Reggeli bombafenyegetések az iskolában
Gulyás Gergely: iskolai fenyegetések érkeztek egy címről, több intézménybe. A rendőrség nyilvánosságra hozza a fenyegetést. A rendőrség a helyszínekre kiszáll, a tanítást nem függesztettük fel, de az iskolaigazgatók dönthetnek ezzel ellentétesen. Minden iskolának azonos szöveggel küldték ki a fenyegetést. Szlovákiában a napokban hasonló támadás történt. A rendőrség közveszély fenyegetésének tárgyában nyomozást indított. A rendőrség és a szolgálatok be fogják azonosítani az elkövetőt. Valamennyi nyomozóegység dolgozik a gyors és hatékony felderítés érdekében. A Police.hu-n folyamatos a tájékoztatás. Mindenki őrizze meg a nyugalmát!
Gazdaság - "bizakodásra ad okot"
Gulyás Gergely: a kormány szerdán meghallgatta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszámolóját, ami bizakodásra ad okot, a fordulat jelei látszanak. 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. Több mint 1 millió új munkahely jött létre 15 év alatt. Emelkednek a reálbérek, egy év alatt 10 százalék. A minimálbér idén reálértéken 5-6 százalékon emelkedhet. Szintén jó hír, hogy a tavalyi béremelés úgy történt meg, hogy a keresők legalsó 10 százaléka és a középosztály bére emelkedett a legjobban. A fogyasztás növekedése is optimizmusra ad okot. Az 5. legmagasabb volt az EU-ban, 4 százalék fölötti az érték. A kisker 13 hónapja bővül, a turizmus pedig tavaly minden rekordot megdöntött. Nőtt a lakossági hiteállomány. A lakástranzakciók száma harmadával nőtt 2024-ben, az autóeladások száma is nőtt. Az új gazdaságpolitikai akcióterv 21 pontja ezeket a folyamatokat erősíti, a magyar gazdaság komoly növekedés előtt áll, reméljük, a háború is lezárul majd.
Új amerikai elnök
Gulyás Gergely: Donald Trump hivatalba lépett, olyan intézkedései vannak, amelyeket a magyar kormány az elmúlt évtizedben már meghozott - migráció ("nem kell senkit hazazavarni"), gender ("elmebaj"), Soros-hálózatok.
Orbán-Fico találkozó
Gulyás Gergely: a szlovák és a magyar kormányfő képviseli a józan ész hangját az európai politikában. Ukrajna uniós tagjelölt ország, nem tehet olyan intézkedéseket, amelyekkel ellehetetleníti az energiaellátást. Ma ez a helyzet, ezért Ukrajna félreérti a saját helyzetét, vagy nem komolyak a csatlakozási céljai.
Bombariadó: 121 tankerületi intézményt érint
Vitályos Eszter: 121 tankerületi intézményt érint a bombariadó a BM tájékoztatása szerint.
Kérdések...
...válaszok.
Hogyan tompítják a káros amerikai intézkedéseket?
Gulyás Gergely: a kettős adóztatás hatását el kell hárítani. Meg kell érteni, hogy az Egyesült Államok a saját érdekeit helyezi az első helyre. De ebből következnek lépések. A külkerdeficit náluk az első számú ellenfél, amerikai pozitívum kell, reméljük, nem vámpolitikán, hanem megegyezésen keresztül érik el. De fel kell készülnünk. Megállapodást kell kötnünk. Józan, racionális, önérdekeket érvényesítési képes európai politikára van szükség.
Bombariadó: hány tanárt, hány diákot érint?
Gulyás Gergely: 121 intézményt. Lehet, hogy ennél több is lesz. Börtönbüntetéssel számolhat az elkövető. De ez a bíróság hatásköre. Minősített esetről van szó. 121 rendbeli az elkövetés.
Migráció: változik-e az európai politika?
Gulyás Gergely: reméljük. Egyelőre a "főnökök" nem tudták vagy nem akarták érvényesíteni érdekeiket... Európa kénytelen lesz belátni tévedését a migráció veszélyeivel kapcsolatban. Európa külső határait meg kell védeni, ahogy mi a déli határt, a menekültügyi eljárásokat a határon kívül kell lefolytatni. Határokat védeni virágokkal, plüss macikkal nem lehet.
Jogszerű lenne-e, ha a főváros az összes pénzét egy szemetes-romos terület megvásárlására költené?
