INFORÁDIÓ
2022. november 26. szombat
Virág

salát gergely

kína

hszi csin-ping

kínai kommunista párt

kongresszus

Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke (k) beszél a KKP 20. kongresszusán a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2022. október 16-án.

Salát Gergely: Kína a pártkongresszus után – mi jön ki a fekete dobozból?

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

Hiszi Csin-ping a harmadik pártfőtitkári ciklusát kezdheti meg Kínában, és ezzel ledönt egy tabut, de nem megy szembe az írott szabályokkal – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kína-kutató beszélt a régi-új vezető politikai hátországáról, a kínai hatalomgyakorlás módszeréről, a magántőke és a kommunista párt ellentmondásos viszonyáról, a bíróságok és a jegybank szerepéről, illetve arról, hogy mit is keresnek a nyugati közvélemény-kutatók Kínában.

Vasárnap óta tart a Kínai Kommunista Párt XX. kongresszusa. Ez egy egyhetes ülés 2300 küldöttel. Hogy néz ki egy KKP kongresszus? Egy show vagy inkább olyan, mint a pápaválasztás?

Valahol a kettőnek a kombinációja, merthogy van nyilvános része, de az igazán fontos részek nem nyilvánosak, meg még az is bonyolítja a képletet, hogy a nagyon fontos dolgok már előre eldőltek, az igazán fontos játszmákat, hatalmi küzdelmeket a kínai pártvezetés már lejátszotta. A nyilvános ülésen egy kétórás beszédben Hszi Csin-ping elmondta, hogy mi történt az elmúlt öt évben, milyen munkát végzett a párt és ebből lehet következtetni a jövőre. A következő napokban inkább zárt meg regionális ülések vannak, ezekről ki szoktak adni valamit a sajtónak, és a végén van egy nyilvános ülés, amin bejelentik, hogy ki jutott be a Központi Bizottságba, majd összegyűlik a Központi Bizottság, és az megválasztja a Politikai Bizottságot, az Politikai Bizottság állandó bizottságát, illetve a pártfőtitkárt. Ez lesz a show-nak a csúcspontja, amikor bejelentik valószínűleg szombaton vagy vasárnap, hogy Hszi Csin-pinget újraválasztották egy harmadik ciklusra is pártfőtitkárnak.

Hogyan zajlik Kínában a politikai ellenfelekkel való meccs lejátszása? MI lesz a vesztessel?

Ez az a kérdés, amit évtizedek óta, mióta a népköztársaság létezik, próbálnak a nyugati elemzők kitalálni, hogy hogyan zajlanak ezek a küzdelmek és egész pontosan milyen módon működik a kínai politika. Ezt nem nagyon lehet tudni egyébként, mert a kínai politika egy fekete doboz. Arra nagyon vigyáznak, hogy ne lássunk bele a belső hatalmi harcokba. Volt néhány olyan eset, a legutóbbi ilyen a ’89-es Tienanmen téri tüntetések idején, amikor nyilvánvalóvá váltak a pártvezetésen belüli frakcióharcok, különbségek, viták, hátbaszúrások, és ez nagyon megrengette a párt pozícióját, és hozzájárult a tüntetések eszkalálódásához és végül is a vérengzéshez, azóta a kínaiak nagyon szigorúan tartják magukat ahhoz, hogy ne tudjon meg semmit se a külföldi, se a belföldi közvélemény arról, hogy egész pontosan mi történik. Ami végül ki szokott derülni, az az, hogy ki a győztes meg ki a vesztes egy harcban. Nyilván a győztes pozícióba kerül, aki pedig veszít, az vagy eltűnik a süllyesztőben, vagy pedig ha valakinek nagyon a tyúkszemére lépett, akkor az illetőt vasba verve elvezetik és valami nyilvános vagy nem nyilvános tárgyaláson korrupciós ügyekért kap egy életfogytiglant.

Tehát azok a korrupciós ügyek, amiket mi látunk, jelentős részben politikai viták megoldásai?

Ez szinte egészen biztos. A kínai kultúra olyan, hogy ott a kölcsönös ajándékozgatás, szívességtétel, rokonok segítése, a kapcsolatok olajozása teljesen része a mindennapi életnek. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen valamiféle korrupciós cselekményt mindenki követett már el, nem nagyon van olyan párttag vagy pártvezető, akire ne lehetne korrupciós vádat rásütni, ezért ez is politikai eszköz. Amikor valaki lebukik valamilyen korrupciós üggyel, az vagy vesztett valami hatalmi harcban, vagy pedig eleve nem volt annyira beágyazva a pártba, hogy legyenek neki fontos, magas szintű támogatói.

