eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a légvédelmi rakétarendszer-komponensek vásárlásáról szóló szándéknyilatkozat aláírása előtt Budapesten, a minisztériumban 2020. augusztus 12-én. A dokumentum értelmében a Magyar Honvédség elfogadja az Egyesült Államok ajánlatát, és a továbbfejlesztett föld-levegő rakéta rendszer (National Advance Surface-to-Air System - NASAMS) szükséges komponenseit az amerikai Foreign Military Sales programon keresztül szerzi be, legkésőbb 2020. szeptember 30-ig.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Benkő Tibor elmondta, mit csinál 12 magyar katona Maliban

A gyorsan változó biztonsági környezetben egyre több területen jelennek meg új kihívások, amelyekre készülni kell – jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

Benkő Tibor éves meghallgatásán példaként említette a hibrid hadviselést, a terrorizmust, az illegális migrációt és az esetleges újabb járványokat.

Ezért is kiemelten fontosak a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ biológiai laboratóriumának kutatásai. Ezek segítik a felkészülést a biológiai, bakteriológiai fegyverekre – mondta Benkő Tibor.

A miniszter közölte: mozgalmas időszakon van túl a Magyar Honvédség, a honvédelmi alkalmazottak, a honvédelmi tárcánál dolgozó civilek. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a Magyar Honvédség részt vett a koronavírus-járvány elleni védekezésben, és a "kritikus pontokon" most is ott vannak a katonák.

Emellett magyarországi, nemzetközi kiképzéseken, gyakorlatokon is voltak a katonák, bár utóbbiból a járvány miatt kevesebb volt. Évente mintegy kétezer katona vesz részt külföldi misszióban, illetve dolgozik NATO- és EU-készenléti szolgálati beosztásban – tette hozzá.

Benkő Tibor megemlítette Magyarország részvételét a mali hadsereget segítő európai erők (Takuba) műveletében is. Mivel az nem NATO, hanem többnemzeti művelet, szükség van az Országgyűlés hozzájárulására. A Száhel-övezetbe küldendő 12 katona munkájáról a nyílt ülésen csak annyit mondott: felderítő munkát végeznek majd az afrikai térségben, a részletekről csak zárt ülésen számolhat be.

A miniszter fontosnak nevezte Magyarország hozzájárulását a nemzetközi műveletekhez. Elmondta, hogy a regionális különleges műveleti parancsnoksághoz a nem NATO-tag Ausztria is csatlakozott, ami jelzi, vannak a térségben más országok is, amelyek fontosnak tartják a régió békéjét és biztonságát.

Benkő Tibor részletesen ismertette a honvédelmi költségvetés növekedését és a haderőfejlesztést.

Bírálta a korábbi katonai átszervezéseket, amelyek végeredménye szerinte "mindig a létszám- és a védelmi képességek csökkentés volt".

Laktanyákat zártak be, hadkiegészítő parancsnokságokat számoltak fel a nyilvántartásukkal együtt, a hadkötelezettséggel kapcsolatos törvényi előírásokról is megfeledkeztek – közölte.

Emlékeztetett: a washingtoni szerződés 3. cikke "elvárja" a tagországoktól védelmi képességük fejlesztését, amelynek a NATO képességeihez is igazodnia kell.

Ezért Magyarország vállalta, "amit eddig is teljesíteni kellett volna", hogy a honvédelmi költségvetés eléri a GDP 2 százalékos arányát, és a fejlesztésekre legalább a honvédelmi büdzsé 20 százalékot fordítják – mondta Benkő Tibor.

Ismertette a honvédelmi és haderőfejlesztési program főbb elemeit, köztük a haditechnikai eszközök beszerzését és a hazafias honvédelmi nevelést. Elmondta:

egyre több intézmény csatlakozik a középiskolai rendszerű honvédkadét programhoz.

Ez segíti, hogy ne csak korszerű haditechnika álljon a honvédség rendelkezésére, hanem lojális, elkötelezett fiatalok is, akik vállalják a haza fegyveres szolgálatát – jelentette ki.

A miniszter beszámolója végén Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke a honvédségi kibervédelemről kérdezte Benkő Tibort. Halász János, a testület fideszes alelnöke a nyílt ülésen csak a haderőfejlesztés helyzetéről kérdezett, de jelezte, a zárt ülésen a Takuba-műveletről is lesz kérdése.

Benkő Tibor azt mondta, hogy a haderőfejlesztési program időarányosan halad. Hangsúlyozta, hogy a kiberfenyegetést kiemelten kezelik: szereztek be eszközöket, ezért hozták létre a kibervédelmi akadémiát.

Egyre több fiatal vállalja a katonai szolgálatot

Meg kell kezdeni a Magyar Honvédség átstrukturálását - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés szakbizottságának ülésén. Benkő Tibor szokásos, éves meghallgatásán a kiemelt feladatok között elsőként a honvédelmi és haderőfejlesztési program folytatását, az eszközbeszerzések végrehajtását említette. Az érkező új eszközök más eljárást, logisztikai, biztosítási rendszereket igényelnek, amihez hozzá kell igazítani a kiképzést, a tiszt- és altisztképzést is - fűzte hozzá.

