INFORÁDIÓ
2022. január 19. szerda
Márió, Sára

dörner györgy

újszínház

igazgató

színház

kultúra

Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Dörner György színművész, kiváló és érdemes művész, az Újszínház ügyvezető igazgatója otthonában, Leányfalun 2020. szeptember 29-én.

Dörner György: egy Magyarország létezik, nem kettő

Volt egy rendszerváltozás, ha jól emlékszem, 1990-nel kezdődően, de nem érzem a budapesti színházi életben a változást, és nemcsak ott, nagyon sok helyen sem. Ennek az anomáliáit szenvedjük most meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dörner György, az Újszínház igazgatója, aki hamarosan a harmadik ciklusát kezdheti meg az intézmény élén.

Dörner György az Arénában
 

2012 óta vezeti az Újszínházat, februárban a harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg. A tíz év a színházi időszámításban nem mondható kevésnek. Van ilyenkor egyfajta mérlegkészítés?

A mérlegkészítés a könyvelő feladata, a színházvezető feladata az, hogy a színházat vezesse, és az előadásokat adjusztálja.

De gondolom, amikor írta a pályázatát, azért összegzett valamit.

Az elmúlt tíz évet mindenféleképpen össze tudom foglalni, de nem mérlegelek, teszem a dolgomat. Játsszuk az előadásokat, remek szerzőink vannak, magyar szerzők, nagyszerű színészek vannak, egyelőre még közönség is van, noha a járvány miatt egyre kevesebb…

Félnek még az emberek színházba menni?

Az emberek nagyon félnek, én is félek, hiszen szörnyűségek történnek körülöttünk a világban és ez alól mi sem tudjuk kivonni magunkat, még akkor sem, ha beoltatjuk magunkat. Ez pedig nem építő jelleggel hat az emberek lelkére.

Nehezebb most bevinni a nézőket?

Sokkal nehezebb, de jönnek. Egy egészséges időszakban is, amikor mindenki kicsattan az egészségtől, a nézőt akkor is be kell vonzani a színházba, de akkor azért lényegesen könnyebb.

Visszatérve az igazgatói ciklusára, emlékezhetünk arra, hogy tíz évvel ezelőtt viták és tiltakozások is kísérték a kinevezését, aztán ez az éles hang elcsitult az Újszínház körül. Sőt, mintha az elmúlt időszakban túl nagy csend is lenne körülötte.

Tíz évvel ezelőtt sem volt semmi értelmük a vádaknak, szemenszedett hazugság volt minden egyes, amit ellenem fölhoztak. Például az – Heller Ágnes mondta –, hogy barnaingeseket fogok masíroztatni az Andrássy úton. Ez micsoda baromság? Már elnézést. Azon kívül fel volt festve az aszfaltra ilyen, hogy ne tipord el! Ez volt. Épeszű ember ilyet nem csinál. Mind pszichés zavarral küszködő emberek, akik ellenem ezt generálták és akik eszközei voltak azoknak, akik ellenem ezt generálták. Azt kell hogy mondjam, a mai napig sem szűnt ez meg. A csend nem azt jelenti, hogy a mélyben nem lappanganak dolgok. Parázslik, parázslik.

Ezzel találkozik nap, mint nap?

Nem nap, mint nap, de találkozom. Az ember érez mindent, mert a jó Isten megáldotta szemmel, füllel, bőrrel, orral, szájjal, egyéb érzékkel, mindennel tisztában van, néha olyanokkal is, amiket el sem akar hinni. Az Újszínházban is ugyanúgy leképeződik a harc, mint az országos szinten, soha nem értettem meg, hogy miért kell magyarnak magyar ellen küzdeni, semmi értelme nincs. Valószínű, hogy rosszul oktatják a történelmet, mert ha jól oktatnák, akkor minden történelmet tanuló srác meg lány tisztában lenne azzal, hogy nekünk tilos egymás ellen harcolni. Egyrészt kevesen vagyunk, másrészt fogyunk, mindenféle kormányzati intézkedés ellenére is, és ez észre kell hogy térítsen bennünket. Egy Magyarország létezik, nem kettő.