Ez a mechanizmus olyan, mint amit nálunk a szociológia szívességcserének ír le?

Abszolút, csak nekünk magyaroknak ez nem egy nagyon idegen jelenség. Amikor magyaroknak kell erről a kínai kölcsönös szívességnyújtásról beszélgetni, nem szokott problémát jelenteni. A nyugatiak csodálkoznak rá, hogy jé, milyenek vannak!

Kicsoda Hszi Csin-ping? Biztosra vehető, hogy ő marad a pártfőtitkár?

Biztosra vehető. Egészen tektonikus változásokat váltana ki és óriási meglepetés lenne, ha nem ő lenne, márpedig a kínai politika nagyon nem szereti a tektonikus változásokat és az óriási meglepetéseket. Nem nagyon láttunk más jelöltet. Hszi Csin-pingről annyit érdemes tudni, hogy ő egy nagyon magasrangú pártvezető fia, ezért őt a hercegek közé sorolják a kínai politikai szlengben, a másod-, harmadgenerációs kádereket nevezik hercegnek, akik magasrangú pártvezetők és már az apjuk is az volt, esetleg a nagyapjuk is, Hszi Csin-ping tipikusan ilyen. Az édesapja Mao Ce-tungnak volt egy harcostársa, aztán Teng Hsziao-ping alatt lett igazán jelentős, egy reformer hivatalnok hírében állt, aki a dél-kínai tartományokban, illetve miniszterelnök-helyettesként a gazdasági reformokban kulcsszerepet játszott, és nyilván a fiát megfelelő hátszéllel segítette rá arra, hogy felemelkedjen. A hivatalos életrajzok nagyon sokat foglalkoznak azzal, hogy a kulturális forradalmat Hszi Csin-ping Kína egyik legszegényebb vidékén töltötte szörnyű körülmények között, az apját is, meg őt is eltávolították a központból. Itt állítólag megismerkedett az egyszerű emberek mindennapi életével, azóta ő a nép fiaként próbálja eladni magát. De igazából nem az, egy magasrangú pártvezetőnek a fia, aki a nyolcvanas évektől fogva egyre magasabb pozíciókat töltött be különböző tartományokban, végigjárta a ranglétrát, és eljutott a tetejéig. 2012-ben kompromisszumos jelöltként került ő a politika élére, a 2000-es években mindenféle klikkek, frakciók uralták a kínai belpolitikát, és ő nem nagyon tartozott egyikhez sem, és nagyon úgy tűnik, hogy a különböző érdekcsoportok őt választották ki egyfajta kompromisszumos jelöltként. Egyiknek sem volt szorosan a lekötelezettje, és majd így valamiféle gyenge vezetőként fog lavírozni a különböző frakciók között.

De nem így történt ezek szerint.

Nem így történt, valószínűleg többen megbánták, hogy Hszi Csin-pinget választották annak idején, mert ő felépítette a saját frakcióját az elmúlt tíz évben, leszámolt a többivel és most már egyáltalán nem mondható, hogy jelei lennének annak, hogy Kínában komoly frakciózás menne. Hatalmi harcok természetesen vannak, de Hszi Csin-ping osztja a lapokat.

Kikből áll a pártfőtitkár csapata?

Ez minden kínai politikusnál úgy működik, hogy a szívességi kapcsolatépítés révén kialakul azoknak a köre, akikben ő bízik, és ha ő magasabbra emelkedik, akkor hozza magával az embereit, cserébe meg az emberei a különböző politikai küzdelmekben őt fogják támogatni.

Úgy néz ki a kínai állam, mint a mi pártállamunk nézett ki a rendszerváltás előtt, hogy mindegy, hogy mi van a parlamentben, mindegy, mi van a kormányban, az a fontos, hogy mi van a Központi Bizottságban és csak azt kell figyelni?

Alapvetően igen, de azért az elmúlt negyven évben az egész kínai dinamika teljesen más, mint, mondjuk, itthon a Kádár-korban volt. Egyáltalán nem volt egy nagyon virágzó, dinamikus, pezsgő, nyüzsgő társadalom meg gazdaság a magyar, a kínai ezzel szemben az elmúlt évtizedeknek a sikertörténete, tehát teljesen más ebből a szempontból az a közeg, amiben ez a vezetés dolgozik, de ha azt nézzük meg, hogy a politikai hatalmat hogyan gyakorolják, akkor valóban igazából a pártközpont számít, és a pártközpont tölti fel emberekkel az állami vezetést. A miniszterelnök mindig tagja a párt Állandó Bizottságának is, ami egy hétfős testület, vagy a parlamenti elnök is mindig tagja ugyanennek az Állandó Bizottságnak és a miniszterek általában benne vannak a Központi Bizottságban, tehát ők pártvonalról kerültek oda.

