Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Flesch Tamás: gyengélkedik a belföldi turizmus

Eddig elmarad a várakozásoktól a hazai turisztikai forgalom – mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Júniusban voltak olyan szállodák, ahol csak 50 százalékos volt a foglaltság, de a júliusi előfoglaltság is csupán 50-60 százalék körüli, bár a helyzet napról napra változik – mondta Flesch Tamás. Reményét fejezte ki, hogy augusztus végén már jobb eredményekről számolhat majd be, mivel lerövidült az előfoglalások ideje.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint az emberek a kétéves Covid-időszak után inkább külföldi városokba vagy a tengerpartra utaznak nyaralni. Ennek okát abban látja, hogy elképesztően megnőtt az olcsó charterjáratok száma, de az is sokat számított, hogy az előszezonban sok szó esett arról, milyen drága lesz itthon nyaralni.

Biztos, hogy ez sokakat elriasztott – hangoztatta Flesch Tamás. Ugyanakkor azt is hozzátette: azért

a 410 forintos euró miatt már külföldön sem olcsó nyaralni,

így azt reméli, sokan az utolsó pillanatban a belföldi pihenést fogják választani.

A kérdésre, hogy most a belföldi vagy a külföldi nyaralás a drágább, azt válaszolta, nehéz a kettőt összehasonlítani, hiszen Magyarországnak például nincs tengerpartja. Viszont szerinte ugyanolyan kategóriájú szálláshelyen ma olcsóbban lehet Magyarországon nyaralni, mint sok külföldi országban. Persze az is igaz – tette hozzá Flesch Tamás –, hogy olcsóbb charterjáratokkal elérhetők olyan külföldi helyek, ahol most is kevesebbért lehet nyaralni.

A gyenge forint hatásairól szólva a szakember úgy vélte, hogy ez mindenképpen segíti a belföldi turizmust, hiszen

a külföldiek pénze többet ér Magyarországon.

Ez főleg Budapest és a Balaton esetében jelenthet forgalom növekedést, de Sárvár és Bük, illetve Hajdúszoboszló szempontjából is érdekes lehet. A szállodaszövetség tiszteletbeli elnöke hozzátette, hogy a budapesti hotelárak euróban számolva még mindig nem érték el a 2019-es szintet, ezért bízik a vendégéjszakák számának növekedésében.

Flesch Tamás úgy látja, hogy a szállásadók számára jelenleg a legnagyobb gondot az energia- és a nyersanyagárak növekedése, illetve a munkaerőhiány jelenti.

Igazi nagy kihívást azonban mégiscsak az ősz jelenti,

mert akkor lehet látni, hogy az embereknek mennyi pénzük van még turizmusra – hangoztatta az InfoRádióban Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×