Gulyás Gergely: van a főváros szívében egy nagy terület, nagy része a MÁV-hoz tartozik. A főváros és korábban a kerületvezetések semmit nem tettek, nem kezdeményeztek. Indokolt, hogy a főváros tudni akarja, hogy ott mi fog történni, Lázár János ki is zárja a 150 méternél magasabb házak építését, de a törvény is kizárja 90 méternél magasabb házak építését. De a főváros álszent az ügyben, nem volt véleménye, vételi ajánlatot nem tett, szemetet nem vitt el. Nem túl hiteles az előadás.
Bombariadó: miként lehet Magyarország biztonságát garantálni?
Gulyás Gergely: a legfontosabb itt is az, hogy racionálisan elemezzük a helyzetet. Ki kell vizsgálni a helyzetet, el kell fogni az elkövetőt és meg kell büntetni. Míg Nyugat-Európában terrorcselekmények vannak, nálunk "csak" fenyegetés. Ha a migrációs politikát képesek vagyunk fenntartani, akkor jó eséllyel a biztonságot és a szabadságot is meg tudjuk óvni.
Magyar Péter-hangfelvételek: vállalhatatlan stílusban beszél bárkivel
Gulyás Gergely: ha valaki meghallgatja ezeket a felvételeket, egyszerű egy véleményt kialakítani. A közéletben különösen elvárható, hogy a résztvevők mutassanak tiszteletet férfiak és különösen hölgyek irányába.
Szocho inkasszózása: a főváros szerint törvénytelen volt. Mi az álláspontja?
Gulyás Gergely: a fővárosnak szochofizetési kötelezettsége van. Az a kérdés, hogy szabályosan bocsátották-e ki a fizetési felszólítást. Ennyi csak.
Mikor lesz Orbán Viktor évértékelője?
Gulyás Gergely: a Miniszterelnöki Sajtóiroda megmondja.
Bombariadó: 121 fenyegetés érkezett, van-e olyan szám, amikor felfüggesztik a tanítást?
Gulyás Gergely: nincs ilyen, az igazgatók szabadsága, hogy a helyszínen egyedileg döntsenek. Megértjük, hogy sokan hazamennek. Sok igazgató élni fog a jogával. Nem látunk veszélyt, keddre nem rendelünk el oktatási szünetet. Orbán Viktor forró dróton van Pintér Sándor belügyminiszterrel. A rendőrség a Nemzeti Nyomozóiroda irányításával nyomoz. Ha nincs alapja a fenyegetésnek, az oktatás folytatódhat. Az igazgatók dönthettek arról, hogy a diákok hagyják el az iskolát.
Mini-Dubaj: Karácsony Gergely "nettó hazaárulásnak" nevezte a magyar-arab megállapodást 51 milliárd forintról 2039-ig
Gulyás Gergely: az ő dolga, hogy miért gondolja így. A megállapodás arról szól, hogy az elhanyagolt területen sok százmilliárdos beruházás jót tesz a fővárosnak. Hogy a fővárosnak esztétikai elvárásai vannak, azt én legitimnek tartom, nekem is vannak. Nehéz azzal vitatkozni, hogy jó lesz a fővárosnak. Olyan városrész jön létre, amelyre a budapestiek okkal lehetnek büszkék.
Mini-Dubaj: hogyhogy az Egyesült Arab Emírségek döntik el, hogy ki lehet a beruházó?
Gulyás Gergely: félreértés van. Kötöttünk egy megállapodást az országgal. Ennek a része az, hogy ők hoznak egy befektetőt, építve egy új városrészt. Ez nem szuverenitási kérdés. Az elővásárlási jogról nem ők rendelkeznek. Miután egy nemzetközi szerződés jött létre, az kijelöli a vevőt. Ez felülírja az elővásárlási jogot.
Mini-Dubaj: tud élni a főváros az elővásárlási jogával?
Gulyás Gergely: a nemzetközi szerződés magasabb rendű a Polgári törvénykönyvnél is. Más kérdés, hogy hogyan kell értelmezni a nemzetközi szerződést. A kötelezettségeket vállalni kell, amit amit a vevő vállalt. A magyar állam szerződést kötött. Senki nem előzhet be senki. Az kérdés, hogy van-e elővásárlási jog.
Majka-videó. Mi a véleménye a kormánynak?
Gulyás Gergely: nincs kormányvélemény műalkotásokról. Ha a kormány rendelne zeneszámokat, az sértené a művészeti szabadságot.
A miniszterelnök megvétózza-e az Oroszország elleni következő szankciós csomagot?
