2016. augusztus 25. 06:22 Éjjel is kutatták a túlélőket az olaszországi földrengés helyszínein A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség.
2016. augusztus 24. 22:20 Olaszországban meghaladta a 120-at a földrengés halálos áldozatainak a száma - a nap hírei Európa és Magyarország érdekének is tartja Törökország stabilitását a külgazdasági és külügyminiszter. Az államadósság erőteljes csökkenését várja a következő két évtizedre a jegybank.
2016. augusztus 24. 19:54 Olaszországi földrengés: több mint 120 ember vesztette életét Legkevesebb 120 ember vesztette életét az olaszországi földrengésben - közölte szerda este Matteo Renzi olasz kormányfő, aki látogatást tett a katasztrófa sújtotta térségben.
2016. augusztus 24. 12:17 Külügy: nincs hír magyar érintettről Olaszországban Az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengésnek - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke.
2016. augusztus 24. 11:14 Olasz földrengés: Húsz fölé emelkedett az áldozatok száma Legalább 21-en vesztették életüket és több mint százan eltűntek a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengés következtében - derült ki a legfrissebb jelentésekből.
2016. augusztus 24. 08:00 Nehezen megközelíthetők a földrengés sújtotta települések Az olasz polgári védelem, a tűzoltóság és a fegyveres erők mentőegységei is elindultak a hajnali földrengés térségébe, egyes hegyi települések azonban nehezen megközelíthetők - mondta Fabrizio Curcio az olasz polgári védelem vezetője szerda reggeli sajtótájékoztatóján.
2016. augusztus 24. 06:11 Földrengés volt Olaszországban Hat halálos áldozata és számos sérültje van az Olaszország középső részén szerda hajnalban történt erős, a Richter-skála szerint 6,1-es erősségű földmozgásnak - közölték az olasz hatóságok.
2016. augusztus 19. 22:13 Amerikai címvédés női vízilabdában A címvédő Egyesült Államok női vízilabdacsapata fölényesen legyőzte az olasz csapatot a döntőben a Rio de Janeiró-i olimpián.
2016. augusztus 18. 15:14 Szörnyethalt a vakmerő olasz bázisugró Egy újabb ugrás közben szörnyethalt Uli Emanuele, a vakmerőségéről híres olasz bázisugró - értesültek dél-tiroli hírportálok.
2016. augusztus 14. 20:10 Elkezdődött az olaszok nyári szabadsága Harminchárommillió olasz indult el ezen a hétvégén nyári szabadságára, kétharmaduk belföldi vakációt választott anyagi okokból és a terrorizmus veszélyétől tartva.
2016. augusztus 13. 20:01 Dzsihadisták rejtőznek a tengeren érkező migránsok között? A líbiai Szirt városának felszabadításával nő a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) harcosai Európába szöknek át a tengeren keresztül - figyelmeztetett Giacomo Stucchi, az olasz parlament nemzetvédelmi bizottságának elnöke a La Repubblica című olasz napilap online kiadásában szombaton megjelent nyilatkozatában.
2016. augusztus 3. 13:12 Őrizetbe vettek egy szíriai férfit terrorizmus gyanújával Olaszországban Őrizetbe vett a terrorizmus elleni olasz nyomozóhatóság (Digos) egy fiatal szíriai férfit Genova városában - közölte az olasz rendőrség szerdán Twitteren.
2016. július 31. 16:50 Renzi nem az emberekkel fizettetne a hibákért Matteo Renzi olasz miniszterelnök az Európai Központi Bank (EKB) európai pénzintézeteken végzett terheléspróbájáról egy vasárnap megjelent lapinterjúban kizárta a problémás bankok adófizetői pénzből való megmentésének a lehetőségét.
2016. július 30. 17:47 Putyin "ajándéka" a Földközi-tengernél nyaralóknak Közlekedési dugók alakultak ki Putyin szlovéniai látogatása miatt Ausztriában és Olaszországban is.
2016. július 22. 15:07 Nőket vásároltak Magyarországon, kutyatelepen őrizték őket Magyarországon "vásárolt" nőket kényszerített prostitúcióra egy őrizetbe vett olasz férfi és magyar élettársa Szardínia szigetén - jelentette a RaiNews24 olasz közszolgálati televíziós hírcsatorna pénteken.
2016. július 19. 22:19 Lecsaptak a maffiára Csaknem száz elfogatóparancsot adott ki a calabriai maffia, a 'Ndrangheta feltételezett tagjai ellen az olasz hatóságok két nagyszabású akciót követően - számoltak be kedden az illetékesek.
2016. július 18. 12:24 Olaszországot fegyverbe rántják! A nagy terrorveszély miatt az olasz belügyminisztérium felszólította a biztonsági erők tagjait, hogy szolgálaton kívül is tartsák maguknál fegyvereiket. A múlt heti nizzai terrortámadás hatására elrendelt szigorításról az olasz tárcavezető beszélt a Libero című olasz napilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
2016. július 14. 12:50 Olasz állomásfőnök: "én indítottam el a balesetet okozó vonatot" A dél-olaszországi Andria és Corato közötti vasúti pálya egyik állomásfőnöke elismerte, hogy hibázott, és ő indította útjára a keddi balesetet okozó vonatot - írta csütörtökön az olasz sajtó.
2016. július 13. 15:09 Gyászol a szicíliai maffia Nyolcvanhárom éves korában elhunyt szerdán Bernardo Provenzano, "a főnökök főnöke", a szicíliai maffia, a Cosa Nostra 1993 és 2006 közötti vezetője - közölték az olasz büntetés-végrehajtási hatóságok.