A honvédelmi és rendészeti bizottság tagjai előtt a miniszter kiemelte: egyre több fiatal vállalja a katonai szolgálatot; egyre több középiskola és felsőoktatási intézmény vesz részt a hazafias honvédelmi nevelésben. Részletesen beszámolt Benkő Tibor az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztéséről, valamint a honvédkadétprogramról is.

Kitért arra, hogy a magyar katonák a koronavírus-járvány idején esküjükhöz híven, maradéktalanul teljesítették feladataikat; ott voltak a kórházakban, oltópontokon, továbbá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a budapesti NATO Katonai Egészségügyi Kiválósági Központ kutatásokkal segítette a járvány elleni védekezést.

Benkő Tibor egy ábrán is személtette a haderő átalakulását 1990-ől 2021-ig. Jelezte: a Magyar Néphadsereg létszáma 155 700 volt, 2007-re pedig 23 950 lett a honvédség költségvetési létszáma. A felülvizsgálatok, szervezeti átalakítások végeredménye is mindig "a Magyar Honvédség létszámának és képességének csökkenése" volt - mondta.

Megjegyezte: a NATO-tagság is indokolja a haderőfejlesztést, hiszen a washingtoni szerződés 3. cikke szerint minden nemzet köteles olyan képességet építeni és fenntartani, amellyel gondoskodni tud saját országa, saját nemzete védelméről, és ezt kell felajánlania a NATO-nak.

A kormány azt vállalta: 2024-re a honvédelmi költségvetés eléri a GDP 2 százalékát, s a honvédelmi büdzsé legalább 20 százalékát fejlesztésre fordítják. Az elmúlt években a honvédelmi költségvetés folyamatos növekedése mellett minden évben plusztámogatás is kapott a honvédség - tette hozzá.

A biztonsági környezetet a miniszter úgy értékelte: "romló tendenciát figyelhetünk meg". Ismertette a NATO által megjelölt két fenyegetettségi irányt (keleti és déli), majd megjegyezte, hogy azok metszéspontja Közép-Európa térségében van. Ezért a magyar kormány számára a régió biztonsága kiemelt feladat - szögezte le, jelezve: ezt segíti a Magyarországon létrehozott két többnemzeti parancsnokság is.

Kitért Benkő Tibor az instabil államok, valamint a terrorizmus elől, illetve Afganisztánból menekülők veszélyére, a migrációs hullámra, a Nyugat-Balkán instabilitására, a hibrid hadviselésre, az éghajlati változásokra. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tudósok szerint fel kell készülni a járványok időszakára.

A bizottság tagjai közül Kósa Lajos fideszes elnök és a testület MSZP-s tagja, Harangozó Tamás is köszönetet mondott a katonák helytállásáért a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mindkét képviselő rákérdezett továbbá a katonai bérfejlesztésre.

Harangozó Tamás problémának nevezte, hogy az elmúlt években nem nőtt a katonák béralapja, ezért azt kérdezte, terveznek-e legalább az inflációnak megfelelő emelést. A szolgálati nyugdíj eltörlését óriási hibának nevezte a szocialista politikus és azt mondta: annak hiányában valójában nincs tényleges életpálya.

Benkő Tibor ábrán is szemléltette, hogy bár az illetményalap nem változott az elmúlt években, nőtt a katonák fizetése. A szolgálati nyugdíj eltörlésének felvetését csúsztatásnak nevezte. Az létezik ugyanis, most is abba lehet hagyni az aktív szolgálatot az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt, csak azt úgy hívják: nyugdíj előtti rendelkezési állomány.

Harangozó Tamás az ülés kezdetén nem szavazta meg, hogy a miniszter prezentációt is bemutasson beszámolójához. Később a miniszter első, a létszámadatokat illusztráló ábrájára azt mondta: az "égbekiáltó manipuláció", és a költségvetési létszám, valamint a valóság közötti különbséget firtatta.

A honvédelmi miniszter leszögezte, az elmúlt években

minden évben 600-800 között emelkedett a honvédség létszáma, és napjainkban minden katonai szervezet feltöltöttsége legalább 75 százalékos.

Az MSZP-s politikus Orbán Viktor miniszterelnök római repülése kapcsán megkérdezte: előfordult-e, hogy a honvédségi gépek a kormánytagokon kívül üzletembereket, civileket is szállítottak, s hogy hány százalékban használják valóban honvédelmi célokra ezeket a gépeket.

A miniszter megjegyezte: ahogy korábban, úgy most is előfordul, hogy a kormányzati delegációt üzletemberek, civilek kísérik, de

magáncélú utazásra nem vittek civileket a honvédségi repülők.

Arányaiban 79 százalékban honvédségi, 21 százalékban egyéb feladat miatt használták a gépeket - fűzte hozzá. Erre reagálva Harangozó Tamás felnevetett, ezért Benkő Tibor azt javasolta, menjen be a minisztériumba és ott nézze meg az adatokat.

A honvédelmi miniszter beszámolóját a bizottság kormánypárti képviselői elfogadták, Lukács László György, a testület jobbikos alelnöke és Harangozó Tamás nemmel szavazott.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×