Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Irán térképe a stratégiai tervezők asztalán

Megakadályozhatja-e katonai erővel az Egyesült Államok az iráni atomprogramot? Szakértők szerint ennek kevés az esélye.

Elemzők szerint, ha az Egyesült Államok katonai akcióval akarná megakadályozni az iráni atomprogramot, akkor a 2003-as iraki bombázásokhoz hasonlóan járna el a perzsa állam esetében.

Ugyanakkor arra is fölhívják a figyelmet, hogy Teherán számos nukleáris létesítményt a föld alá rejtett, illetve olyan helyekre, amelyek bombázása esetén sok civil vesztené életét.

A sajtóban ismét felmerült egy esetleges Irán elleni támadás terve. Brit források szerint a Pentagon már tervezi is az akciót.

Egyelőre még tárgyalnak

A Teleki László Intézet közel-kelet szakértője ugyanakkor kiemelte: még mindig a diplomáciáé és a tárgyalásoké a főszerep.

N. Rózsa Erzsébet az InfoRádióban azt mondta: nem biztos, hogy hatásos az, ha Teheránt erőszakkal fenyegetik.

Amikor az Egyesült Államok, vagy Izrael részéről konkrét fenyegetések érkeztek, Teherán mindig viszontfenyegetéssel válaszolt - tette hozzá.

N. Rózsa Erzsébet szerint ennek mértéke és minősége is kérdéses, sokak szerint ugyanis Irán képes nem hagyományos fegyvert is bevetni.

A szakértő kiemelte: ha bármilyen támadás éri Iránt, akkor a lakosság "felsorakozik" a kormányzat mögé.

N. Rózsa Erzsébet megjegyezte, hogy a 70 milliós perzsa állam esetében az olajnak is fontos szerepe van.

Ma a világ nem tudná elviselni, ha az iráni olajtermelés kiesne. Ezt pedig Irán is tudja. - vélekedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 27. 20:26
×
×