Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.84
bux:
143004.26
2026. november 6. péntek Lénárd
Kárpátaljáról érkezett gyerekek a balatonföldvári Riviéra Hotel strandján 2018. június 1-jén. A Duna Aszfalt 19 millió forinttal segíti a Kárpátaljai Szövetség hadiárváknak és művészeti iskolás gyerekeknek, összesen 250 diák 12. alkalommal szervezett rehabilitációs és alkotótáborát.
Nyitókép: MTI/Varga György

Íme minden tudnivaló annak, aki most táborszervezésbe kezd

A Kormányinfón Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy június 1-jétől már indulhat is a táborozás, ennek viszont keretei lesznek.

Ahogy haladunk előre az 5 millió, legalább egyszer beoltott magyar határszáma felé, egyre több nyitási intézkedést tud bejelenteni a kormány.

Az ötmilliós határkővel kapcsolatos számos döntést csak a jövő szerdai kormányülésen rögzítenek majd, de mivel - mint arról Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón beszámolt - két héten belül biztosan meglesz ez a kerek szám, néhány tervezhető, tervezendő esemény engedélyezését már be kellett jelenteni, ezek közé tartoznak a május utolsó hétvégéjétől lehetővé váló lagzik, és a június 1-jével indítható nyári táborozások is.

Utóbbiakról Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt.

"A szervezési feladatokat már előbb el lehet kezdeni, június 1-jétől pedig indulhatnak a táborok;

azt hiszem, egy ilyen nehéz tanév után jó lehetőség lesz egy kicsit fesztelenebbül is együtt lenni tanároknak, diákoknak" - mondta, utalva arra, hogy az alsósok, felsősök és főleg a gimnazisták igen hosszú ideig egyáltalán nem láthatták egymást "természetes környezetben", vagyis az iskolában az e hét hétfői nyitásig.

A táborvezetőknek tehát indul a munka, kereshetik már a helyszíneket is, a szabadságuk pedig viszonylag nagy, hiszen az iskolásoktól - mivel nekik még csak most indul az oltás - nem lehet és nem is kell védettségi igazolványt kérni. Igaz, elsősorban

hazai kalandokkal lehet tervezni

az előttük álló hetekben, csak a bátrak vágnak bele most egy-egy balkáni kirándulás megszervezésébe - ismert, jelenleg jellemzően tőlünk délre elhelyezkedő országokkal (Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Montenegró, Észak-Macedónia, továbbá Törökország, Bahrein) kötött a magyar külügy kétoldalú megállapodásokat az utazásszabadsággal kapcsolatban. A lista az ígéretek szerint folyamatosan bővül majd.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Öröm és félelem járja át Európát Trump történelmi veresége után – Helyre lehet még hozni a megromlott viszonyt?

Öröm és félelem járja át Európát Trump történelmi veresége után – Helyre lehet még hozni a megromlott viszonyt?

Vegyes érzéseket keltettek Európában az amerikai félidős választások, amelyen a demokraták a Kongresszus mindkét házában kényelmes többséget szereztek. Bár egyes európai vezetők örömüknek adtak hangot Donald Trump kudarca fölött, inkább visszafogottság és kivárás jellemzi az európai reakciókat, és az a félelem is megjelent, hogy az amerikai elnök dacból is még magasabb fokozatra kapcsolhatja konfrontatív politikáját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több amerikai támogatásban bízik, azonban ez aligha következik be egyik napról a másikra, addig pedig Ukrajnának ki kell húznia egy rendkívül nehéznek ígérkező telet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×