Talán most a legfontosabb: hogy van?

Úgy szoktam mondani, hogy átmenetileg jól. Most dolgoztunk, csináltam az Isten ostorából egy felvételt. Ez egy színházi előadás, Vidnyánszky Attila rendezte, és most ezt a filmváltozatot is ő rendezi. Van egy kis munka, van egy kis lehetőség, ezek a borzalmas karanténok néha-néha így megszakadnak, és az mindig jót tesz, ha az ember tud valamit csinálni, ha tud dolgozni. Nagyon fontos dolog az életben, hogy az ember tevékeny lehessen.

Volt ideje arra, hogy átgondolja, mit szeretne csinálni, mit vállal még?

A színház úgy létezik, ha van színész és van közönség. Ez a kettő együtt játszik egy-egy előadást. Nagyon szeretem a közönséget, nagyon szeretem a kollégákat. Tehát nekem az az életelemem, ha a színházi előadásra készülünk. Ez valahogy már átvette az első helyet az életemben.

Nagyon nehéz lehet, hogy a közönséggel nem tud kapcsolatba lépni, nem látja a közönségét.

Ez rendkívül fontos, mert amikor készülünk, tulajdonképpen nekik csináljuk, velük akarunk játszani, azért próbálunk hónapokon keresztül, hogy aztán velük eljátszhassuk ezt a darabot.

Ez a szakma nagy energiabefektetéssel is jár, szövegtanulás, próbák, éjszakázás. Ezt hogy bírja?

Ezt nagyon szeretem. Ha végiggondolom ezt a hatvanvalahány évet, nekem még nem volt soha fárasztó játszani. Nem emlékszem olyan időszakra, hogy azt mondtam volna, hogy jaj, de borzasztó. Szeretem csinálni, szeretek bemenni a színházba, még nézőnek is.

Vágyik arra, hogy újra a nagyközönség előtt játszanak?

Rettenetesen! Nemcsak nekünk hiányzik, a közönségnek is. Ez olyanfajta szórakozás, mint a desszert az ebéd után. Ahogy mondják, lehet élni színház nélkül, de minek?

Hogyan tartják egymásban a lelket?

Nem beszélünk róla. Amikor valami lehetőség van, akkor játszunk. Ez egy alattomos ellenség, le kell gyűrni.

Ha jól tudom, eredetileg nem is színész szeretett volna lenni.

Még kisgyerekkoromban a matematikát nagyon szerettem, de nyilván lustaságból, mert nekem a matematikát nem kellett tanulni, azt valahogy én tudtam. Ma már biztos megbuknék mindenből, de nagyon szerettem a matematikát és az iskolát is.

Mi a közös a matematikában és a színészetben?

A matematikának is van egy kötelezettsége, hogy igaznak kell lenni annak, amit állít, és abban hinni kell. Ez a színészetben is így van.

Emlékszik arra a pontra, amikor eldöntötte, hogy színész akar lenni és semmi más?

Ezt nem tudom. Arra a pillanatra emlékszem, amikor már színészként úgy éreztem, hogy nekem kapcsolatom van a közönséggel, hogy a közönség szeret engem megérteni és én szeretem megérteni a közönséget. Ez a József Attila Színházban történt, a főiskola után ott kezdtem játszani közönség előtt, az az élmény megmaradt a mai napig is. Ez 1958 második fele. Akkor kerültem kapcsolatba a közönséggel.

„Mind nagyon jó színész, de a legkedvesebb köztük mégiscsak egy fiatal színészecske, rendkívül tehetséges fiú. Oly ügyes és otthonos a deszkán, mintha színpadon keletkezett volna.” Ezt mondta a fiatal Bodrogi Gyuláról Füst Milán. Mire gondolhatott?

Ez a mai napig jólesik. Valamilyen előadásban látott, ahol effektív kapcsolatban voltam a közönséggel, ez gyakran előfordult a József Attilában.

Írta ugyancsak Füst Milán, hogy ragyogó komikai tehetségnek bizonyult. Nagyon sokáig talán komikusként tartották önt számon Magyarországon. Mikor volt a fordulópont?