A hatalmas Kína millió szakterületének az Állandó Bizottságban meg a Központi Bizottságban szakember vezetői vannak vagy politikus vezetői vannak?

Nem igazán szakemberek, az, hogy, mondjuk, az informatikai főhivatal élére egy informatikus kerüljön, elég ritka. Politikai, de sokszor bürokratikus teljesítmény alapján kerültek oda. Nem az a feladata egy miniszternek, hogy ő találja fel, hogy mivel hajtsák meg a következő generációs vonatokat, hanem hogy eligazgassa a minisztériumot és szakemberekre bízza a munkát. Azért az a hozzáállásuk megvan, hogy a konkrét ügyeket szakpolitikákkal szakmai alapon kell megoldani, amit persze a politika sokszor fölülírhat.

A 96 millió párttag egy milliárdos országban sok vagy kevés?

Ez azt jelenti, hogy a felnőtt népességnek gyakorlatilag a 10 százaléka párttag. Tehát ez nem egy kicsi párt. Ez soknak mondható. A rendszerváltás idején is 800 ezer MSZMP-tagról beszéltek, tehát nagyságrendileg ott vagyunk nagyjából. Ez azért elég jelentős. Ha van egy országban egy olyan erő, ami egyszerre meg tudja mozdítani minden faluban, minden munkahelyen, minden kis tengeri szigeten a lakosságot azzal, hogy a vezetőket ez a szervezett, egységes ideológiájú erő adja, akkor azt jelenti, hogy az egy óriási erő és semmilyen más szerveződés Kínában nem veheti fel ezzel a versenyt.

Hogy jut el a központi akarat a legkisebb szigetekig? A pártszervezeteken keresztül? És hogy jut vissza a nép igénye ezeken a lépcsőkön a legfelsőbb szintre?

Ez egy több évezredes probléma Kínában. Nyilván a múltba visszavetítve nem pártról beszélhetünk, hanem, mondjuk, a császári akaratról. Ez mindig gondot okozott, hogy a császár a fővárosban akar valamit, hogy tudja azt átverni a 2000 kilométerre lévő kicsi falusiakon? Ez hol sikerült, hol nem. Jelenleg ebben elég sikeres a kormányzat. Minden faluban, munkahelyen, városi háztömbben van valami pártsejt, pártalapszervezet, aminek van egy pártbizottsága. Ez megkapja a központi körleveleket, utasításokat, és felelős azoknak a végrehajtásáért. A helyi vezetők mindig abban érdekeltek, hogy a főnökeiknek megfeleljenek. A főnökeik az ő főnökeiknek, és így tulajdonképpen eljut a láncolat a központig. Ennek láthattuk mind a két oldalát a Covid-járvány kitörésekor, hogy mi a rossz meg mi a jó ebben a rendszerben. Rossz az volt, hogy a vuhani hivatalnokok, amikor kitört a járvány, akkor féltek a főnökeiktől és azért nem merték jelenteni, hogy baj van, reménykedtek benne, hogy balhé nélkül elül a járvány, és akkor nem tudják meg a főnökeik, hogy nem vigyáztak eléggé a rájuk bízott nép egészségével, aztán ebből lett a világjárvány. Akkor meg a központ tudta mozgósítani ezt az egész hihetetlen sokmilliós hálózatot arra, hogy mindenhol Kínában a zéró-Covid-szabályokat tartassák be. Ezek a pártbizottságok folyamatosan monitorozzák a közvéleményt és juttatják föl az információkat. Erre egyébként még kifejezett közvélemény-kutató cégeket is alkalmaznak a helyi kormányzatok. Nyugati közvélemény-kutató cégek rossz pillanataikban el szokták árulni, hogy nekik igazából a legnagyobb megrendelőik a kínai kormányzati szervezetek, mert ha egy városi polgármester szeretne valahova egy hidat építeni, akkor úgy méri fel, hogy ez népszerű lenne vagy nem lenne népszerű, hogy megrendeli a kutatást, hogy a helyi lakosok szeretnék-e azt a hidat, és ha szeretnék, akkor vág bele, és ha nem szeretnék, akkor pedig vagy megdolgozza őket, vagy pedig eláll a hídépítéstől.