Ez a kettéosztottság mégis megvan, a színházi életben is.

Butaságnak tartom.

Két színházi társaság van.

Igen, butaságnak tartom. És mindig konfliktusokat generál ez. Volt egy rendszerváltozás, ha jól emlékszem, 1990-nel kezdődően, de nem érzem a budapesti színházi életben a változást, és nemcsak ott, nagyon sok helyen sem érzem. Sajnos, nem volt igazán szerencsés a kulturális életben a rendszerváltozás.

El is maradt egy kicsit a rendszerváltozás?

Ennek az anomáliáit szenvedjük most meg mi, akik egy darabig elhittük, hogy valóban történt vagy történik változás. Szembesülünk nap, mint nap azzal, hogy nem így van, akár személyeken keresztül is, akik ugyanúgy diktálnak 2021-ben, mint 1991 előtt. Nem nevezek meg senkit, mert az személyeskedésnek tűnne, de a véleményem ebben a tekintetben nem túl jó. A forradalom címszó alatt a lexikonban az van, hogy az a tulajdonviszonyok radikális megváltoztatását jelenti. Forradalom ebben a tekintetben biztos, hogy nem volt. A tulajdonviszonyok radikálisan nem változtak meg. A tulajdonviszonyok most is néha felháborítók, ha körülnézünk Magyarországon, a kulturális viszonyok, ha lehet, talán még felháborítóbbak. A közállapotokban, persze, rengeteg javulás van, meg nagyon sok területen megyünk előre és egyre jobban képesek vagyunk fölvenni a harcot az ellenséggel, de az ellenséggel valóban harcolni kell és nem a kegyeit keresni, nehogy rosszat mondjon rólam. Ha harc, akkor harcolni kell az ellenséggel. Nekem legalábbis a nagymamám ezt mondta. De még azt is mondta, hogy Gyurikám, tanuld meg, hogy neked tíz kört kell lefutnod ahhoz, hogy egy sikeres legyen és egyet elfogadjanak. Én ezzel tisztában vagyok, de már a több századik kört futom, és még mindig a másodiknál tartok.

Mindig tudható, hogy ki az ellenség? Ön személy szerint tudja, hogy ki az ellenség?

Ha meg is tudnám nevezni, úgyis letagadná az ő ellenség voltát. Az ellenség körmönfontan jön ellenünk, magyarok ellen, és sok magyar ellenségünk is van, ez a legfájóbb. Erre próbáltam rávilágítani az előző néhány mondatomban, arra, hogy egy Magyarország létezik és ezt mesterségesen, akár külső érdekek mentén érvényesíteni óriási bűn.

Sok-sok évvel ezelőtt a Pécsi Országos Színházi Találkozón, ami azóta szintén elhalt különböző konfliktusok miatt, azötletgazda Jordán Tamásnak volt egy jelképes akciója. Elásott egy csatabárdot, hogy úgymond legyen már vége ennek a szekértáborosdinak, legyen kompromisszum és béke. Azóta eltelt jó sok év, és azt látjuk, hogy a csatabárdokat ugyanúgy hajigálják, sőt, szinte már egy háborús Maginot-vonal épült ki. A színházi életben mindenképpen, de talán a kulturális életre is vonatkoztatható mindez. Hogyan lehetne túllépni ezen?

A jelkép az jelkép, a valóság meg valóság. Jelképesen el lehet ásni csatabárdot, ez hírnek elmegy, de valóságnak semmiképpen nem. Ha a valóság nem az, mint amit a jelkép takar, akkor a jelkép is hazugsággá válik. Azt hiszem, hogy ezzel állunk szemben, mert a csatabárdot akkor ássák el, amikor valóban megszüntetik a csatát. Megszűnt a csata? Nem. Akkor a csatabárd elásása egy álság volt.

Ha sokakban megvan vagy feltámad az igény erre, akkor talán előbb-utóbb eljön a békekötés ideje is, nem?

