INFORÁDIÓ
2021. szeptember 20. hétfő
Friderika

parlament

országgyűlés

bérlakás

pedofil

fudan egyetem

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke felszólal a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. február 15-én.

Fudan, pedofiltörvény, bérlakás - fontos döntéseket hozott búcsúzóul a parlament

Infostart

Rengeteg feladat maradt az Országgyűlésre a tavaszi ülésszak utolsó munkanapján. A pedofiltörvényre több ellenzéki képviselő is igent mondott.

A jövő évi költségvetés mellett több mint húsz javaslatról szavaztak az Országgyűlésben a Tisztelt Házban kezdődő nyári szünet előtt, ezzel ért véget a tavaszi ülésszak.

A keddi ülés napirendjén a napirend előtti felszólalások után határozathozatalok szerepeltek, ezek közül a három legfontosabb ügy

  • a pedofilellenes törvényé (a pedofil bűnelkövetők korábbinál súlyosabb büntethetősége),
  • a bérlakástörvényé (egyes állami vagy önkormányzati bérlakások bérlők általi megvásárolhatósága) és
  • a Fudan egyetemé (területátadás, Budapest Diákváros)

volt.

Pedofiltörvény - ellenzéki igenekkel

A pedofilellenes törvényt a parlament 157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett szavazta meg, tehát az ellenzék egy része is igent mondott a javaslatra, köztük a jobbikos képviselők.

A törvény értelmében létrejön egy nyilvántartás a pedofil bűncselekményeket elkövetőkről. A változtatás azt is meggátolhatja, hogy a pedofilok olyan állásokat tölthessenek be, ahol gyermekekkel találkozhatnak. A nyilvántartásban az ügyfélkapura belépve lehet keresni egy konkrét névre, az adatok lekérdezésére a szülő vagy más hozzátartozó lesz jogosult, miután megjelölte az adatigénylés alapját. Az adatbázisba azok is bekerülnek, akik korábban követtek el bűncselekményt. Az adatokat kizárólag a gyermekek védelmére lehet felhasználni.

A büntető törvénykönyvet is szigorítja a változtatás: a gyermekpornográfia egyes minősített eseteinek elkövetői akár 20 évet is kaphatnak, közben pedig nem lehet feltételesen szabadlábra helyezni őket. Ilyen minősített eset például az, ha 12 évnél fiatalabbal szemben erőszakot alkalmazva követik el a bűncselekményt.

Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat a jogszabály: az nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. Az intézmény pedagógusain kívül csak azok az emberek, szervezetek tarthatnak vagy szervezhetnek ilyen foglalkozást az intézményekben, akik szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban. Ennek részletszabályait az emberi erőforrások minisztere dolgozza ki rendeletben. A szabályok megsértésére szabálysértési felelősséget ró mind az intézményvezetőre, mind a foglalkozást tartóra.

Bérlakástörvény

Megvásárolhatják a világörökségi helyszínen lévő, eddig elidegenítési tilalom alatt álló bérlakásaikat azok a lakók, akik legalább öt éve bérlik azt - ezt is tartalmazza Böröcz László (Fidesz) előterjesztése, amelyet 134 igen szavazattal, 25 nem szavazat fogadott el a ház kedden.

A jogszabály állami vagy önkormányzati bérlakások megvételére nyújt lehetőséget azon magánszemélyek számára, akik már a tavalyi év végén is bérelték a megvásárlandó lakást.

A törvény a műemléki épületben lévő vagy az eddig elidegenítési tilalom alatt álló lakásokra vonatkozik.

A lakásokat kedvezményes áron vehetik meg

a bérlők vagy egyenesági rokonaik.

A kedvezmény attól függ, milyen hosszan bérelte azt a lakója.

Aki legalább 25 éve bérli a lakást, az a forgalmi érték 15 százalékáért veheti meg azt. Ha a bérleti jogviszony nincs még 25 éves, de több mint 15 éve él, a forgalmi érték 50 százalékát kell megfizetni, míg 5 és 15 év közötti bérlési idő esetén a 80 százalékát.

Akik ingatlancserével jutottak bérleti joghoz, azoknak szintén a forgalmi érték 50 százalékát kell megfizetniük, ha pedig valaki a csere során tulajdonjogot cserélt bérleti jogra, akkor a 35 százalékát.

További 5 százalék árkedvezmény illeti meg azokat, akik egy összegben kifizetik a vételárat, részletfizetés esetén az ingatlant legkésőbb 25 év alatt kell kifizetni.

Nem veheti meg a lakást az a bérlő, akinek a megelőző egy évben legalább három havi lakbértartozása volt, vagy az, akinek adó- vagy más köztartozása állt fenn.

A megvásárolt lakás négy évig nem adható el.

Külön rendelkezések vonatkoznak a budai Várnegyedben lévő lakásokra. Itt az államon és az önkormányzaton kívül csak magyar vagy uniós állampolgár szerezhet tulajdonjogot. Aki erre nem jogosult, de már van itt lakása, eladni nem köteles, de újabbat nem vehet. Magánszemélyek az öröklést leszámítva legfeljebb két lakást vásárolhatnak.

A Várban lévő lakások rendeltetése nem változtatható meg, kivéve a földszintieket, azoké kereskedelmi, szolgáltató vagy kulturális rendeltetésre módosíthatók.

Az önkormányzatok a lakáseladásból származó bevételeket lakóépületek homlokzati felújítására vagy korszerűsítésére használhatják fel.

A törvény a kihirdetést követő napon lép hatályba.

Fudan Egyetem és Diákváros

Az Országgyűlés felhatalmazást adott a kormánynak a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására, amely

a parlament döntésével négy állami tulajdonban álló, budapesti ingatlant is ingyenesen átvehet.

A képviselők 134 igen szavazattal, 25 nem ellenében fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter javaslatának katharmados többséget igénylő rendelkezéseit.

Palkovics László, az előterjesztés indoklásában kifejtette, a kimagasló színvonalú oktatási és kutatási kapacitással rendelkező Fudan Egyetem 2020-ban az egyik meghatározó nemzetközi egyetemi rangsor 34. helyén állt. A világ élvonalába tartozó intézmény több mint 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít. A Fudan több északamerikai és nyugat-európai egyetemmel áll oktatási-kutatási intézményi együttműködésben.

A tárcavezető aláhúzta, a létrejövő egyetem erősíti a hazai felsőoktatás versenyképességét, számos munkahelyteremtő nagyvállalatot vonzhat Magyarországra.

Elfogadták a Budapesti Diákvárosról szóló javaslatot

Az Országgyűlés 123 igen, 16 nem és 4 tartózkodó szavazattal jóváhagyta a Budapest Diákváros megvalósításáról szóló törvényjavaslatot. A tervek szerint a diákváros a déli városkapu fejlesztési program részeként valósulhat majd meg.

Az elfogadott törvényjavaslat értelmében a diákváros a fejlesztési terület északi részén jöhet létre, amelynek az előterjesztők szerint a beépíthetősége, illetve infrastrukturális megközelíthetősége is nagyon kedvező.

A kormány elképzelései szerint a komplex fejlesztés kiválóan alkalmas a diákváros és a Fudan Egyetem egyidejű befogadására.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018