Annak ellenére, hogy a fejlett országokban a jegybankok már szinte minden elképzelhető eszközt bevetettek, inflációs céljaikat mégis immár közel egy évtizede nem képesek elérni. Ennek okaival foglalkozott az MNB e héten megjelent friss tanulmánya, amelynek két fontos állítása, hogy:

1. A nagy jegybankok által kreált likviditásbőség alig szivárgott át a reálgazdaságba, ehelyett inkább a tőkepiacokon és a lakásárakban okozott emelkedést (eszközár-inflációt). A globális ingatlanár-emelkedés és a közel egy évtizedes tőzsdei rally egyaránt ennek jelei.
2. Másrészt, hogy azok a törvényszerűségek, amelyek korábban jól leírták egy-egy gazdaság inflációs folyamatait egyre kevésbé működnek. Ilyen például az ún. Philips-görbe ellaposodása. Míg évtizedekig azt láttuk, hogy az alacsony munkanélküliség bér- és idővel áremelkedést, azaz inflációt okoz, addig ez a kapcsolat jelenleg a fejlett világban nem működik. Ehelyett az inflációt egyre inkább olyan – korábban kevésbé elemzett – hatások alakítják, mint a globalizáció, a demográfiai átalakulás, a magas adósságszintek, vagy a digitális forradalom.

Szabó László szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy az inflációnak és a monetáris politikának jóval kevesebb köze van egymáshoz, mint azt pár évtizede gondoltuk. Ez nyilvánvalóan kínos és nehezen bevallható felismerés, főleg a világ legtöbb jegybankja által alkalmazott inflációs célkövetés rendszerében. Talán, ha a jegybankok időben szembesültek volna a korábbi összefüggések megváltozásával, akkor talán Európában nem szenvedjük el az utóbbi 10 év monetáris stimulusának romboló mellékhatásait - derül ki az Alapblog összefoglalójából.

Virág Barnabás szerint a monetáris politika továbbra is képes hatást gyakorolni az inflációra, azonban nem mindegy, hogy hatásait milyen csatornákon keresztül kívánja elérni. Abban Virág Barnabás is egyetért, hogy a nagy jegybankok által kivitelezett általános mennyiségi lazításoknak nincs elegendő reálgazdasági hatásuk, így a fogyasztói inflációra is csak mérsékelten hatnak. Azonban az olyan célzott programok, amelyek kifejezetten a beruházási és fogyasztási döntésekre képesek hatni, sokkal kedvezőbbek e szempontból. Az MNB elmúlt hat évének célzott monetáris politikája ez utóbbira jó példa.

Az infláció és még inkább a GDP mérésével az a legnagyobb probléma, hogy a 20. századra kitalált mérési rendszerek, egyre kevésbé képesek értelmezni a felgyorsult 21. század gazdasági folyamatait. Az új, egyre jobban digitalizált világunkban felértékelődik a szolgáltatások szerepe, ahol korábban nem ismert gazdasági tranzakciók jelennek meg. Példaként említhető, hogy már jelenleg is sokszor nem pénzzel, hanem információval fizetünk egy-egy szolgáltatásokért. Erre az új világra még nincs felkészülve a 20. században az ipari gazdasáságokkal együtt fejlődő gazdaságstatisztika.

Annak, hogy a fontos gazdasági mutatóink nem megfelelően mérik a gazdaság teljesítményét, súlyos következményei lehetnek. Az inflációs cél elérése érdekében kétségbeesetten egyre több pénzt nyomtató fejlett jegybankok esete csak egy példa. De hasonló módon érdemes belegondolni, hogy jelenleg a fejlett világban az alacsony kamatok-alacsony infláció-mérsékelt növekedés hármasra a leggyakoribb magyarázat a termelékenység növekedésének tartós lelassulása. Ugyanakkor, ha a GDP növekedést valójában jelenleg alulmérjük, és valójában a világot gyorsabb növekedés és ezen keresztül gyorsabb termelékenység-bővülés jellemzi, akkor e téren is ideje lesz új magyarázat után nézni.

Az infláció mérésével kapcsolatban is mindig voltak mérési hibák (és most nem arról a közbeszédben tapasztalható tévedésről van szó, hogy az árváltozásokat magasabbnak érezzük a hivatalos adatoknál), azonban ezek a hibák hol fölül-, hol alulmérték az inflációt. A digitális forradalom viszont azt jelenti, hogy a mérési hibák trendszerűvé válhatnak, ami már problémát jelent.