Van egy nagyon kedves dalszövegem, az, hogy egy doboz áll középen ‒ zárójelben hozzáteszem, televízió ‒, jöhet így a béke? Mindenki azt nézi, és hiszik, amit elmond. A másikat legyőztük, mondja az egyik csatorna, a másikat legyőztük, mondja a másik csatorna. A dalban az is benne van, hogy elviszik ezt a készüléket, nagyon sok egyéb televíziós készülékkel együtt, egy nagy tüzet raknak belőlük és együtt melegszenek annál. Várom már az alkalmat a jelképes csatabárdelásás és jelképes dobozmelegítő eszközzé való transzformálására.

Térjünk is vissza az Újszínházra. Merőben más lesz, mint a többi fővárosi színház, mondta ezt még az első igazgatói ciklusát kezdve. Más lett?

Igen. Merőben más.

Más értékeket képvisel?

Egészen más értékeket, hiszen mi magyar szerzőktől játszunk, olyan szerzőktől is, akik az elmúlt, kommunista rendszerben el voltak tiltva. Herczeg Ferencet, Nyírő Józsefet, Wass Albertet játszunk, és szándékozunk Szabó Dezső-bemutatót is tartani.

Ez a Feltámadás Makucskán, ami prózai mű, tehát nyilván készül egy színpadi változata.

De olyan prózai mű, amelyből Fazekas István remek színdarabot írt. Még a vége hibádzik, de amit eddig olvastam, az egészen kiváló. Tehát vannak nagyszerű szerzőink.

Szabó Dezsőt sem játsszák gyakorta.

Ha csak ezt a néhány nevet mondom, már ezek is tükrözik, hogy merőben más az Újszínház. Az Újszínház azt szereti, ha a magyar a magyarban szereti a másik magyart. A színházi életben a gyakorlat ebben a pillanatban az, Budapesten meg legfőképpen, de talán vidéken is, hogy külföldről, a New York-i Broadwayről vagy a londoni Westendről levetett darabokat, többnyire zenéseket, adaptálnak. Némiképpen silányabb színvonalon, de mintegy nézői igényt kielégítve mutatják be és játsszák. Nem volt ez mindig így Magyarországon, de úgy látszik, hogy a kommunizmus ezt is magával hozta, és ez még most is tart. Ami idegen, biztos, hogy jobb, mint ami magyar. Van egy ilyen otromba, ostoba szemlélet, pedig a magyar szerzőknél jobbakat nem szültek a világon. Ha csak azt mondom, hogy az angol királyi ház Mikszáth Kálmán-rajongó volt, vagy, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin kedvenc írója Herczeg Ferenc volt, ez valahogy erős igazolása annak, amit előzőleg mondtam. Mi drámaírói, költői, írói nagyhatalom vagyunk. Nekünk nem merni kell kicsinek lenni, hanem vállalni a nagyságot.

Kizárólag magyar szerzőket játszanak. A színészeknek nem hiányzik Csehov vagy Shakespeare, vagy azok a klasszikus szerzők, akiket nagyon sok más színházban játszanak?

Nem. Én azt hiszem, hogy azoknak a színészeknek, akik nem játszanak Wass Albertet meg Nyírőt, Herczeg Ferencet és Kocsis Istvánt, azoknak hiányzik ezeknek a szerzőknek a játszása. Csehov nem hiányzik senkinek, minden utcasarkon lehet Csehov-előadást találni Magyarországon. Az igazi hiátus a magyar szerzőkben van.

Azok a magyar szerzők, akiket megemlített, jórészt klasszikus szerzőnek számítanak. Mi a helyzet a kortárs magyar szerzőkkel?

Kocsis István élő szerző, de élő klasszikus, mert fantasztikus drámákat írt. Fazekas István is élő szerző, nagyszerű drámákat írt, többek közt a Bérest ő írta, aztán az Élet kapuját ő írta Herczeg Ferenc azonos című kisregényéből. De én élőnek tekintem Gyurkovicsot, Csurkát is, feltétlenül. Igazából minden drámájukból, írásaikból süt a hús-vér valóság, ezek élők, nem mauzóleumba való dolgok. Nagy hiátus van, és igen, valószínű, hogy ezeknek a hiányát érzik inkább a színészek, és nem Csehovét meg nem Shakespeare-t, Dunát lehet velük rekeszteni.

