Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Haunstetten, Augsburg, Bavaria, Germany - 20 May 2021: aldi sued store - albrecht supermärkte - german grocer. Aldi Sßd
Nyitókép: Bihlmayer Fotografie/Getty Images

Mintha egy pozícióról megfeledkeztek volna a béremelések közepette az Aldinál

Az Aldi fizetései az utóbbi években önmagukon túlmutató jelentőségre tettek szert a magyar nyilvánosságban. Ezzel kapcsolatban derült ki valami érdekesség.

Tavaly év elején egységesen 8 százalékos béremelésben részesültek a német tulajdonú kiskereskedelmi hálózat magyarországi dolgozói, majd erre jött egy évközi emelés, ami pozíciótól függően 8 és 19 százalék közötti volt. Ezután idén januárban az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben egységesen 10 százalékos emelésben részesültek dolgozók. Vagyis egyéves távlatban az Aldi-dolgozók nagy többsége nagyobb emelést kapott, mint a tavalyi 14,5 százalékos infláció – írja a G7.

Ehhez képes kifejezetten érdekes, hogy regionális értékesítési vezetőket most is lényegében ugyanazzal a juttatási csomaggal igyekszik magához csábítani a cég, mint közel másfél évvel ezelőtt. 2021 októberében, az Aldi toborzási eseményén elhangzott információk alapján, hogy a láncnál középvezetői posztnak számító pozícióra bruttó 1,2 milliós fizetéssel és egy 3-as BMW-ben megtestesülő vállalati autóval csábították a jelentkezőket. (A juttatási csomagnak még más elemei is lehettek, például a céges telefon.)

A vállalat múlt hét csütörtökön tartotta legújabb – sorrendben negyedik – hasonló rendezvényét, és ami a juttatásokat illeti ugyanazt ajánlják. A kedvezmények nélküli nettó 798 ezer forint, épp akkora, mint a másfél évvel ezelőtti. Ám míg akkor ez az országos nettó medián bér 3,5-szerese volt, ma már csak a 2,7-szerese – jegyzi meg a gazdasági portál.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×