Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.32
bux:
145497.96
2026. november 2. hétfő Achilles
Az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csorna és Sopron között épülő szakasza Csorna közelében 2020. június 17-én. Az 57 kilométert érintő beruházás 2020 végére fejeződik be.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Az utolsó pillanatban ugrott a szalagkorlát mögé az autós - videó

Centiken múlott a súlyos baleset az M0-son.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik forgalomfigyelő kamerája rögzítette, ahogy december 8-án reggel egy kisebb balesetet szenvedett autós a M0-s autóút 11-es főúti csomópontjában a járműve körül sétálgatva vélhetően éppen segítséget kér telefonon. Ekkor nagy erővel az autójába csapódik egy másik jármű, ami elől a várakozó sofőr az utolsó pillanatban tud csak beugrani a szalagkorlát mögé.

A Magyar Közút kiemelte: a videót látva nem kérdés, hogy miért szükséges a szalagkorlát mögött várakozni minden esetben, ha műszaki gondunk akad autónkkal. A becsapódó jármű vélhetően a kihelyezett elakadásjelző háromszöget próbálta meg határozott mozdulattal kikerülni, így viszont a szalagkorlátnak ment és onnan sodródott a csomópont előtt álló kocsiba.

Mint írják, nem ez az egyetlen hasonló eset az elmúlt időszakból: december 5-én délelőtt az M0-ás autóúton egy másik sofőr is úgy látta jónak, ha az autója mögött állva várakozik, miközben centikkel mellette száguldanak el a járművek. Ráadásul nem a leállósávon, hanem a külső sávon állt meg.

A közút felhívta a figyelmet, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében ha egy autós ilyen helyzetbe keról, akkor igyekezzen minél hamarabb a leállósávra húzódni. A leállósávon is használjanak elakadásjelző háromszöget, kapcsolják be a vészvillogót, a sofőr és az utasok is vegyenek fel láthatósági mellényt és kiemelten fontos, hogy a szalagkorláton túl várakozzanak. Ha pedig segítségre van szükségük, hívják a 112-es számot.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×