztereknek és a közszolgálatban dolgozóknak olyan viselkedési irányelveket kell majd elfogadniuk, amely többek között igazmondásra kötelezi őket. A döntés egy olyan terv része, amelynek célja az, hogy helyreállítsa a brit közvélemény kormányban megrendült bizalmát.

A Közélet Színvonalát Felügyelő Bizottság vezetője, Sir Alistair Graham annak a véleményének adott hangot, hogy az elmúlt két évben tovább csökkent a kormányba vetett bizalom.

Az első lépés az "őszinteség" fogalmának meghatározása lesz, jelenleg a szakértői egyeztetések zajlanak.

A jelenlegi előírások szerint a parlamenti képviselőknek tilos hazudniuk a parlamentben, ugyanakkor arra nincsen semmilyen előírás, hogy az országgyűlésen kívül is igazat kellene mondaniuk.

Az angol parlamentben egy képviselő a szabályok szerint nem mondhatja azt egy másik képviselőnek, hogy "hazudik". Az egyik honatya néhány éve szép kifejezést talált, amikor már alig bírta megállni, hogy oda ne vágja a miniszterelnöknek: "de hiszen magának minden szava hazugság!" Ezt mondta: "a tisztelt képviselőtársam nem bánik valami bőkezűen az igazsággal."

Ezután nagy sajtó-vita indult arról, hogy hazudhat-e egy kormányfő vagy egy miniszter az Alsóházban, hiszen akármit mond, semmikép nem szabad ezt ráolvasni. A vita eredménye az lett, hogy két dolog indokolhatja a valóság elferdítését.

{{keretes_cim}}

Az igazmondást nem törvénnyel, hanem a választói akarat érvényesítésével kell biztosítani a közéletben - mondta el a brit eset kapcsán az InfoRádió által megkérdezett politológus. Giró-Szász András úgy véli: a magyar politikusok sokat dolgoznak, és nem egyértelműen a hazugság jellemző rájuk, hanem az, hogy álláspontjaikat, véleményüket gyakran változtatják.

Nem kell feltétlenül az igazat válaszolni a gazdasággal kapcsolatos interpellációra, ha a valós válasz a fontsterling leértékelését vonná maga után, és ferdíthet a miniszterelnök a valóságon, ha az ország biztonsága forog kockán.

Persze, azt is megállapították a vita résztvevői, hogy ha a hazugság lelepleződik, akkor a miniszter legyen köteles - hogy úgy mondjuk - "elvinni a balhét", súlyos esetben: mondjon le.
Parlamenten kívül nevezheti az egyik politikus a másikat hazugnak.

Robin Cook volt külügyminiszter egyszer az iraki háború kapcsán Tony Blairt nevezte hazugnak. Utána azonban ő mondott le parlamenti tisztségeiről.

Kétségtelen azonban, hogy a kormány, és elsősorban Tony Blair hitele megrendült. Ezért is fokozódik a rá nehezedő nyomás, hogy adja át a helyét Gordon Brown pénzügyminiszternek. A derék Sir Alistair Graham persze azt tartaná jónak, ha egy politikus soha sem hazudnék.

Les Dowson népszerű angol komikus egyszer azt mondta, amikor megkérdezték tőle, szokott-e hazudni. "Oh, én nagyon becsületes ember vagyok" - mondta - "csak akkor hazudok, ha érdemes..."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Milák Kristóf volt edzője: "ne írjuk le őt, nagyon keveset tudunk a munkájáról"

Selmeci Attila szerint egy szuper formában lévő Milák Kristófot senki nem tudott volna legyőzni a 200 méteres pillangóúszásban a párizsi nyári olimpián. A sportoló volt edzője, a sportági szövetség szakmai alelnöke ezzel együtt nagyon büszke korábbi tanítványára. Az InfoRádió őt kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×