Egy harmincmilliós városban egy közvélemény-kutatást jól megcsinálni azért nem kis üzlet.

Igen, de ennél még sokszor alacsonyabb szinteken dőlnek el a dolgok.

Kerületben?

Egy kétmilliós kerületben már meg lehet csinálni, meg nyilván a főbb tendenciák látszanak. Ez nem általános, tehát ez nincsen intézményesítve, de ezért igyekeznek a helyi vezetők megfelelni a népességnek. És még van speciális kínai módja is az információgyűjtésnek, a petíciózás alapjog Kínában, és vannak külön petícióbefogadó hivatalok, Pekingben is van egy ilyen, ahova felutazhatnak a vidékiek, és ott a helyi hivatalnokaiknak a megkerülésével árulkodhatnak, hogy milyen gazságokat követ el.

Legfölülről mindig mindenkit figyelnek?

Törekvés az van rá, nyilván ez nem mindig sikerül. Hszi Csin-pingnek egyébként ezt a központosító politikáját pont az okozta, hogy a kilencvenes, pláne a kétezres években kicsit szétszaladtak a lovak és a helyi káderek kezdtek nem törődni a központi akarattal és kezdték elszabotálni a központi döntéseket. Az elmúlt évtizednek a központosító törekvései pont azt a célt szolgálták, nemcsak Hszi Csin-ping személyi ambícióiról volt szó, hanem azt, hogy helyreállítsák a párt kontrollját.

Volt valaha más ötlet Kínában arra, hogy hogyan lehet egy ekkora birodalmat kordában tartani, mint központosítással?

Az ókorban voltak utópisztikus elképzelések, például a taoizmus eleve azt gondolta, hogy az embereknek széttagolt faluközösségekben kellene élniük, ahol mindenki megél otthon, senki sem megy át a szomszéd faluba sem, és ha vannak is, mondjuk, szekereik meg hajóik, akkor sem ülnek föl rájuk, mert mindenki otthon marad és mindenki annyit dolgozik, hogy épphogy eltartsa magát és egy ilyen aranykorban élnek az elszigetelt faluközösségek egymástól. Nyilvánvaló, hogy ez teljesen megvalósíthatatlan lett, ez egy ilyen eszményként megmaradt, de komolyan vehető alternatívája a központi hatalomnak soha nem volt. Gyakorlatban persze megtörtént, hogy az ország szétszakadt, és akkor kiskirályok vetélkedtek egymással a hatalomért, de mindegyiknek az volt a célja, hogy helyreállítsa a központi hatalmat.

Hogyan tudják vagy próbálják Kínában azt biztosítani, hogy a vezetés pontos információkhoz jusson és ne mindig csak azt kapja, amiről azt gondolják lent, hogy ezt akarja hallani?

Külföldi intézetekre valószínűleg nem támaszkodnak, de a saját intézményeiket elképesztő módon felfejlesztették és támogatják. Ami, mondjuk, kínai természettudományi akadémiaként működik, igazából politikacsináló, tanácsadó szervezetek is, a társadalomtudományi akadémiának ötvenezer alkalmazottja van, és ezek a kínai társadalom, gazdaság, jog kérdéseit folyamatosan kutatják. A vezetője ott ül a kormány ülésein és a tudományos eredményeket, amik nyilván relevánsak a politikai döntéshozatal szempontjából, közvetítik közvetlenül a vezetésnek. Ha, mondjuk, a demográfiai válság enyhítésére a kínai társadalomtudományi akadémia demográfiai intézete ad egy ajánláscsomagot, akkor azt bizony komolyan veszik.

És nem úgy van, hogy ott a párttitkár a társadalomtudományi intézetben megmondja, hogy hát meddig lehet elmenni a javaslatokkal?

Természetesen van párttitkára az akadémiának, tehát az valószínűleg a nagyon vad javaslatokat visszavágja, de miután alapvetően bizalmas anyagokról van szó, az éles viták nem a sajtóban zajlanak. Kínában óriási hagyománya van a belső használatú anyagoknak. Nyilván a készítők attól ódzkodnak, hogy ott bírálatot megfogalmazzanak, de annak, hogy konkrét javaslatokat fogalmazzanak meg, semmi akadálya nincsen, akkor sem, ha azt a javaslatot korábban nem fogadták meg.