Az Újszínház repertoárján szerepel Jókai és Vörösmarty, a Csongor és Tündét játsszák, és ha jól tudom, lesz egy Czillei és a Hunyadiak, Vörösmarty-bemutató. Ők sem gyakorta játszott szerzői a magyarországi színházaknak, pedig ott vannak a magyar irodalom panteonjában. Élő, eleven szerzők ők?

Nem mauzóleumba való szerzők. Attól még, hogy valakit nem ismernek, nem kell mauzóleumba tenni.

Megvan az aktualitásuk, a mára érvényes gondolatuk 2021-ben?

Nemhogy az aktualitásuk van meg, örökérvényű dolgokról beszélnek. A Csongor és Tünde egy misztériumjáték. A misztériumjáték pedig az európai színjátszás alapja. Erről szól a Jedermann, erről szól a Faust, Az ember tragédiája. Minden valamirevaló szerző azért törekszik az ég felé. Mondhatnám Bachot, mondhatnám Beethovent, Haydnt, Händelt, mondhatnám Michelangelót, Leonardót, Lotz Károlyt, Munkácsy Mihályt és hát ne felejtsük el Bartókot és Kodályt sem természetesen. Valamirevaló szerző mindig keresi az ég és a föld kapcsolatát, mert az ember itt van a földön, középen, az égi erő és az alvilág erői harcolnak az ember lelkéért, ez a misztériumjáték alapja, az európai színjátszás alapja. A Csongor és Tündét úgy felfogni, mint egy szerelmi történetet, ahol egy úrias szerelem és egy pórias szerelem zajlik és közben ott vannak az ördögfiókák meg egy boszorkány, akik szórakoztatják a népet, óriási tévedés. Vörösmarty kortársai tökéletesen tisztában voltak ennek a jelentésével. Az, hogy valaki nem tudja megismerni Vörösmartyt a művein keresztül igazán, az a saját korunk oktatásának hiányosságát tükrözi, mert régen, a XIX. században mindenki tudta, hogy miről van szó.

A jó és a rossz küzdelme az emberi lélekért. Tulajdonképpen erre vezethető vissza, hogy a már többször emlegetett Csongor és Tünde előadásban Mirigy nem a hagyományosan csúnya, visszataszító öregasszony, hanem egy nagyon kívánatos, szép nő. Szokatlan.

Mert nem tudják, hogy miről van szó. Nem ismerik Vörösmartyt, nem tudják, hogy létezik misztériumjáték. Nem ismerik a középkort. Mi mindig sötét középkornak tanultuk az iskolában. Egy nyavalyát! Egy sötét korszakban nem épült volna a kölni dóm vagy a jáki templom vagy a Notre Dame. Azért azt is látjuk, hogy ezeket pusztítják olyan erők, amelyek ellen annak idején Bakócz Tamás pápavárományos esztergomi érsek is harcolt, sikertelenül. Reménykedünk, hogy mi azért sikerrel járunk a harcunkban.

Van bőven félnivalónk 2021 vége felé járva?

Az emberiség történelme egy nagy félnivaló. Mindig kell félni valamitől, ha mástól nem, attól, hogy megázom, hogy agyoncsap-e a villám, megesz-e egy medve, ettől mind félni kell. De az, hogy az ember embertől féljen, az a legszörnyűbb. Most ezt a korszakot éljük, hogy emberek félnek emberektől, és az nem komilfó, enyhén szólva.

Többször mondta, hogy szakrális műfaj a színház. A mai színházi világ ennek a szakralitásnak híján van?

Igen.

Amikor szakralitásról és színházról beszélünk egy mondatban, akkor az irodalmi tanulmányaink alapján a katarzis jut eszünkbe. A katarzis és a szakrális színház összekapcsolható?

Szinte ugyanaz, csak az egyik görög, a másik latin szó, de mint tudjuk, a görög és a latin, Európa meghatározó műveltségének az alapja. Úgyhogy ez a kettő szorosan összetartozik.