Szabó László szerint három, életünk szempontjából egyre meghatározóbb jelenség alulreprezentált az inflációban:

1. Habár elméletileg ingyenes az egészségügy, megfelelő szolgáltatások hiányában egyre többen a magánegészségügybe lépnek át, ahol viszont egészen elképesztő drágulásnak lehettünk tanúi az elmúlt években. Fél évtized alatt a gyakran megduplázódó magánvizsgálati díjak és az egyre nagyobb számban magánzsebből finanszírozott orvosi ellátások ellenére a KSH szerint a háztartások járóbeteg ellátásra fordított kiadásai 2011-2017 között nominálisan csupán 10 százalékkal emelkedtek!
2. Az oktatásban hasonló a tendencia, de itt a folyamatnak még csupán az elején vagyunk, így ennek közvetlenül nincs jelentős hatása az inflációra, sőt a tankönyvek ingyenessé tétele még csökkentette is a hivatalos adatot. A megfelelő nyelvtanárok és egyéb szaktanárok egyre érezhetőbb hiánya ugyanakkor folyamatosan növeli a magántanárok iránti keresletet, ennek megfelelően a kifizetett óradíjakat is. Ráadásul nagy valószínűséggel mindannyiunknak vannak olyan élményei, amelyek arról szólnak, hogy az iskolák általános költségvetési alulfinanszírozása bizonyos működési költségeket fű alatt a szülőkkel fizettet meg, tovább növelve a nem hivatalos oktatási kiadásokat.
3. Nagyon fontos a belső vándorlás felerősödése és az emelkedő ingatlanárak miatt érezhető a változás a saját ingatlanban és bérlakásban élők arányában. Megfizethető állami/önkormányzati bérlakások hiányában a nagyvárosokban egyre szélesebb rétegek számára égető probléma a lakhatási költségek drasztikus emelkedése.

Virág Barnabás szerint az ilyen típusú gazdasági szerkezetváltozásara a statisztikai hivatalok reagálnak – például egyre több privát egészségügyi szolgáltatás jelenik meg a fogyasztói kosárban. Az oktatásban pedig ellenirányú hatás is van, ilyen volt például az ingyenes tankönyvek megjelenése. De hasonló módon a lakáspiacon a lakbérek emelkedése valóban jelentkezik a nagyvárosokba költözők esetében, miközben az elmúlt években hozott lakástámogatási intézkedések pl. kifejezetten a falvakban jelentősen megkönnyítették a lakásvásárlást. Az egységes megoldás az egyre pontosabb adatgyűjtés és feldolgozás lehet, amit a Big Data és a számítási kapacitások növekedése lehetővé tesz. A folyamatban készpénzhasználat visszaszorulása is nagy segítséget jelent majd.

Szabó László szerint a készpénzmentes gazdaság nagyon érdekes pozitív mellékhatása, hogy az elektronikus fizetési tranzakciók megkönnyítik a nagyon pontos és valós idejű gazdasági folyamatok feldolgozását és megértését. Nyilván ennek a gazdaságpolitika számára hihetetlen előnyöket nyújtó helyzetnek az elérését nem könnyíti meg az ingyenes készpénzfelvételek és megadóztatott banki utalások sajátos magyar kombinációja. Virág Barnabás kiemelte, hogy ebből a szempontból komoly előrelépések történtek az elmúlt években azáltal, hogy számos intézkedés a feketegazdaság csökkenését és a gazdaság fehéredését eredményezte Magyarországon, ami az egyik legfontosabb lépés abba az irányba, hogy megfelelő képet kapjunk a hazai folyamatokról.

A hazai helyzetre rátérve abban egyetértettek a beszélgetőpartnerek, hogy a fejlett világban jelentkező mérési kihívásokkal Magyarországon is szembesülünk. Ami azonban Virág Barnabás szerint magyar sajátosság a már említett célzott monetáris politika hatásosabb volt a gazdasági növekedés, a beruházások és a foglalkoztatás emelésében, ami a beinduló bérnövekedéssel együtt a fogyasztás bővülésén keresztül lehetővé teszi, hogy az infláció már évek óta a jegybanki célt jelentő 3% környékén alakul. A cél közelében alakuló infláció az egész régióra jellemző.

A teljes beszélgetés:

A magazin eddigi témáiról itt olvashat. A korábbi adásokat meg is hallgathatja, vagy akár meg is nézheti.