Nem tudom. Olyan effektív komikus soha nem voltam, csak sok olyan darabban játszottam, ahol a közönség nevetéssel, tapssal jutalmazott egy-egy jelenetet. Alkalmam volt arra, hogy a közönség nevessen. A tréfa nagyon kényes dolog színpadon.

Ön a tréfát is komolyan veszi?

A színész számára nincs műfaj, a színész számára szerep van és közönség van. Műfaj a közönség számára van, mert a közönség mondhatja azt, hogy szeretnék ma nevetni vagy hogy szeretnék ma valami szép komolyat látni vagy valami nagyon értelmes, izgalmas dolgot. A közönség válogathat. A színész nek jól kell játszani a darabot, és ha jól játssza a vígjátékot, akkor nevetnek, ha jól játssza a tragédiát, akkor izgulnak és félnek és drukkolnak.

Mely előadásokra emlékszik vissza a legszívesebben?

Ilyet én nem tudok mondani. Talán ez a szerencsés természetem, hogy mindegyikben, amit játszottam, megtaláltam azokat a pontokat, amelyek miatt az nagyon a szívemhez nőtt. Az egész szakma nagyon a szívemhez nőtt.

Volt példaképe?

Akiket nagyon nagynak tartottam mindig, sokan vannak, de hogy példakép? Inkább nagyon szeretett színészeim vannak, nagyon szeretett pályatársaim vannak, de mindegyik olyan egyéniség volt, szinte azt mondom, hogy utánozhatatlan.

Vannak még ilyen nagy formátumú színészek Magyarországon?

Szerintem vannak, csak most kicsit lement a fény a sok sorozat miatt. Azelőtt egy-egy színész játékának a híre elment, és elutaztak érte az emberek. Most a televízió, meg a sorozatok egy picikét föllazították a helyzetet.

Most ön is játszik egy nemrég indult sorozatban, a Doktor Balatonban.

Én is kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz belőle. Ezek érdekesek, az emberek mindig időhöz vannak kötve, akinek ilyenkor van a szabadideje, akkor kiválaszt egy ilyen sorozatot. Én nézni nem nagyon szeretem, mert nem nagyon van időm másnap ott folytatni, ahol az előző nap abbahagyták.

Ön hisz a csodákban?

Istenben lehet hinni, de így a csodában, nem tudom, hogy lehet-e egyáltalán hinni.

Azt csodának tartja, hogy a második világháború alatt vagy az ’56-os forradalom alatt nem esett bántódása?

Lehet, hogy van őrangyalom. Még személyesen nem találkoztam vele, de úgy érzem, hogy van. Ha körülnézünk a világban, és látjuk, hogy az emberek ilyenek, meg olyanok, meg amolyanok, akkor valahol csak fölmerül az emberben, hogy nem lehet ez a világ teteje, ennél kell valami jobb is legyen, kell valami több is legyen. Én Istennek nevezem, de mindenkinek a saját dolga, hogy miben hisz.

Tudvalevő, hogy jó kapcsolatot ápol első feleségével, Törőcsik Marival, akivel kilenc évig voltak egymás házastársai. Sosem irigykedtek egymás sikereire?

Ez nekünk egy nagyon jó tulajdonságunk. A mai napig is, ha egy picikét jobban van, már örülök. Ha egy filmes sikere volt, már örültem. Ő már elismert színésznő volt, amikor én még főiskolás voltam.

Milyen gyakran hívja fel őt telefonon?

Nincs ilyen határozott beosztás. Amikor úgy jön ki a lépés, akkor fölhívom, például ha nagyon nagy az időváltozás, mert tudom, hogy azt elég nehezen viseli.

Hogy van most Törőcsik Mari?

Legutóbb elég jól volt a hangjából ítélve. A nap 24 órájában mindig valaki vigyáz rá, de most mintha egy kicsikét javult volna. Érződik a beszédén, a fogalmazásán, a lendületen, ha jobban van.

