Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
325.65
bux:
142815.35
2026. november 6. péntek Lénárd
Fuel cap with H2 hydrogen technology symbol
Nyitókép: Animaflora/Getty Images

Lepsényi István: már idén megépülhetnek itthon az első hidrogén-töltőállomások

Az energiaválság segíthet a hidrogén-meghajtás elterjedésének – véli a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke, aki szerint idén megépülhetnek Magyarországon az első állandó töltőállomások is.

2022 egy felgyorsuló, előkészítő év volt, de 2023-ban már működő rendszerek lesznek, és megkezdődik a hidrogén felhasználása ipari méretekben – mondta Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke.

A szervezet vezetője emlékeztetett, a hidrogéntechnológia egy komplex tudomány, például a mobilitás esetében egy időben kell rendelkezésre állnia a zöld hidrogénnek, a töltőállomásoknak és a járműveknek, nem beszélve a kiképzett szakemberekről, mindez pedig egy szoros, összehangolt munkát igényel.

Az elnök elmondása szerint egy-két hidrogénmeghajtású személygépkocsi már Magyarországon is akad, a haszongépjárművek területén az európai gyártás is elindulhat, jelen pillanatban főként Dél-Koreából és Japánból lehet azokat beszerezni. Emellett a vasúti közlekedésben Németországban már működnek a hidrogénes szerelvények. Megjegyezte, remélhetőleg Magyarországon is hamarosan elindulnak a megrendelések. "A járművek megjelenésének az elején vagyunk" – fogalmazott Lepsényi István.

Meglátása alapján a magyar célkitűzések nagyon ambiciózusak: 2030-ra mintegy húsz töltőállomást kellene létesíteni, ezek előkészítése a HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztő Ügynökség révén már halad. Ideiglenes töltőállomások már vannak, de idén akár az első néhány végleges telepítése is megkezdődhet – tette hozzá a szakember.

A szövetség elnöke úgy véli, az energiaválság lökést ad a megújuló energiák, köztük a hidrogéntechnológia alkalmazásának. Ahogy növekszik az előállításuk, úgy növekedhet Magyarország energiafüggetlensége is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×