eur:
394.04
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Európa egyoldalúan függhet Oroszországtól

Míg Oroszország markáns lépéseket tesz az európai energiaexport-bevételeitől való függőség csökkentésére, addig Európa nem mutat ilyen elszántságot az orosz ellátásnak való kiszolgáltatottság enyhítésére - mondta el Szemerkényi Réka külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az Új Atlanti kezdeményezés elnöke szerint jelenleg nem csak Európa függ az orosz földgáztól, hanem Moszkva is függ a gázért kapott európai pénzektől.

Teljesen természetes, hogy Oroszország igyekszik ezt a függést csökkenteni, például úgy, hogy elkezdte kiépíteni a Távol-Kelet felé a csővezetékeket - hangsúlyozta Szemerkényi Réka.

A szakértő szerint ugyanakkor nincsenek ezzel párhuzamos európai - akár közösségi, akár tagállami - törekvések, hogy a keletről érkező energia mellett alternatív forrásból is ki tudják elégíteni a szükségleteket.

Ez olyan szempontból természetes, mert egyik - az új projektekben érintett - kormány sem tudja magát hosszú távon elkötelezni nagy mennyiségű földgáz vásárlása mellett, amely biztosítaná az új földgázvezetékek megépítésének nyereségességét.

A függőség a legnagyobb gond?

Egy pénteki budapesti szakmai konferencián Csaba László közgazdász, egyetemi tanár úgy vélekedett, hogy noha magas az olaj ára, az mégsem éri el az 1981-es csúcs háromnegyedét. Nem vagyunk ösztökélve arra, hogy spóroljunk, energiát takarítsunk meg - hangsúlyozta.

Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője szintén a függőséget nevezte az ország energia-ellátásának legnagyobb problémájának.

A gáz- és olajfüggőség kérdése azután lett Európában kiemelten fontos téma, hogy a tavaly év végén Oroszország és Ukrajna közt kipattant vita miatt januárban akadozott az uniós országok gázellátása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×