A pártnak meg az ország életét igazgató államnak mi a viszonya Kínában? Egyáltalán, az állam igazgatja az ország életét vagy azt is a párt igazgatja és az állam mint szervezet, az csak egy ilyen meghosszabbított kéz?

Mao Ce-tung alatt az alakult ki, hogy a párt és az állam teljesen összefonódott, akkor nagyon nehéz volt elválasztani a kettőt, aztán Teng Hsziao-ping alatt a hetvenes évek végétől elkezdődött a kettőnek a szétválasztása. Az volt a jelszó, hogy az iránymutatást és az ellenőrzést a párt adja, a végrehajtást, gyakorlati napi szintű igazgatást pedig az állam. Ez a szétválasztás soha nem történt meg teljesen, de amennyire megtörtént, az is visszafordult Hszi Csin-ping alatt. Hszi Csin-pingnek talán a legfontosabb lépése éppen az, hogy megint összemosta a pártot és az államot. Az igazgatást az állami szervek végzik, mondjuk, a törvényt nem a pártkongresszus hoz, hanem az országos népi gyűlés, a parlament, de azt, hogy milyen törvényt hoz, természetesen a párt vezető szervei mondják meg. Ugyanígy kormányfőként az államtanács vezetője tevékenykedik és ő ellenjegyzi a kormányrendeleteket, de most már egyre gyakrabban például a kormányrendeletek közös államtanácsi és Hszi Csin-ping által kiadott rendeletek. Tehát összemosódik a legfelsőbb szinten is a párt meg az állami vezetés. A fő eszköze a pártnak az állam irányítására a személyzeti politika meghatározása, tehát azt, hogy ki lesz a gazdasági miniszter vagy ki lesz egy adott tartomány kormányzója vagy ki lesz polgármester, a párt dönti el, hogy ki az az egy jelölt, akire a megfelelő állami népi gyűlés vagy egyéb állami szerv szavazhat.

A népi gyűlésnek mi a szerepe Kínában? Olyan, mint a mi Országgyűlésünk volt a rendszerváltás előtt?

Igen, csak még ritkábban ülésezik. Kínában évente egyszer ülésezik a népi gyűlés, nagyjából egy hétig, ilyenkor a kész törvénytervezeteket beterjesztik, megszavazzák 99 százalékkal, mert mindig van néhány képviselő, aki félrenyom vagy érvénytelen szavazatot ad le véletlenül, és akkor ezekből törvény lesz. Annyiban speciális a kínai rendszer, hogy az országos népi gyűlésnek van egy állandó bizottsága, ami szintén hozhat törvényeket. Az már egy pár száz fős kisebb szervezet, ez egy-két hónaponként ülésezik, és ha menet közben van törvényhozási munka, gyorsan módosítani kell valamit vagy ki kell adni egy törvényt, akkor ez az állandó bizottság megteszi, de ez is kész anyagból dolgozik. Tehát itt viták nem zajlanak.

Kiket vagy milyen tisztségeket kell figyelni a Politikai Bizottságban meg az Állandó Bizottságban a kongresszus végén majd, hogy abból következtetéseket lehessen levonni?

Leginkább ezeknek a bizottságoknak a tagságát kell megnézni. A legfelsőbb testület, ami vezeti az országot, az a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága. Ennek per pillanat hét tagja van, korábban kilenc tagja volt, meg volt már öttagú is, tehát ez nincs kőbe vésve, hogy héttagú legyen. Azzal tud játszani egy vezető, hogy csökkenti a tagok számát, és akkor erre hivatkozva kitúrja az ellenlábasait vagy növeli a tagok számát, és akkor erre hivatkozva saját támogatókat hoz be. Azt mindenképpen nagyon fontos lesz megnézni, hogy ki kerül be ebbe az állandó bizottságba. A következő lépés, az a Politikai Bizottság, ez jelenleg 25 tagú bizottság. Ebbe a 24 legfontosabb férfi meg egy nő van most benne. Lehet, hogy most két nőtagja is lesz a Politikai Bizottságnak, de ez egy újítás lenne.

Ez csak egy kuriózum vagy van valami jelentősége?