A szakralitás jegyében rendezték meg már többször is a Keresztény Színházi Fesztivált? Ez már a hetedik alkalom volt. Mi köré szerveződik mindez? A hit és a kereszténység megélése színpadi műveken keresztül?

Nem, ez egy világi dolog. Itt egyszerűen szakrális műveket játszottak, olyan történeteket, legyen az a legbanálisabb is, amelyek arról szóltak, hogy az ember a végén állásfoglalást kap. Tehát egy gazember megjavul és lehet vele együttérezni, és az ember ezt üdvözölni tudja.

Ez felfedezhető Csiky Gergely A nagymamájában? Mert az is benne volt a Keresztény Színházi Fesztivál programjában.

Abszolút, persze! A szeretet alapvető érzés, és A nagymamában a szeretet tobzódik. Annyira híján vagyunk ennek az érzésnek, hogy néha már fáj, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, nullától 24 óráig, percenként akár.

Volt az első igazgatói ciklusa idején olyan terv, hogy drámapályázatot írnak ki kortárs szerzőknek.

Megtettük. Folyamatosan olvassuk a drámákat, és egyre jobb színdarabokra bukkanunk. A civilizátort Madáchtól alig ismerik. Madách-ot csak az Ember tragédiájával azonosítják. Pedig A civilizátornál aktuálisabb mű pillanatnyilag talán nem is létezik.

Póbálnak kortárs szerzőket is megnyerni?

Ha azt mondom, kortárs, mindenkinek a McDonald’s, a Wendy’s Chicken vagy a Kentucky Fried Chichken jut eszébe, meg a fast food. Ahelyett, hogy például Kocsis István, Fazekas István vagy például Csurka István jutna eszükbe, pedig ők is kortársak. Nem feltétlenül az extremitás jelenti a kortársságot.

Többször említette Csurka István nevét. Az ő alakja és a neve szorosan összekapcsolódott az Újszínházzal. Együtt pályáztak, úgy volt, hogy intendánsa lesz a színháznak, aztán nem lett. Túl sok Csurka-darab nem volt repertoáron. De ott volt A hatodik koporsó című, vitatott darab.

Főleg azok vitatták, akik nem értenek hozzá, akiknek gőzük nincs semmiről, de mindenről véleményt alkotnak.

Az akkori főpolgármester, Tarlós István kérte, hogy ne mutassák be ezt a darabot.

Igazából nem ezen múlt, hanem a jogutódok magatartásán.

Ezért nem is nagyon tudnak Csurka-darabokat játszani?

Nézzen körül az országban, hány Csurka-darabot játszanak.

Nem nagyon játszanak.

A jogutódok nem engedik. Véletlen? Nyilván nem az. Nem tudom, mi történt, de ez a művészet ellen való vétek.

Fővárosi színházként van kapcsolata a fővárossal, a főváros vezetésével? Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fenntartó, de az Újszínház Nonprofit Kft. tulajdonosa és működtetője Budapest főváros önkormányzata. Ezt hogy kell szétbogozni?

Ez egyszerűen lefordítva azt jelenti, hogy a pénzt a minisztérium adja, ezért a minisztérium nevezi ki a vezetőt is, de a főváros a tulajdonos és a működtető.

A főváros is ad pénzt a működtetéshez?

Nem, sajnos nem ad, pedig a működtetés, ugye, azt takarja, hogy a működéshez szükséges pénzt adják. Tehát ha valami meghibásodik, beázik, eltörik, avítt lesz, arra bizony a fővárosnak kéne áldoznia, de nem teszi. A mai napig is nagy szükségünk lenne a csőrendszer felújítására az alagsorban, és bombázzuk a fővárost.

Karácsony Gergely egyik első, főpolgármesterként adott interjújában azt mondta, nem támogatja, hogy továbbra is ön legyen az Újszínház vezetője. Ez nem sejtet harmonikus kapcsolatot, egyáltalán van kapcsolatuk?

Én nem ragaszkodom semmiféle személyes kapcsolathoz. A munkatársaim tartják a kapcsolatot a fővárossal.

Politikai és színházvezetés különválasztható?

