Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Diákmunkások dolgoznak a kötészet csomagoló részlegében. Hat vidéki nyomda alkotta konzorcium, élén a debreceni Alföldi Nyomdával, pályázaton elnyert három évre szóló megbízás alapján gyártja a jövő évi tankönyv mennyiséget. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Oláh Tibor

A diákmunka jelentős része eltűnt

A koronavírus járvány kitörése előtt a diákszövetkezetek ontották a munkalehetőségeket, ám a gazdaság befékezésével az egyetemisták egy részének az egzisztenciája is veszélybe került, hiszen sokan közülük munkával fedezték lakhatásukat és a tandíjukat, de a számukra elérhető munkalehetőségek mostanra jórészt megszűntek - nyilatkozta az InfoRádiónak Dénes Rajmund, a Mind-Diák Iskolai Szövetkezet igazgatója.

A gazdaságba fokozatosan szivárgott át a vírus okozta válság: március előtt nem volt annyi diákmunkaerőnk, hogy az összes ügyfelünket ki tudtuk volna szolgálni, március közepétől-végétől azonban folyamatosan érzékelhető a diákgyakornokoknak és a termelési-szolgáltatási szektorban foglalkoztatott diákmunkavállalók arányának a jelentős csökkenése - mondta az InfoRádiónak Dénes Rajmund, a Mind-Diák Iskolai Szövetkezet igazgatója.

Szavai szerint mivel nagyon nehéz megmondani, hogy mikor tetőzik a járvány, hogy addig valóban fenn lehet-e tartani ezeket a korlátozó intézkedéseket, és a gazdaságot ilyen visszafogott állapotban meg lehet-e tartani, mert nagyon sok ember kerülhet addig utcára, nagyon sok diák megélhetése lehetetlenülhet el teljes egészében. Mint mondta, sokan nem kollégiumban laktak, hanem albérletet tartanak fent, vagy a megélhetésüket teljes egészében munkával biztosították.

"Folyamatosan kommunikálunk a kormánnyal,

megoldási javaslatot küldtünk, melyek ennek a szektornak a foglalkoztatás-visszaesésből adódó gondjaira, illetve azoknál a diákoknál, akinél kiesett az állandó jövedelem, átmeneti megoldást, segítő intézkedést jelenthetne"

- közölte Dénes Rajmund. Szavai szerint látják, hogy rövidesen nagyon nehéz helyzetben lesz a gazdaság - bár már most sem könnyű -, és a következő hónapok fogják az igazi kihívást jelenteni, és sokkal több ember fog, nemcsak diák, hanem felnőtt főállású munkaerő is utcára kerülni, ha hatékony intézkedéseket nem tesz a kormány.

Ugyanakkor biztos abban, hogy a gazdaság újraindulásánál a munkanélküliség mértékétől függetlenül is lesz igény a diákmunkásokra. Szavai szerint ez a mostani válság nem összemérhető a 2008-2012 közötti válsággal, mivel annál sokkal lassabb volt a zuhanás és a kilábalás is.

"Ha sikerül kordában tartani és megfékezni a vírushelyzetet, akkor ez most egy mélyrepülés lesz, akár rosszabb is, mint az akkori gazdasági válságvolt, viszont gyorsabb is lesz a kilábalás"

- tette hozzá Dénes Rajmund. Szerinte ez azt jelenti, hogy azok a megrendelők, cégek, ügyfelek, akik akár a vendéglátásban, vagy a szállodaiparban, a turisztikában sok munkaerőt bocsátottak el, ahogyan újraindul a turizmus, a vendéglátás, pillanatok alatt talpra fognak állni, visszaveszik a saját dolgozói állományt. "Olyan munkaerőpiaci helyzet van nemcsak Magyarországon, de a világon is, hogy a gyakorlott szakképzett és szakképzetlen munkaerőre mindenhol szükség van" - tette hozzá az igazgató.

Hozzátette, sok uniós országbeli és harmadik országbeli munkaerő is dolgozik Magyarországon, ez most a határok lezárása miatt lehetetlené vált.

A szakember arról is beszélt, hogy számos esetben a megrendelés visszamondása, a korlátozás is egyfajta szintentartást jelent, és csak addig érzékelhető, amíg ez a vírus okozta válság el nem vonul" - mondta Dénes Rajmund. Szavai szerint több, gyakornokokat foglalkoztató megrendelőjük folyamatosan meghosszabbítja a diákok szerződéseit még akkor is, ha nem tud nekik munkát adni, hogy amint a helyzet rendeződik újra foglalkoztathassa őket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×