eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nagy Hajnalka diplomás ápoló a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcináját készíti elő oltáshoz a Mezőberényi Református Szeretetotthonban 2021. január 17-én.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Ismertette a következő napok oltási tervét az operatív törzs

Elemi erővel tombol a járvány, közölte, szigorú üzenetet is küldve az ország lakosságának, Müller Cecília országos tisztifőorvos. Egy kutatás szerint a brit variáns 55 százalékkal magasabb halálozási arányt eredményez. Egy hét alatt 215 ezer embernek kínálják fel a vakcinát az újabb heti oltási tervben.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az oltási program állásáról elmondta: az ország Európa egyik leggyorsabb iramú programját diktálja, a keddi adatok szerint már 1 636 436 fő a beoltottak száma, közülük 481 820 fő már a második oltását is megkapta. (Mint írtuk, ez azt jelenti, hogy egy nap alatt majdnem 47 ezer első és 2400 második oltást adtak be.)

Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán a beoltottak számának lakosságszámhoz viszonyított arányát tekintve, az unióban csak Málta előz meg minket százezer beoltottal. A magyar lakosság átoltottsága ugyanis elérte a 16,4 százalékot szemben a 9,2 százalékos uniós átlaggal.

Bár a többi uniós országénál a keleti beszerzésnek köszönhetően több vakcinánk van, de ahhoz nem kapunk elég vakcinát, hogy minden jelentkezőt beoltsunk, ezért szükséges prioritást meghatározni: ez továbbra is az idősek oltása – mondta György István.

Az 1,8 millió regisztrált idős több mint fele, a 65 év felettiek több mint 65 százaléka megkapta már a vakcinát,

és a következő 3-4 hétben a rendelkezésre álló új oltásokat is az időseknek szánják.

A következő, szerdától kezdődő hét oltási terve

Az idősek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál is folytatódik. Az idősek körében nagy számban lesznek második oltások (február végén beadott kínai vakcinák ismétlő dózisa).

A ma érkezett Pfizer-szállítmányt a kórházi oltópontokra viszik, oda szokás szerint a háziorvosok küldik az időseket. Minden háziorvos - országos átlagban - 31 embert szervezhet be a kórházi oltópontokra.

A regisztráltakat praxisarányban is figyelik, ennek arányában történik az oltások elosztása.

Most sincs annyi oltás, hogy mindegyik fajtából jusson minden háziorvosnak: három oltást tudnak biztosítani.

Sinopharm: minden háziorvos kap, de csak 5 ampullát az első oltásokra, de a második körre 275 ezer vakcinát szállítanak.

A múlt csütörtökön érkezett 21 600 dózis AstraZenecából 2160 megyei háziorvosi praxis kap 1-1 ampullát (10 főre elég darabja).

A múlt csütörtöki Moderna vakcinák nagy része második körös oltásra kell, csak 11 200 dózis lesz első oltásos ampulla. Ezeket budapesti háziorvosok kapják (1-1 ampullát kapnak, 10 főre elég egy ampulla).

215 ezer regisztrált idős ember vakcinálására lesz lehetőség a következő oltási héten - ha mindenki elmegy a neki szánt oltásért, aki épp lehetőséget kap.

Közülük 157 ezer ember Pfizer-oltást kap a kórházakban, 57 800 ember kap oltást a háziorvosoknál: 25 000-an Sinopharm, 21 600-an AstraZeneca, 11 200-an Moderna vakcinát kaphatnak.

A második oltásokat javarészt kínai vakcinával a háziorvosok fogják végezni.

Zajlik a védekezésben résztvevő rendőrök, katonák oltása is.

Hamarosan munkába állítják a Magyar Honvédség oltóbuszait, elsősorban a kistelepüléseken.

Az első oltóbuszos akció előkészítése már folyamatban van, nemsokára tájékoztatást adnak róla. Folyamatosan fognak bevonni az oltási folyamatba járóbeteg szakellátóhelyeket.

Az sms-es értesítésekkel szervezett oltókampányt sok kritika érte, György István akkor és most is elnézést kért és kér a kellemetlenségekért; négy nap csúszás történt, másodszorra zavartalanul lebonyolították a kampányt - közölte, amikor sajtókritikákra reagált.

Azt kérte, az önkormányzatok továbbra is segítsenek a háziorvosoknak az oltások lebonyolításában, segítsék az adminisztrációs és szervezői munkát, mert az jelenti számukra a legnagyobb terhet, hogy a központi oltópontokra irányítsák a jelentkezőket. Egyúttal megköszönte az országos oltóprogramban és a koronavírus-védekezésben dolgozók munkáját, valamint a lakosságnak a védekezést.

Rendőri intézkedések

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese számolt be ezekről.

588 személlyel szemben intézkedtek közterületen a maszkhordás szabálytalansága miatt. 118 figyelmeztetés, 222 helyszíni bírság, 148 szabálysértési feljelentés a mérleg.

A tömegközlekedési járműveken és a várakozóhelyeken 13-an, az üzletekben, bevásárlóközpontokban 6 személlyel szemben intézkedtek maszkügyben.

Egy mohácsi vendéglátóhelyet bezárattak a szabályok megszegése miatt. A két alkalmazott nem hordta a maszkot, ezért velük szemben is eljárás indult. Eddig összesen 21 helyet zárattak be ideiglenesen, 6 hónapra.

336 emberrel szemben jártak el hétfőn a kijárási tilalom és közterületi tartózkodási szabályok ügyében, közülük 7-en szabálytalan helyen sétáltattak kutyát.

46 intézkedést végeztek a határokon a tranzitszabályok megszegése miatt tegnap.