Minden mindennel összefügg. Aki azt mondja, hogy a színház ne politizáljon, az hazugságra próbálja kényszeríteni a színházakat, vagy legalábbis hazugságmondásra, mert hiába mondja valamelyik színházvezető, hogy mi nem politizálunk, a ló farát nem! Minden egyes megnyilvánulás lefordítható a politika nyelvére is. Arról nem is beszélve, hogy a színháznak az az egyik feladata, hogy politizáljon. Természetesen nem aktuális pártpolitikára gondolok, hanem egy mindent átfogó szellemi harcra.

Beszélt arról még az első igazgatói ciklusát kezdve, hogy elsősorban színészként vezeti majd a teátrumot. Most is játszik, sőt, rendez is, legutóbb a Gyurkovics-darabot, a Császármorzsát állította színpadra. Sikerült úgy színházat igazgatni, hogy a művész, a színész se vesszen el?

Nem, ellenérdekeltek. Egy színházigazgatónak sajnos nem azok az érdekei, mint egy színésznek. Ezzel én szembesültem. Nagyon nehéz volt és gyötrelmes, de sajnos ez az igazság. Semmiképpen sem tartom kívánatosnak, hogy egy színházvezető, aki egyébként színész is, a hatalmánál fogva magára osszon szerepeket. Én ezt nem is tettem meg, nem is teszem meg. Egy színész érdeke az, hogy minél jobbat, minél többször, minél több pénzért játsszon, egy színházvezető érdeke pedig az, hogy a színház működjön, menjenek az előadások, a lehető legtakarékosabban, de a legszínesebben, a legpompázatosabban. Ez elég sokszor ütközik egymással. Szembesültem azzal, hogy nem mindig ugyanazok az érdekeim színházvezetőként, mint színészként. De megbékéltem ezzel és igyekszem a lehető legszínészbarátabb módon vezetni a színházat, és azt hiszem, ezt meg is tudom tenni. Visszatérve: játszom a színházban két előadást, az Országjáró Mátyás királyt és az Élet kapuját, sőt, játszottam az Az a szép fényes napot is. Kifejezetten a rendező, Kerényi Imre kért arra, hogy én játsszam el Géza fejedelmet. Az Élet kapujában Bakócz Tamást játszom, ezt Nagy Viktor rendezte, és ő is azt mondta, hogy nem játszhatja más ezt a szerepet, csak én. Elhittem neki. A rendezői kritérium az volt, hogy akkor rendezik, ha én játszom ezeket a szerepeket. Az Országjáró Mátyás királyt Helyey Lacitól örököltem meg egy beugrással, és aztán így maradt, és már jóval száz fölött vagyunk az előadásszámmal.

Vannak a színházi pályát nézve más feladatok? Mondjuk, film, szinkron? Bruce Willist, Mel Gibsont, Michael Douglast hangban szerintem mindenki önnel azonosítja. Ezek a feladatok megvannak?

Hogyne, persze! Színészként működöm, nem feltétlenül az Újszínházban, hanem a szinkronban, vagy éppen most készülők egy filmszerepre is, s játszottam vendégként Győrben A nevető embert annak idején, előadóesttel járjuk az országot egy nagyon kedves zenei formációval. Tehát az Újszínházon kívül is bőven el vagyok látva feladatokkal.

Visszatérve a pandémia miatti helyzetre, a nézőtereken a maszkviselés kötelező, de a színészek a színpadon nem tudják az előadást maszkban végigvinni, pedig vannak nagyon közvetlen kontaktusok. Rómeó és Júliát nem lehet úgy játszani, hogy maszk van a színészeken.

Nemcsak Rómeó és Júliát, semmit nem lehet úgy játszani, hogy maszk van a színészeken, kivéve a görög színházat, ahol maszkban játszottak. Ezért kell fokozottan óvatosnak lenni a színészeknek. Nagyon nehéz meggyőzni azt, aki nem vette föl az oltást, hogy oltassa be magát.

A legtöbb színház a virtuális térbe tette át a tevékenységét ebben az időszakban, a kényszerhelyzetből adódóan. Önök nem tartottak online előadásokat, csak korábban rögzített előadásokat tettek elérhetővé a közönség számára. Úgy gondolták, hogy ez a fajta online előadás nem igazi színház?

