Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.69
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Országos főállatorvos a száj- és körömfájásról: három hónap kell a teljes mentesség eléréséhez

Pásztor Szabolcs az InfoRádióban elmondta: tovább folytatják a vizsgálatokat az állattartó telepeken és a vadállatok körében, az ország a korlátozások alóli teljes mentességet három hónap vírusmentesség után kaphatja meg.

Az uniós országok feloldhatják a Magyarországgal szembeni, a ragadós ragadós száj- és körömfájás miatt elrendelt behozatali korlátozásokat, csak a kisbajcsi szarvasmarhatelepet, és annak 10 kilométeres körzetét illetően marad fent a tiltás – közölte az Agrárminisztérium. A Nébih még március 7-én pénteken közölte, hogy ragadós száj- és körömfájást azonosítottak az 1400 szarvasmarhát tartó kisbajcsi telepen, az ott tartott állatokat ezek után leölték.

Pásztor Szabolcs országos főállatorvos az InfoRádióban elmondta, nem azonosítottak újabb esetet, ezért lehetett feloldani egyes korlátozó intézkedéseket, így most már csak Győr-Moson Sopron vármegyében maradtak hatályban egyes szigorítások. A szakember emlékeztetett, hogy a fertőzött kisbajcsi telep körül tíz kilométer sugarú körben minden, a betegségre fogékony állatot tartó telepet megvizsgáltak, valamint azokat a gazdaságokat is, amelyek bármilyen módon járványügyi kapcsolatba kerülhettek a fertőzött teleppel. "Ezek felderítése is megtörtént, a mintavételek negatív eredménnyel zárultak, ezek alapján lehetett a korlátozásokat enyhíteni" – mondta az országos főállatorvos.

Az még nem derült ki, hogy Kisbajcsra honnan került be a vírus, Pásztor Szabolcs úgy fogalmazott, hogy egyelőre nincs olyan információ a birtokukban, ami alapján egyértelműen be tudnák azonosítani a fertőzés forrását. A vírus genetikai vizsgálata alapján azt határozottan állította, hogy a magyarországi vírus nem azonos azzal, amely idén januárban Németországban okozott kitörést.

A főállatorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a veszély nem múlt el, és folyamaton készültséget tesz szükségessé a gazdálkodóknál, illetve az állategészségügyi szolgálatnál is. "Minden egyes nappal, amikor nem állapítunk meg újabb esetet, nő az esélye annak, hogy mentessé tud válni az ország" – jelentette ki, de rögtön hozzá is tette, hogy ehhez még nagyon sok, többkörös vizsgálatra lesz szükség, és nemcsak a kisbajcsi telep körzetében, hanem az egész országban, és nemcsak a telepeken lévő állatok, hanem a vadon élő állatok esetében is, mert a fogékony vadállomány is szerepet játszhat a vírus fennmaradásában, illetve terjedésében. A járványügyi megfigyelési program tehát az ország egészére kiterjed, mert az ország csak így tudja majd a vírusmentességet igazolni.

Pásztor Szabolcs kifejtette, hogy jelenleg a korlátozásokat a Magyarországon, illetve az Európai Unión belüli szállítás esetében oldották fel, míg az unión kívüli harmadik országok saját hatáskörben döntenek majd: korlátozhatják vagy lehetővé tehetik az állatkereskedelmet.

"Az Állategészségügyi Világszervezet vonatkozó irányelvei alapján kerül majd sor a tiltások, korlátozások visszavonására. A szervezetnek szabálya szerint három hónappal az utolsó fertőzött telep felszámolását követően van arra lehetőség, hogy országmentességet kérelmezhessünk" – mondta az országos főállatorvos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×