Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Ezzel számol a kormány a következő 4 évre

A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után 2018-ban 4,3 százalékkal, 2019-ben 4,1 százalékkal, 2020-ban 4 százalékkal emelkedik, majd gyorsabb ütemre kapcsol, 2021-ben 4,2, 2022-ben pedig 4,1 százalékkal nő.

Az Európai Bizottsághoz benyújtott dokumentumban a tavalyi konvergenciaprogramhoz képest a 2019-es és 2020-as előrejelzését a magyar kormány 0,3-0,3 százalékponttal, a 2021-est 0,6 százalékponttal javította.

A kormányzati szektor hiányát a GDP-hez mérten.a program a 2017-es 2 százalék után 2018-ra 2,4 százalékra, a következő évre 1,8 százalékra, majd 1,5 százalékra, 2021-re 1,2 százalékra tervezi, 2022-re pedig 0,5 százalékkal számol.

Az idei konvergenciaprogram szerint az államadósság 2017-ben a GDP 73,6 százalékára csökkent, az idén a GDP 73,2 százalékára, 2019-ben 69,6 százalékára, 2020-ban 66,7 százalékára, 2021-ben 63,4 százalékára, 2022-ben 59,7 százalékára csökken.

Ezek a számok a korábbi konvergenciaprogramnál 1,6-2,7 százalékponttal magasabbak, amit a kormány az Eximbankkal kapcsolatos elszámolási különbséggel magyaráz.

A háztartások fogyasztása a tavalyi 4,7 százalék után 5,2 százalékkal bővül az idén, majd 2019-ben 4,8, 2020-ban 4,7, 2021-ben 4,6, 2022-ben 4,5 százalékkal nő.

A beruházások (a bruttó állóeszköz-felhalmozás) a 2017. évi 16,8 százalékos bővülést követően 2018-ban 12,8 százalékkal, 2019-ben 7,5 százalékkal, 2020-ban 3,8 százalékkal, 2021-ben 5,7 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal bővülnek.

Az export a tavalyi 7,1 százalékos növekedés után az idén 7,2 százalékkal nő, 2019-ben 6,9 százalékkal, 2020-ban 6,7 százalékkal, 2021-ben 7,3 százalékkal, 2022-ben 7,1 százalékkal bővül.

Mindeközben az import a tavalyi 9,7 százalék növekedés után 2018-ban 9,2 százalékkal bővül, 2019-ben 7,4 százalékkal nő, 2020-ban 6,3 százalékkal, 2021-ben 7,1 százalékkal, 2022-ben 6,9 százalékkal emelkedik.

A konvergenciaprogram szerint a foglalkoztatottak száma a tavalyi 1,6 százalékos emelkedés után 2018-2019-ben 1,5-1,5 százalékkal, 2020-ban 1,3 százalékkal, 2021-ben 1,1 százalékkal nő, a bővülés üteme 2022-ben 0,9 százalék lehet.

A munkanélküliségi ráta mindeközben folyamatosan csökken. A 2017-es 4,2 százalékos rátát követően a munkanélküliségi ráta 2018-ban 3,6, 2019-ben 3,1, 2020-ban 2,8, 2021-ben 2,5, 2022-ben 2,4 százalékot mutat majd, ami megfelel gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottságnak.

A munkavállalói jövedelem növekedésének üteme a 2017. évi 10,9 százalék, majd a 2018-as 10,8 százalék után valamelyest csökken, 2019-ben 9,5 százalékot, 2020-ban 7,7 százalékot, 2021-ben 7,0 százalékot és 2022-ben 7,1 százalékot ér majd el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×