A glasgow-i találkozó az úgynevezett 26. Conference of the Parties (COP) volt, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) feleinek konferenciája, amire évenként kerül sor, hogy a megbeszéljék a különböző fejleményeket, valamint a soron következő lépéseket ahhoz, hogy betartsák az egyezményt – emlékeztetett a műsorban Ürge-Vorsatz Diána. Tehát ilyenkor az egybegyűltek leginkább arra fókuszálnak, hogyan lehetne még jobban végrehajtani a megállapodást.

„Ez nem egy új klímacsúcs, nem egy olyan klímacsúcs, ami, »na most akkor jöjjünk össze és oldjuk meg a problémát«, hiszen már megvan az a szerkezet, amivel megoldjuk a problémát, ez a 2015-ös párizsi megállapodás, hanem hogy hogyan tudjuk ezt a legjobban betartani” – magyarázta a CEU professzora.

Ürge-Vorsatz Diána úgy véli, a glasgow-i klímakonferenciának két nagy feladata volt. Az egyik, hogy mindenki megtegye az új vállalásait, hiszen a párizsi megállapodás úgy működik, hogy ötévente új és egyre erősebb vállalásokat kell tenniük az országoknak a kibocsátások mérséklésének érdekében. A másik fő célja az volt, hogy kialakítsa és egyben elfogadja a párizsi megállapodás úgynevezett szabálykönyvét – oly módon, hogy ez minél inkább bezárja a kiskapukat. Ezek meg is születtek – emlékeztetett a szakértő, és hozzátette, a brit elnökség mindenféle egyéb ambíciókat is próbált érvényesíteni a csúcson, de ez még mindig ugyanezt a folyamatot szolgálja.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke úgy véli,

azért a sok csalódás, mert mindenki azt gondolta, hogy „na, itt most valami egészen új dolog fog születni”.

De mint mondta, nem kell új dolognak születnie, mert már van egy dolog, és nem jó, ha túl sok mindennek kell megfelelni. „Már van egy, aminek meg kell felelni” – hangsúlyozta.

Ürge-Vorsatz Diána szerint semmiképpen nem állítható, hogy mindenki maradéktalanul közelebb került az egyezmény teljesítéséhez. Van néhány ország, amely egyáltalán nem erősítette a vállalását, illetve akad, amely kifejezetten gyengébb vállalást tett, mint az előző ciklusban, de azért a legtöbb ország nagyon is azon az úton jár, hogy tényleg elérhető legyen a másfél fokos álomcél – mondta.

„Ez az álom egyre közelebb jön, a glasgow-i klímacsúcs is sokkal megfoghatóbb közelségbe hozta annak ellenére, hogy még mindig nagy a rés a cselekvés és a vállalások között, a vállalások és a másfél fokos cél között” – fejtette ki. De az, hogy a világ összkibocsátásának 90 százaléka olyan országokból jön, amelyeknek már van az évszázad közepére karbonsemlegességi vállalásuk, és az, hogy ezen országok nagy részének már olyan 2030-as vállalása is van, ami ebbe az irányba mutat, hihetetlen előrelépés a szakértő szerint.

Jó, jó, de azért lehetne még ügyesebbnek lenni…

Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szó esett, miként alakulhat a jövőben a fosszilis energiafelhasználás. Ürge-Vorsatz Diána egyetértett azzal, hogy az egyik napról a másikra nem lehetséges, hogy például az emberek ne gázzal fűtsenek, ezért is fontos az előre tervezés. Meglátása szerint még van pár évtizedünk, hogy megoldjuk a fosszilis tüzelőanyagok teljes kivezetését, köztük a földgázét, de ezt már most el kell kezdeni. A legnagyobb problémát a fűtés okozhatja.

Az egyetemi professzor emlékeztetett, hogy amikor először bemondták a „nagy nulla” karbonsemlegességi célokat az évszázad közepére, mindenki azt gondolta, hogy a közlekedés lesz a „kemény dió”, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy

a legfőbb kihívást a fűtés jelenti, bár arra is vannak jó megoldások.

Kiemelte: ma Európában minden épületet nettó nulla energiafelhasználásúvá lehetne tenni, nagyon minimálisra csökkentve a fűtésenergia-igényt úgy, hogy teljesen jó hőkomfortunk legyen, ami ráadásul izolálna is mindenkit mindenféle globális piaci és ellátási problémáktól. Nem beszélve arról, hogy az épületek egy hőséghullámban is sokkal jobban megvédenék a lakosokat.

Bár nem látott még városi léptékben ilyen terveket, szerinte ez nem jelenti azt, hogy ne ez lenne a legjobb megoldás. Például Brüsszel is elkötelezte magát, hogy a passzív ház irányba tereli az épületszektorát, időben kiadva egy olyan rendelkezést, hogy mondjuk öt év múlva már csak ennek a normának megfelelő épületeket lehet építeni, illetve felújítani – tette hozzá az egyetemi professzor.

Jó iránynak tartja, hogy Magyarországon is létezik szabályozás arra vonatkozóan, hogy az új építésű házaknak meg kell felelniük bizonyos energiabesorolásnak, csak azt tartja gondnak, hogy ezeknek mindig eltolják egy kicsit az érvénybe lépését. „Azért lehetne még ügyesebbnek lenni ezen a téren is” – fogalmazott. Ürge-Vorsatz Diána szerint azonban nem kizárólag az újra kellene koncentrálni, hanem a felújításra is. Emlékeztetett, ma Magyarországon nagyon nagy a felújítási és az új építésű aktivitás, köszönhetően a csoknak és az egyéb támogatásoknak, de a pénzekhez ő feltételként szabná az energiahatékonyságot is.

„Az mondanám, hogy már csak nulla energiásat lehessen”

– emelte ki. Tehát nem elégedne meg a kicsit jóval, hanem csak a legjobbal, hiszen minden egyes épületnek, amit most építenek vagy újítanak fel, a 2050-es normáknak kellene hogy megfeleljen.

Némi gondot lát abban is, hogy nincs meg még az az építőipar, amely ezt meg tudná csinálni, annak ellenére, hogy a legklímabarátabb épületek esetében nem lenne feltétlen gond a jelenleg tapasztalható alapanyaghiány, miután azok nem nagyon használnak például betont, vagy legfejtebb újrahasznosítottat. De egészen másfajta anyagokból is készülnek klímabarát, nagyon magas minőségű és high-tech épületek, például szalmából – jegyezte meg. Tehát a professzor úgy véli, teljesen új iparágakat kellene itthon is gyorsan „beizzítani” a bioanyagokra alapozva, amiből van elégséges az országban.

„Ügyesen fejleszthetnénk erre olyan iparágakat, hogy mi lássuk el nagyon magas, high-tech építőanyagokkal a régiót, akár Nyugat-Európát” – mondta Ürge-Vorsatz Diána.