Ez inkább kuriózum. Az Állandó Bizottságban sosem volt nő, a Politikai Bizottságban jelenleg egy nő van, annál több sosem volt. Most pletykálnak arról, hogy lehet, hogy kettő is lesz. A Központi Bizottság, amely egy 230-300 tagú testület, az is fontos testület. Az, hogy az állami pozíciókat hogyan fogják betölteni, majd később fog kiderülni, mert tavasszal lesz az az országos népi gyűlési ülés, ami dönt az állami vezetők sorsáról, például annak is majd meg kell hosszabbítania Hszi Csin-pinget államelnökként, illetve valószínűleg új miniszterelnöke lesz az országnak, Li Ko-csiang utalt rá, hogy ő vissza fog vonulni. Az, hogy ki lesz az új miniszterelnök, hivatalosan tavasszal fog kiderülni, bár lehet, hogy abból a sorrendből, ahogy most majd a pódiumra felvonul a frissen megválasztott Állandó Bizottság, tudunk arra következtetni, hogy ki lesz az új miniszterelnök, mert ez mindig a második számú vezető szokott lenni.

Aki másodjára megy föl a pódiumra?

Aki másodjára föl, arra fogunk bökni, hogy akkor biztos az a miniszterelnök.

Ha egyszer véletlenül rossz sorrendben mennek föl, megkavarják a teljes nyugati elemzői közösséget?

A teljes pekingológiát vagy csungnanhajológiát megkavarják. A kínaiak nem szoktak rossz sorrendben fölmenni.

Nem viccelnek ezzel?

Ezen a szinten nem. Nem a humorérzékükről ismertek a Kínai Kommunista Párt vezetői.

Hszi Csin-pingnek ez már a harmadik ciklusa lesz. Ez a maximum? Vagy hosszabbítható élethosszig?

Pártfőtitkár bármeddig hosszabbítható, ötéves ciklusok vannak. Eddig a nyolcvanas évektől az volt a szokás, de nem szabály, hogy két ciklus után mindenki elment nyugdíjba, tehát se Hu Csin-tao, a közvetlen előd, se Csiang Cö-min, az azelőtti előd sem töltött két teljes ciklusnál többet hatalomban, mert Teng Hsziao-ping, aki okult Mao Ce-tungnak a hibáiból és abból a katasztrófából, amibe Maónak az egyszemélyi hatalma vitte Kínát, a háttérből irányította a ’80-as, a ’90-es években is a politikát. Ő lényegében az informális hatalmával limitálta a betölthető ciklusok számát. Ezt a szokásjogot Hszi Csin-ping most felrúgja, ez egy újdonság. Abból a szempontból nem újdonság, hogy Mao alatt is, meg igazából a megelőző évezredekben is inkább az egyszemélyes és korlátlan hatalom volt a jellemző. Öt év múlva újra lesz pártkongresszus, és majd megnézzük, hogy addig hogyan muzsikál Hszi Csin-ping. Simán lehet, hogy élete végéig hatalmon marad. Most 69 éves, anyukája 96 éves és remek egészségben van, apukája már elhunyt, de ő 89 évig élt, tehát lehet, hogy a harmincas évek végéig Hszi Csin-ping velünk lesz, mert a genetikája elég jó. Persze az is lehet, hogy holnap elüti a villamos.

Mi mutatja meg egy kínai pártfőtitkár teljesítményét?

A párton belüli támogatottságát nem lehet tudni, azt, hogy különböző kongresszusokon, központi bizottsági üléseken hány szavazatot kap, hány szavazatot kapnak az ő jelöltjei, hány szavazatot kapnak az ő javaslatai, mennyire módosítják azt a javaslatot ellenkező javaslatokkal, amiket ő beterjesztett. Fügefalevelekből olvasunk meg a fényképeket elemezzük, de ezek azért elég megbízhatatlan találgatások, igazából keveset tudunk erről, de az biztos, hogy nem a GDP-növekedés meg bármilyen mutató határozza meg igazából egy pártfőtitkár sorsát, hanem az, hogy a párton belül ő hogy tud lavírozni és a következő pártkongresszuson el tudja-e fogadtatni az ő javaslatait, személyi javaslatait a küldöttekkel.

Az a jó pártfőtitkár Kínában, aki pártfőtitkár is marad?

Az a sikeres pártfőtitkár, maradjunk ebben. Az államelnökségre volt egy kétciklusos limit az alkotmányban, ezt kihúzták. Innen lehetett tudni, hogy Hszi Csin-ping szeretne államelnök is maradni.

Az államelnök a fontosabb vagy a pártfőtitkár?

A pártfőtitkár. Az államelnök egy reprezentatív funkció, a kínai alkotmány egy-két mondatban elintézi, hogy mit csinál az államelnök, gyakorlatilag fogadja a nagykövetek megbízóleveleit meg képviseli Kínát nemzetközi fórumokon. Neki a hatalma a pártfőtitkárságból fakad.

