eur:
393.59
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kutató-motorcsónak a Duna fővárosi szakaszán, a Margit hídnál 2019. május 30-án. Legalább heten meghaltak, amikor 29-én éjszaka egy nagyméretű luxushajó és egy turistahajó összeütközött a Dunán a Parlament közelében, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel a fedélzetén.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Hableány-katasztrófa: egy éve nyugtalan a Duna

Mai napig nem találták meg az éppen egy éve történt budapesti dunai hajóbaleset egyik koreai utasát, nincs egyértelmű felelős, nincs jogerős ítélet, így nincs kártérítés sem.

Egy megrázó kép az Újpesti-öbölből, a Népszigetről: a Duna partján kék-fehér színű, középtájt megtört hajóroncs várja a sorsát felállványozva.

Egy, illetve két ország retinájába biztosan beleégett ennek a hajóroncsnak a képe.

Budapesten, a Margit hídnál dél-koreai turistákat szállított a Hableány névre keresztelt turistahajó az erőteljesen áradó Dunán, amikor ma egy éve 21 óra 5 perckor a szakadó esőben utolérte és maga alá fordította a Viking Sigyn szállodahajó, másodpercek alatt el is süllyesztve.

A felvételt csak erős idegzetűek tekintsék meg!

Minden idők egyik legsúlyosabb dunai hajószerencsétlenségében 33 turista és 2 fő személyzet tartózkodott, hét ember élte túl a balesetet,

egy koreai utast a mai napig nem találtak meg.

Az utasok közül volt olyan házaspár, amely ajándékba kapta az utat gyermekétől, az ajándékozó pedig saját lányát, tehát az unokát magával hozta Budapestre - mind odavesztek. Az apa munkahelyi elfoglaltságai miatt nem utazott a családdal. A tragédia egy testvérpárt is kettéválasztott, egyikük túlélő, másikuk halálos áldozat volt - derült ki a koreai sajtó tényfeltáró írásaiból.

Ahogy a halottak száma is hosszú időre kérdéses maradt, az egyértelmű felelőst sem (volt) könnyű megnevezni. A rendelkezésre álló felvételek és radaradatok alapján nem volt egyértelmű, hogy a Hableány esetleg nem vágott-e szabálytalanul elé a Viking Sigynnek.

A hajóroncsot mindenesetre másnap megtalálták a folyó fenekén, a Dunán pedig részleges hajózási zárlatot rendelt el a rendőrség. A magyar állam- és kormányfő, valamint a parlament elnöke is részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak dél-koreai kollégája felé, Pintér Sándor belügyminiszter pedig hivatalában fogadta tájékoztatás végett a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetét.

Szintén még a nap folyamán őrizetbe vették a hátulról érkezett hajó, a Viking Sigyn kapitányát, másnap pedig már előzetes letartóztatását is indítványozta az ügyészség, amit harmadnap el is rendeltek. Jurij C. azonban két héttel később, óvadék - 15 millió forint - ellenében kiszabadult, de Budapestet nem hagyhatta el, nyomkövetőt kellett viselnie, és hetente kétszer jelentkeznie kellett a nyomozóhatóságoknál. Ez ellen tiltakozva a Legfőbb Ügyészség a Kúriához fordult jogorvoslatért, nem is hiába, július 31-én ismét elrendelték Jurij C. letartóztatását, vádat november végén emeltek ellene, de januárban ismét házi őrizetre lazították bűnügyi felügyeletét. Pere egy friss bejelentés szerint szeptemberben talán megkezdődhet.

A víz alatt pihenő hajóroncs a búvárok számára

a legfejlettebb eszközök segítségével is napokig megközelíthetetlen volt a tragédiát követően,

az időjárás javulása, a vízállásban beállt kedvező változás és a nemzetközi segítség együttállásának volt köszönhető, hogy a katasztrófa utáni ötödik napon végre elkezdhették felszínre hozni a roncsban rekedt holttesteket - a hajót még később, csak a 13. napon -, de egyre-másra kerültek elő a holttestek a Duna különböző magyarországi pontjain is, így Érdnél, Ercsinél és Kulcsnál.

Ezzel párhuzamosan haladt a bűnügyi nyomozás is, a Fővárosi Főügyészség közölte, az ukrán kapitány adatokat törölt a telefonjáról a tragédiát követő percekben, órákban, sőt, kisvártatva az is kiderült, hogy Jurij C.-nek cserbenhagyás miatt is felelnie kell, az ütközés után ugyanis - ez a hajó mozgásának rekonstrukciójából derült ki - továbbhaladt a helyszínről, és csak kevéssel később "tolatott" vissza a tetthelyre, amikor már emberek voltak a vízben. A nyomozati iratokban mindenesetre szerepel, hogy

a Viking Sigynt a tragédia pillanata előtt percekig nem vezette senki.

A koreai túlélők vallomásaiból - és korai beszámolóiból - július derekára egy 300 oldalas dokumentum gyűlt össze a rendőrségen. A közlések pedig mind egy irányba mutattak:

a Viking váratlanul és hirtelen jelent meg a Hableány mögött, a hajón tartózkodók számára egyértelmű volt, hogy baleset lesz.

Azt a Viking kormányállásának hangrögzítőjén megmaradt felvétel bizonyította be, hogy a kapitánynak egy utas szólt: elütöttek egy másik hajót. Az ütközés előtt másfél perccel azonban a szállodahajó rendszere mutatta a kapitánynak, hogy előttük halad a Hableány.

Október 7-én az alkalomra írt koreai zeneművel és felvonulással búcsúztatták a Hableány-katasztrófa halálos áldozatait.

A tragédia egyéves évfordulóján ismét lett volna egy koreai megemlékező esemény Budapesten, de ezt a járványhelyzet most megakadályozza. Egy koreai sámánszertartás színpadi változatát mutatták volna be percre pontosan egy évvel a tragédia után, de a gyászolók és az érdeklődők ezúttal a Faceookra szorulnak, a közösségi oldalon követhető a dél-koreai Jindo Nemzeti Gugak Központ Ssitgimgut című előadása.

A pénteki online bemutató mellett a kulturális intézet közösségi oldalán meghallgatható Jung Marie, koreai jeongga énekes Stabat Mater feldolgozása is, amelyben a hagyományos keleti dallamot ötvözi a gregoriánnal.

A Hableány-katasztrófa valamennyi korábbi hírét ITT olvashatja.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×