Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Brutális szegénységre figyelmeztet az MSZP

Az MSZP szerint a kormány hamisított statisztikákkal próbálja elfedni "a brutális szegénységet" és az egyre inkább növekvő területi társadalmi különbségeket.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: a korábbi kormányoknak 2014-ig minden év őszén kellett közzétenniük a szegénységi mutatókat, a kabinet azonban 2015 óta nem közöl adatokat a szegénységi helyzetről, a következő évtől pedig már a létminimum-számítást is megszüntették.

Hangsúlyozta, a szegénység legjobban a gyerekeket, a fiatalkorúakat, az egyszülős családokat, a munkanélkülieket és a romákat sújtja, ugyanakkor - tette hozzá - a kormányfő mégsem beszél a gyermekszegénységről, a lakhatási válságról, a nyugdíjasok szegénységéről, az egészségügy válságáról és a kivándorlásról

A legszegényebb járásokban az egy főre jutó havi jövedelem alig, vagy nem is éri el a 47 ezer forintot,

a budapesti és a borsodi átlagkeresetek között pedig több mint nettó 110 ezer forint a különbség - fejtette ki.

A szocialista politikus szólt arról is: a dolgozói szegénység is növekedett, és ennek következtében mára minden tizedik állással rendelkező kénytelen szegénységben élni.

Pál Tibor, az MSZP ferencvárosi önkormányzati képviselője elmondta, a IX. kerületben is egyre nagyobb problémát jelent a megélhetés még a munkahellyel, jövedelemmel rendelkezőknek is, az iskolarendszer pedig ahelyett, hogy csökkentené, inkább tovább növeli a társadalmi különbségeket.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×