Hszi Csin-ping, ha nem volna államelnök, akkor is ugyanúgy képviselhetné Kínát a világban, ugyanolyan szinten fogadnák, nem?

Szerintem éppen ez az, ami miatt ő államelnök is szeretett volna maradni, hogy a tényleges hatalma igazából nem csorbulna, ha csak pártfőtitkár lenne és a bárkit betenne államelnöknek aláírogatni a törvényeket. Volt már ilyen példa, ez akár most is elképzelhető lett volna, viszont államelnöki fogadtatás, sortűz, meg egyéb, meg ENSZ-közgyűlési meghívó csak az államelnököknek jár. Pártfőtitkárként hiába övé a legnagyobb hatalom, ő kisebb protokolláris figyelmet kapna.

Hogy viszonyul a Kínai Kommunista Párt a magántőkéhez?

Ellentmondásosan, ami nyilván fakad abból a tényből, hogy kommunistának hívják a pártot, miközben a magántőke nagyon is jelen van Kínában. Amikor Teng Hsziao-Ping a hetvenes évek végén átvette a hatalmat és megkapta a jelentéseket, rájött arra, hogy ez így nem működik, a kommunizmust nem lehet így fölépíteni, és akkor azzal ideologizálták meg azt a furcsa rendszert, ami mostanra kiépült, hogy Kína a szocializmusnak a kezdeti szakaszában van. Az alapító atyák tévedtek, mert nem lehet néhány évtized alatt megvalósítani a kommunizmust, de még a szocializmust sem. Itt egy sok évszázados folyamatról van szó. Ebbe a kezdeti időszakba még beleférnek olyan dolgok, mint a magántőke. Az ország fejlődése a magántőkének volt elsősorban köszönhető, egyrészt hazai, másrészt nem kis mértékben külföldi magántőkének. Ez oda vezetett a 2000-es évekre, hogy a magántőke túlnőtte az állami vállalatokat a gazdaságban, és a párt ellenőrzése is gyengült a magántőke felett, és ez is egy olyan terület volt, ahol Hszi Csin-ping visszafordította az addig zajló folyamatokat, és elkezdte visszavenni az ellenőrzést a magántőke felett is. Ez nem jelent visszaállamosítást, nem jelenti azt, hogy üldöznék a magántőkét, de azt jelenti, hogy szeretnék irányba állítani vagy megrendszabályozni azokat a cégeket, amelyek túlságosan függetlenné váltak vagy csak túlságosan naggyá nőttek ebben a furcsa rendszerben. Ennek egy tipikus példája volt, amikor az Alibaba, ami az egyik legnagyobb kínai cég és a vezetője, alapítója Jack Ma, az egyik leggazdagabb kínai ember, ellen és a cég ellen mindenféle vizsgálatokat indítottak, megakadályoztak a nyilvános részvénykibocsátását és lenyesegették az Alibaba szárnyait. Ez nem azt jelenti, hogy megszüntették volna az Alibabát vagy állami tulajdonba vették, az Alibaba továbbra is él és virul, csak nem annyira. Ugyanez nagyon sok más nagy céggel is megtörtént, elsősorban a high-tech területén, de ezek a cégek továbbra is működnek, csak nem engedik, hogy egy bizonyos szintnél nagyobbra nőjenek. És az olyan szektorokban, mint az energetika, pénzügyek, infrastruktúra, továbbra is az állami vállalatok dominálnak, és ezek versenyelőnyt élveznek a magáncégekkel szemben.

Jogállam ehhez a működéshez kell Kínában, a kommunizmus építésének ehhez a szakaszához? Például olyan bíróság, ahol gazdasági vitákat rendezni lehet úgy, hogy a felek el is fogadják a vitarendezés eredményét?

A kínaiaknak van egy szavuk a jogállamra, és az a törvények általi uralmat jelenti. Nem a törvények uralmát, hanem a pártnak a törvények általi uralmára gondolnak itt, amikor azt mondják, hogy a párt legfelsőbb döntéseiből a törvények lesznek és azokat kell betartani, és ez a legtöbb területen működik. Egy válópert vagy két építőipari cég perét viszonylag független bíróságok ítélnek meg, ha valamelyik félnek nincsen jó kapcsolata a bírósági párttitkárhoz, akkor azt lehet mondani, hogy nagyjából a törvények alapján fognak dönteni az ügyében. Természetesen vannak politikailag érzékeny ügyek, mint például a korrupciós ügyek, ahol azért lehet sejteni, hogy a bíróság nem föltétlenül teljesen elfogulatlan és politikai befolyástól mentes. A bíróságok is pártfelügyelet alatt vannak, de az nem célja az államnak, hogy teljesen kiszámíthatatlan viszonyokat és betarthatatlan normákat teremtsen, mert a mindennapi működéshez, tehát céges ügyekhez, polgári ügyekhez, nem jelentős büntetőügyekhez nyugodtan lehet használni a törvényeket és politikai befolyás nélkül dönteni.

