Infostart.hu
eur:
385.86
usd:
330.69
bux:
118453.89
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Facebook/Pedagógusok Demokratikus Szervezete

Terjed a kormány szerint törvénytelen tanártiltakozás

Egyre több iskola munkatársai csatlakoznak polgári engedetlenség keretei között a tanári tiltakozáshoz az alacsony bérek és a kizsigerelés ellen. A kormány nem szeretné, ha a pedagógusok így "avatkoznának be a választásokba".

Polgári engedetlenség keretében pénteken már négy gimnázium tanárai nem dolgoznak, tiltakozásul a kormány által meghozott sztrájkrendelet ellen - derül ki a hvg.hu összeállításából. A négy gimnáziumból három budapesti (Vörösmarty Mihály Gimnázium, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola), egy miskolci (Földes Ferenc Gimnázium).

A Scheiber-iskola 47 munkatársa írta alá kapcsolódó nyilatkozatát, amelyben nyomatékosítják, nem irányul a kollégák vagy a tanítványok ellen az akció, hanem éppen az érdeküket kívánják képviselni "alapjoguk" gyakorlásával.

"A kormány rendeletével a veszélyhelyzetre hivatkozva teszi lehetetlenné a sztrájkot, miközben

a veszélyhelyzet nem vonatkozik például a politikusokra, akik évértékelőket tarthatnak maszk nélkül, tömegesen"

- húzza alá a levél, amely hangsúlyozza azt is, hogy a tanárok

  • túlterheltek
  • megalázó pénzért dolgoznak
  • egyre kevesebben vannak, a kar elöregszik
  • kezében nem maradt már más eszköz, csak a sztrájk.

Hétfőn egy kőbányai iskolában indította az egy napos sztrájkot 12 tanár, kedden a Kölcseyben nem tanítottak 17-en, szerdán pedig a budaörsi Illyésben volt sztrájk, 50 munkatárs részvételével - utóbbi igazgatója "meghatódott" a létszámon az InfoRádiónak nyilatkozva.

"Igazából

azon viccelődtünk, hogy az Aldiban meg a Lidlben egymás elől fogjuk elvenni a helyeket...

de mindannyian a pályán szeretnénk maradni" - fogalmazott Tollner József.

Budapesten csütörtökön három iskola tanárai csatlakoztak a polgári engedetlenségi mozgalomhoz.

A kormány álláspontja

A kormány "érti és jogosnak tartja" a pedagógusok igényeit, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón már egy 30 százalékos béremelés lehetőségéről beszélt úgy, hogy akár ebből több is lehetne. Ennek érdekében szívesen tárgyalnak a pedagógusokkal, de azt kérik, "a jogszabályokat mindenki tartsa be".

"A polgári engedetlenség fogalmilag jogellenes, a sztrájkról pedig bíróság mondta ki, hogy jogellenes volt.

Azt viszont veszélyesnek tartjuk, ha nem a szülők és a gyermekek érdekeit nézik a pedagógusok, és az sem helyes, ha a következő generációt oktatók a jogszabályokat nem tartják be" - fogalmazott Gulyás Gergely.

Hozzátette, szívesen tárgyalna a pedagógusokkal, de ha valaki március második felére sztrájkot hirdet, az olyan, mintha a választásokba akarna beavatkozni.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×