Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Budapest, 2020. október 27. A Vodafone Magyarország Zrt. központi irodaházának homlokzata a világcég logójával a főváros IX. kerületében a Lechner Ödön fasor 6-ban. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Szakértő: bődületesen magas a Vodafone vételára, de…

Nagyon komoly vállalati és kormányzati előfizetőkkel rendelkezik a Vodafone, a vállalat emellett az infokommunikáció területén is erős, vagyis több mint egy mobilcég – így értékelte a Portfolio tőzsdei rovatvezetője azt a hírt, hogy előzetes megállapodást kötött a 4iG és a magyar állam a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. százszázalékos részvénycsomagjának megvásárlására.

Nagy Viktor az akvizíciót illetően emlékeztetett: a magyar állam nem titkolt ambíciója, hogy a legtöbb szektorban a hazai szereplők is jelen legyenek, akár 50 százalékot meghaladó súllyal, amire a bankok, a biztosítók, de akár a média esetében is már láthatók voltak törekvések. A mostani tranzakció által pedig a stratégiailag is fontos távközlésben is sor kerülhet egy ilyenre – tette hozzá a Portfolio munkatársa, arra is felhívva a figyelmet, hogy a témát az elmúlt években folyamatosan lebegtetve volt, mely során a Magyar Telekom, a Vodafone és a Yettel (korábban Telenor) neve is felmerült azon cégek között, amiket a magyar állam, esetleg egy hazai szereplő megvásárolhat.

A gazdasági portál tőzsdei rovatvezetője hozzátette: a távközlés területén kiírt közbeszerzéseket eddig rendre nemzetközi cégcsoportok vitték, viszont egy „saját cég” vélhetően profitálhatna ezeken. Amennyiben tehát a Vodafone részben állami kézbe kerülne,

nem okozna nagy meglepetést, ha jobban muzsikálnának a közbeszerzéseken

– jegyezte meg Nagy Viktor, aki szerint az sem mellékes, hogy az akvizíció révén a kormány az egész iparágra ható folyamatok elindítására is képes lehet majd a jövőben.

Mindeközben a 4iG kimondott célja, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is meghatározó távközlési és IT-szolgáltató legyen, és ennek megfelelően hajtott végre akvizíciókat az elmúlt években több országban is. Bár a legjelentősebb tranzakciók Magyarországhoz kötődnek, nevezetesen a Digi és az Invitech felvásárlása, megszerezték a Telenor Montenegrót, az Albania Telekomot, illetve a ONE-t. Nagy Viktor meglátása szerint a cég régiós terjeszkedésbe – amiből egyedüli az izraeli Spacecom üzlete van függőben – jól beleilleszkedik a Vodafone Magyarország felvásárlása is, hiszen eddig nagy kérdés volt, hogy hogyan tudják a magyarországi operációt megerősíteni.

A szakértő megjegyezte, az már korábban is világosan látszott, hogy a felvásárolt Digi úgymond féloldalas, vagyis erős pozíciója volt a vezetékes internet és a televízió szegmensben, a mobilok frontján viszont nem, miután nem csak hálózatuk nincsen, de az ezekhez szükséges frekvenciák sem álltak a rendelkezésükre. „Amíg ez nincsen, nem tudnak erős mobilpiaci szereplők lenni, így jött a képbe a Vodafone Magyarország” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy miért épp a Vodafone, Nagy Viktor röviden úgy válaszolt:

azt kell megvenni, amit eladnak.

Megjegyzendő, hogy Telenor Magyarországban, tehát most már a Yettel Magyarországban 25 százalékos részesedése van az Antenna Hungáriának, ami viszont már a 4iG-hez tartozik, tehát ilyen jellegű tulajdonszerzés már korábban is történt, de egy egész cégcsoport megvásárolása nem. Nagy Viktor szerint a Magyar Telekomot vagy a Yettelt egyébként is nehezebb lett volna megvásárolni.

Ami a 715 milliárd forintos vételárat illeti, a Portfolio munkatársa úgy fogalmazott: bődületesen magas az összeg, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy a cég eredményéhez képest hogyan néz ez ki. Emlékeztetett, a 4iG közleménye szerint a tranzakció értéke a Vodafone Magyarország 2022. március 31-én lezárt üzleti évben elért EBITDA (iparági mutatószám, amit a tranzakciónál szoktak figyelni a piaci szereplők) 7,7-szeresét teszi ki.

Nagy Viktor szerint „kétarcú a történet”: mint mondta,

  • egyrészt a tőzsdéken ennél jóval alacsonyabb szorzóval forognak a távközlési vállalatok részvényei, a Magyar Telekom hasonló szorzója például 4 alatti, tehát első ránézésre úgy tűnhet, hogy a Vodafone Magyarország drága mulatság (lenne, miután még nem zárult le az üzlet).
  • Közben viszont az is látható, az elmúlt évek régiós tranzakciói kifejezetten magas (akár 9-10 fölötti) szorzók mellett valósultak meg, vagyis ilyen szempontból pedig alacsony a vételár.

„A képhez hozzátartozik, hogy a Vodafone jóval

több mint egy klasszikus távközlési cég,

nagyon komoly vállalati-kormányzati portfólióval rendelkezik, illetve az IT-ben is otthon vannak, tehát több mint egy mobilcég, amit megvásárolhat a 4iG és a magyar állam” – fogalmazott a Portfolio tőzsdei rovatvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×