Egyik nagy álma volt még, hogy még egyszer színpadra léphessen. Erről szokott még beszélni?

Nem, mostanában már erről nem beszélünk, de szeretne közöttünk lenni, az mindig szóba került.

Önt a karakteres hangjáról nagyon sokan felismerik a gyerekek közül is, hiszen ön kölcsönözi a hangját a Süsünek, a sárkánynak.

Születik ilyen mese hatmillió, és abból az egyik, másik sláger lesz. Ilyen a Süsü. Valahogy a közönség egyszer csak valamire azt mondja, hogy ezt szeretem. És akkor nemcsak ketten szeretik vagy tízen, hanem sok ezren. Ez egy érdekes dolog, ezt a közönség így válogatja ki. Nem beszélnek össze, csak egyet gondolnak.

Mit gondol, mitől működik igazán egy színpadi mű vagy egy film?

Na, ez például egy csoda, mert valahol a színház az emberekben születik. A színház minden emberben benne van. Van, akiben mint nézőben van benne, van, akiben mint színészben van benne, van, akiben mint énekes van, és van, akiben mint kritikus. Az életnek egyik alkotórésze.

Álmodozott arról, hogy külföldön csinál karriert?

Van, akinek, van ilyen, de nekem itt van Amerika. Ott sokkal többet fizetnek, ez igaz, de ez nem tartozik a szakmához. Jó, ha sok pénzt adnak, jobb, ha még több pénzt adnak, de teljesen független a szakmától, ugyanis nem lehet megvenni a jót. Például én most adnék 100 forintot, ha tudnék írni egy Süsü, a sárkányt. De fizethetnék, amennyit akarok, és Csukás István, ha nem fizettek volna neki érte, akkor is meg tudta volna csinálni. Ez nem függ össze, miközben ugyanabból a pénzből élünk, mint akárki más.

Van még esetleg olyan szerepvágya, amit mindenképpen szeretne, ha megvalósulna?

Nem, soha nem is volt.

Nincs ilyen?

A szerencsés életemnek köszönhetem, hogy amit kaptam, azt úgy éreztem, hogy na, ez az enyém. De olyan, hogy én szeretném eljátszani a nem tudom micsodát, nem volt. Nagy gondolkodásokat nagyon szerettem. Én álmodozásnak nevezem, mert a valóság és a képzelet, az ilyenkor összekeveredik.

Olyanra szokott gondolni, hogy mi lett volna, ha ez vagy az másként történik?

Nem, mert a színház egy olyan szerkezet, ahol nincs volna. A színházban egészen a kezdéstől az előadás végéig van, és ha vége az előadásnak, akkor az elmúlt. Ott már nincs olyan, hogy mi lett volna.

Akkor a jelenben él inkább?

Elárulom, hogy jelen nincs, mert amikor azt mondom, hogy jel, a j betű már a múlt, úgyhogy csak múlt van, meg jövő. A múlt egyre gyarapszik, a jövő meg, az én koromban már mondhatom, egyre szűkül.

Mi a magyar színjátszás jövője?

Az, hogy a színészek játszanak a színpadon és a közönség ül a nézőtéren. A filmesek megcsinálják a filmet, és a nézők nézik a moziban. Olyan, mint a vendéglő, megcsinálja az ételt, az emberek megeszik, és ha azt mondják hazafelé menet, hogy te, ide máskor is eljövünk, az egy jó étterem és egy jó étel volt.

Tehát a színész úgy működik, mint egy vendéglátós? Fogadja a nézőket és kiszolgálja?

Egész más a szakma, mert az egyik a lelket táplálja, a másik a gyomrot, de a végcél ugyanaz: hogy jólessen neki és hogy vágyjon újra ebbe a helyzetbe kerülni.

Mit üzenne a fiatal magyar színészeknek, miért érdemes csinálni ezt a szakmát?

Azt, hogy szeressenek játszani, szeressenek élni, szeressék egymást és legyenek boldogok, és mindent tegyenek meg azért, hogy egészségesek legyenek, mert az egy nagyon jó dolog.