eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Egy diákmunkás irodai kisegítő munkát végez a nyíregyházi önkormányzat hivatalában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban 146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Extrém nagy az érdeklődés a diákmunkákra

Jelentősen enyhíti a munkaerőhiányt a szokottnál is nagyobb érdeklődés.

Alig egy hete kezdődött meg a nyári a szünet a középiskolákban, a munkaerőpiac már felszippantotta a dolgozni vágyó diákokat. A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára az Index megkeresésére elmondta: az előrelátó fiatalok jellemzően már áprilisban elkezdik megtervezni a nyarat, ám a legtöbben csak május végén, június elején döntik el, hogy munkával töltik a vakációt, a jelentkezések száma is ezekben a hetekben a legmagasabb.

„Előzetes várakozásaink szerint idén nyáron több mint 100 ezer diák fog iskolaszövetkezeten keresztül dolgozni, ami rekordnak mondható. Az extrém nagy érdeklődés a minimálbér-emeléssel és a 25 év alatti fiatalok szja-mentességével magyarázható” – tette hozzá a lapnak Majzik Nándor. Elmondása szerint továbbra is a turizmus-vendéglátás a legnépszerűbb szektor, de sokan helyezkednek el a nyárra a kereskedelemben, feldolgozóiparban, gyártásban, adminisztrációs és egyéb irodai munkakörökben, illetve vidéken a mezőgazdaság is hódít.

Egyebek mellett kitért arra is, hogy Budapesten, Észak-Dunántúlon, illetve egyéb kiemelt helyeken, többek között a Balatonon, Debrecenben és Kecskeméten

bruttó 1600-1700 forint körül alakulnak az órabérek,

az ország többi részén pedig nagyságrendileg 200-300 forinttal kapnak kevesebbet a diákok. Megjegyezte, hogy az szja-mentesség miatt az említett összegek akár nettó keresetet is jelenthetnek.

Természetesen vannak 2000 forint feletti órabérek is, de ott a munkakör általában informatikai ismeretet vagy nyelvtudást igényel, a betanítási időszak pedig eleve hosszabb, így ezekre a helyekre leginkább azok tudnak bejutni, akik év közben, tanulás mellett is tudnak munkát vállalni, ők jellemzően az egyetemisták – fogalmazott a főtitkár, aki beszélt arról is, hogy ma már a középiskolások is gyakran vállalnak munkát akár tanév közben is, de velük jellemzően csak hétvégékre lehet számolni.

Kitért arra, hogy trükközések minden évben vannak,

nemegyszer előfordul, hogy a munkáltató megpróbál visszaélni azzal, hogy a diákok a munka világában még csak kevés tapasztalattal rendelkeznek.

„Azért is éri meg iskolaszövetkezeten keresztül dolgozni, mert így minden diák kap egy saját kapcsolattartót, aki jogszerűtlenség, átverés esetén eredményesen tudja őt képviselni” – mutatott rá Majzik Nándor, aki szerint a következőkre is érdemes odafigyelni:

  • Mindenképp írásba kell foglalni a szerződést. A jelentkezés csak akkor végleges, ha a dokumentumot mindkét fél aláírta. Ezután történhet meg a bejelentés.
  • A jelenléti ívet akár papíron, akár elektronikusan el kell juttatni az iskolaszövetkezethez, az ugyanis a bérelszámolás alapja.
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×