Külföldi befektető van annyi Kínában, hogy fontos legyen egy pártirányítástól független bíróság?

Ebből sok probléma van. Kínában mindig is pártirányítás alatt voltak a bíróságok, a külföldi befektetések mégis áramlottak Kínába az elmúlt negyven évben. Úgy tűnik, hogy a külföldi befektetők elfogadták, hogy itt ilyen furcsa játékszabályokkal kell játszani. A külföldi befektetők osztottak, szoroztak, és jellemzően azt mondták, hogy nekünk még így is megéri.

És általában meg szokta érni? Eltelt már annyi idő a nagy külföldi befektetések óta, hogy azt lehessen mondani, hogy aki, mondjuk, megosztja a technológiáját és mindent kínai szabály szerint csinál, az a végén jól jár?

A külföldi autógyárak, már harmadik évtizede vidáman működnek Kínában. Természetesen rengeteg nehézségük van, természetesen ellopták a technológiájukat.

Az lopás, ha az elején aláírták, hogy átadják?

Technikailag úgy van a dolog megoldva, hogy kötelező vegyesvállalatot alapítani egy kínai céggel, és akkor az a vegyesvállalat esetleg a technológiát átadja egy harmadik félnek, mondjuk, az ő saját vállalatának, amiből már a kínaiak ki vannak véve és ennek igazából nem szabadna megtörténnie, de hát ezt elég nehéz bizonyítani, pláne egy kínai bíróság előtt. Ebből rengeteg problémájuk volt a külföldi vállalatoknak, folyamatosan panaszkodnak. Amikor az európai uniós politikusok arról beszélnek, hogy a pálya, amit Kína biztosít a külföldi vállalatoknak, nem egyenes, hanem lejt, akkor pont erről beszélnek. Ennek ellenére a külföldi tőke továbbra is megy Kínába. Az utóbbi években, főleg a Covid-járvány kitörése óta természetesen kisebb mértékben, de jelen van a külföldi tőke most is Kínában. Folyamatosan panaszkodnak.

A kínai jegybanknak mi a dolga a kínai irányításban? Lehet látni, hogy vannak országok, ahol a jegybank és a politika viszonya nagyon törékeny.

Kínában nem törékeny, mert a jegybank is pártirányítás alatt van. A jegybanknak van egy kormányzója, aki tulajdonképpen a kormánynak is a tagja, tehát föl sem merül, hogy a jegybank Kínában független lenne. Ő végzi azokat a feladatokat, amiket a jegybank általában csinálni szokott. A jegybank a pártnak vagy a kormányzatnak az aktuális pénzügyi politikáját hatja végre.

A monetáris politika azért egy szakma. Lehet látni, amikor a politika meg a monetáris politika egymásnak ellen megy, abból nagy bajok szoktak lenni. Kínában ezek szerint ez nem így van, ott mindig a szakma győz?

Ott is szakma természetesen. Ha a politika meg a szakma nagyon egymással ellentétes, akkor a világon mindenhol a politika szokott győzni, ezért Kínában is az van, hogy a jegybanknak a döntéseit fölülírhatja a kormány döntése, mert a kormány nemcsak a monetáris meg fiskális, meg egyéb dolgokra figyel, hanem százmillió más dologra is neki figyelnie kell, és az ez alapján hozott döntéseket ő a jegybankkal is végrehajtatja. A jegybankban természetesen nagyon rutinos, a monetáris politikához, pénzügyekhez értő emberek ülnek. Egy hatalmas ország hatalmas pénzügyi rendszerét kell működtetni, tehát ezek biztos, hogy a világ legjobb pénzügyesei közé tartoznak, de adott esetben, ha a politika mást dönt, akkor az a döntés nincsen végrehajtva, ami monetáris szempontból indokolt lenne, de, mondjuk, más okokból a politika mást akar.

Nyitókép: MTI/AP/Mark Schiefelbein

Kapcsolódó hang

Salát Gergely az Arénában
 
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018