Egyre többen kerülnek hatósági házi karanténba: 4390 fő a legutóbbi napi növekmény.

Szigorú üzenetet küldött Müller Cecília

Az országos tisztifőorvos a tájékoztatón első szavaival kijelentette:

elemi erővel tombol a járvány.

Szinte száz százalékban a brit mutáns okozza a megbetegedést. Néhány esetben mutattak csak ki cseh és egyéb vírusvariációkat.

Tavaly novemberben kezdődött egy kutatás, amely több mint kétmillió koronavírusos brit ember adatain vizsgálta a vírus viselkedését és járvány változásának szakaszait. Ennek eredményeiről a szakember elmondta:

a brit variáns 55 százalékkal magasabb halálozási arányt eredményez.

Míg a korábbi, eredeti vírusnál ezer pozitív embert vizsgálva a 60 év körüli emberek közül 6-an hunytak el, míg a brit variánsban (a fertőzést követő négy héten belüli halálozást vizsgálva) 9-re emelkedett. A súlyos betegségek aránya is megemelkedett.

Rendkívül fontos, hogy most mindenki tartsa be a higiénés szabályokat, és aki kaphat oltást, az menjen el és vegye is fel a vakcinát - hangsúlyozta Müller Cecília.

Akik már kaptak oltást, azok is vigyázzanak, üzletekben és máshol is tartsák be a szabályokat,

hordjanak maszkot és figyeljenek a távolságtartásra, a fertőtlenítésre. Most mindenki, így az oltottak köre is nagyon vigyázzon a környezetére, hiszen a védőoltás sem jelent száz százalékos biztonságot, bár a halálos kimenetel és jó százalékban a súlyossá váló fertőzés ellen is véd.

Közelítünk a félmilliós számhoz a teljesen beoltott embereknél, de még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy népesség-szinten értékeljük a védettséget - közölte a tisztifőorvos.

Ismételten regisztrációra kérte azon 65 év felettieket, akik még nem jelezték szándékukat az oltás felvételére, és megismételte, hogy levelet is küldenek nekik.

Kedd este érkezhet meg 180 ezer Szputnyik V oltóanyag, a korábbi ugyanekkora első adag ismétlő oltása ez. Kedden érkezett 167 310 Pfizer/BioNTech vakcina is.

A rekordszintű halálozási adattal kapcsolatban kérte a szakember, hogy ne azért tartsa be a lakosság a szabályokat, mert azokat valaki bevasalja, hanem "mert felelősségünk és kötelességünk magunkat és másokat is megvédeni ettől a borzalmas betegségtől".

Nagyon nagy az egészségügyi ellátórendszer terhelése, nincs az a munkaerő-mennyiség, ami elegendő lehet egy világjárványban. Ilyenkor mindig többletkapacitásra van szükség, ezért toboroznak önkénteseket és ezért vonnak be katonákat is a védekezésbe.

1389 fő van lélegeztetőgépen, ez is rekord, és ebből is látszik, hogy rendkívül súlyosan zajlik a betegség. Köztük sok fiatal és olyan van, akinél semmilyen alapbetegséget nem találtak.

"Nem is tudjuk talán elképzelni, hogy azzal, hogy nem fertőződünk meg, mekkora segítséget nyújtunk az egészségügyi ellátórendszernek. Ez a kérdés egészen a lélegeztetőgépekig mutat. Kérem, hogy mindenki gondolkozzon el és vegye nagyon komolyan a járvány ezen szakaszát. Mindenki emberfeletti küzdelmet folytat a vártákon" - illusztrálta a drámai helyzetet Müller Cecília.

Kérdések

A jó idő beköszöntével egyre többen vannak a játszótereken - mire kell figyelni?

Csak egészséges gyermek és szülő menjen be a játszótérre, hiszen a kicsik között védőtávolságot nehéz vagy lehetetlen tartani. Ha sokan vannak, lehet létszámlimit is a játszótéren.

A homokot mindenképpen cseréljék le most - kérte Müller Cecília. Ez nem jön szóba fertőző környezetként, mert szabad téren a vírus rövid idő alatt elpusztul. Ám azok a homokozók, amelyek nem voltak télen letakarva, számos módon szennyeződnek (állati ürülékkel, például) – ezeknél a szakember szerint nem elég most a felásás, hogy szimplán az UV-sugarak fertőtlenítsék, hanem cseréljék ki a homokot.

A kültéri eszközöket először le kell mosni egy szokványos tisztítószerrel, utána lehet fertőtleníteni vírusölő szerrel. Nyitás előtt alapos takarítás szükséges, és azt kérik, hogy a fenntartó napjában többször takarítsa az eszközöket, játékokat.

Mi szükség van az újabb keleti vakcinákra, mikor áprilisban és májusban jelentős számú Sinopharm és nyugati vakcina érkezik?

Minél több, annál jobb. Nem tudunk várni a negyedik negyedévig a vakcinákra, amikor beérkeznének nyugati vakcinák - mondta Müller Cecília. "Biztonságos, jó minőségű, engedélyezett, hatásos vakcinákat ide kell teremtenünk az országba mindenhonnan, a világ négy sarkából, ahol csak hozzáférhető. Szükség van nagy mennyiségű és gyorsan beérkező vakcinákra" - hangsúlyozta.

InfoRádió: Hány koronavírusos egészségügyi dolgozóról tudnak jelenleg?

A tavaly tavaszi járványkezdet óta az összes igazolt fertőzött 1,4 százaléka volt egészségügyi dolgozó. Jelenleg 285 aktív pozitív fertőzöttet tartanak nyilván. Az egészségügyi dolgozóknál már lezajlott oltási program sokat segített a helyzeten az országos tisztifőorvos elmondása szerint.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×