Nem, attól, hogy nincs közönség, a színészek még megfertőzik egymást. Nem a közönségtől kapja el a színész a fertőzést.

Ez egy elővigyázatosságból adódó lépés volt?

Igen, mert a színész nem a nézőtől kapja és a néző sem a színésztől. De az online térben most több előadást fölveszünk, ha erre újra sor kerül, akkor legyen több előadásunk, amit meg tudjuk mutatni, mert van minden előadásról felvételünk, az nem is kérdés, de élvezhető, olyan minőségű, amiért a nézőnek fizetni kell, azt meg kell csinálnunk.

Ezek az úgymond köteles példányok, amiket egyébként is rögzítenek minden előadáson?

Van közötte nagyon sok vállalható, játszható, de az a biztos, ami igazán mívesen, rendesen meg van csinálva, tehát jól föl van véve. Annak idején, emlékszem rá, minden szerdán volt helyszíni közvetítés színházakból, a fekete-fehér televízón néztük, föl lehetett nőni színházi közvetítéseken is a televízón keresztül.

Sőt, még rádiós közvetítések is voltak.

Rádiós közvetítés manapság már nincs, fura is lenne rádión keresztül színházi közvetítést hallgatni, de el tudnék képzelni olyan színdarabot, ami arról szól, hogy egy család éppen rádión keresztül egy előadást hallgat.

Május közepén nyitottak ki újra az Újszínházban, és akkor rögtön júniusra két premiert is időzítettek, egy Jókai Szegény gazdagok-átiratot, a Fatia Negrát és a már említett Császármorzsát, a Gyurkovics-darabot, amit ön rendezett. Még lesz két újabb bemutató, de már csak jövő tavasszal.

Így van.

Mi ennek a nagyobb szünetnek az oka?

Az, hogy előredolgoztunk májusban. Mert nem tudtuk, hogy meddig tarthat az az állapot, mikor tudunk dolgozni, próbálni a színházban. A járvány miatt bármikor megváltozhat minden. Most is előfordulhat bármikor, hogy egy színház képtelenné válik arra, hogy előadásokat játsszon. Ha például tíz színészből négy megbetegszik, nagyon nehezen, de pótoljuk, és aztán megint négy megbetegszik, akkor azt is pótoljuk, és aztán végül teljesen kicserélődik a színészi gárda abban az előadásban. Mi két előadást gyorsan megcsináltunk még májusban, amikor alábbhagyott a pandémia, és most azokat játsszuk, természetesen.

A két további bemutató Vörösmartynak a Czillei és a Hunyadiak, ezt Csiszár Imre fogja rendezni, a másik Szabó Dezső prózai művének, a Feltámadás Makucskán címűnek az átirata, amit majd Nagy Viktor állít színpadra. Ezek tavaszi bemutatók lesznek?

Mind a kettő tavaszi bemutató.

Az újabb öt évre szóló igazgatói megbízatásával elképzelhető, hogy ebben a következő öt évben lesznek hangsúlyváltások? Van, amit másképp szeretne csinálni, vagy tulajdonképpen az előző két ciklusból adódó folytatást képzel el az Újszínház élén?

Ami engem illet, nem lesznek hangsúlyváltozások- Ellenben Viczián Ottó egy új munkatársa a színháznak mint művészeti vezető. Nagy Viktor is új mint főrendező, az ő beszállásuk a színház művészeti arculatának alakításába, biztos vagyok benne, hogy hoz valamiféle változásokat. Ez mindenféleképpen színesíti a palettát és a szándékom az, hogy ezáltal kicsikét fel is pezsdül az élet. Két új látásmód is bekerül az enyém mellé az Újszínházba, amit én egyáltalán nem bánok, sőt, nagyon üdvözölöm, hogy így van.

A darabválasztás, az, hogy a következő évadokban mi kerül színre az Újszínházban, már csapatmunka lesz?

Pontosan.

Van egy művészeti tanács?

Az áment én mondom rá, de ez csapatmunka.

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018