Gulyás Gergely: új helyzet van, az USA keresi a megegyezést Oroszországgal. Európának ennek fényében kell megvitatnia, hogy megfordul-e az eddigi úton vagy sem. Érdemes ezt az új helyzetben megvitatni. Egyelőre az az igényünk, hogy ez a megvitatás megtörténjen európai partnereinkkel. Hogy lesz-e EU-csúcs emiatt, ez az Európai Tanács döntése.
A DK és a Tisza közeledni látszik, mi a véleménye?
Gulyás Gergely: tartalmi különbség eddig sem volt. Kérdés, mikor vállalják a véleményazonosságot a nyilvánosság előtt is.
Mikor kerülhet le Rogán Antal az amerikai szankciós listáról?
Gulyás Gergely: még idén.
Közeledünk a békéhez?
Gulyás Gergely: lehet, hogy nagyon közel van, lehet, hogy néhány hónapra vagyunk tőle. A végleges megállapodás Európa biztonságát érinti. Amerikáét nem. Ezért Európa részt kellene, hogy vegyen a békemegállapodásban.
Mi a véleménye az Integritás Hatóság elnöke elleni akcióról?
Gulyás Gergely: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.
Kóka János és Nagy Ervin együtt utaztak. Hogyan kell érteni ezt?
Gulyás Gergely: miért ne utazhatna az SZDSZ volt minisztere a Tisza Párt politikusával, művészével? Még meglepőt sem látok benne.
A kormány szerint mennyire vált be az árfigyelő rendszer?
Gulyás Gergely: amíg a rendszer fennállt, addig működött. Tavalyelőtt november-decemberre letörtük az inflációt. Az árfigyelő azt a célt is szolgálta, hogy néhány ár a régi szintre visszatérjen.
Bombariadó: hogy zajlik a védekezés?
Gulyás Gergely: az iskolákban tudják a rendet, hogyan kell elhagyni az épületet, évente van próbája ennek. Kötelező a házirendben is az ilyen.
Új KRESZ? Veszélyes eszközök vannak az utakon.
Gulyás Gergely: tavaszi ülésszakán a kormány ezt meg tudja tárgyalni.
Mi a kormány véleménye azokról az ingatlanokról, amelyek napjainkban is szeméttelepek? Lehet-e bárkit kényszeríteni ez ügyben?
Gulyás Gergely: ahol szennyezés van vagy a veszélye fennáll, ott az állam kényszeríteni tud.
Társasházi törvény: mikor nézik át újra?
Gulyás Gergely: különböző módosítási javaslatok vannak. Többségük abba az irányba megy, hogy megtörjék az egyhangú szavazás igényét. Mindig vannak jogos ellenérvek azonban. Nem lehet senkit sem ellehetetleníteni a társasházában.
Trump-Orbán találkozó: van már időpont?
Gulyás Gergely: nincs.
Milyen családtámogatási változások jönnek?
Gulyás Gergely: 6 hónap alatt jelentős adókedvezmény-emelést hajtunk végre, duplázást.
MSZP-közeli ember, Tóth Péter vezeti a Tisza Párt kampányát. Mit gondol?
Gulyás Gergely: nem lepődöm meg.
Bombariadó: szigorodhat-e a Btk.
Gulyás Gergely: a szigorú büntetőpolitika mellett állunk, most a sor a felderítésen van, hogy ne lehessen büntetlenül ilyet tenni.
2025-ben lesz-e Putyin- vagy Zelenszkij-találkozója Orbán Viktornak?
Gulyás Gergely: a békestafétát átvette Donald Trump.
Lengyel soros elnökség. mi lesz most a V4-gyel?
Gulyás Gergely: Lengyelországban komoly jogállamisági problémák vannak. Magyarország ezzel kapcsolatban vitákat nem kezdeményezett. A Magyarországon befogadott lengyel miniszter mentelmi jogát Lengyelország megsértette. A menekültstátuszt megadtuk, ez indokolt és helyes volt. A diplomáciában durva udvariatlanságokat követnek el.
Mi történik, ha baj éri a Török Áramlatot?
Gulyás Gergely: lesz gáz, csak valószínűleg sokkal drágábban.
Mini-Dubaj: felügyelik-e a városfejlesztést?
Gulyás Gergely: egyrészt a technikai részletekről egyelőre nem tudok beszélni. Egyelőre úgy néz ki, hogy a befektetésnek csak nyertesei lesznek.
Antifák rendezvénynapjain nem szabad kopaszon utcára menni vagy terepszínű kabátot venni?
Gulyás Gergely: nem tanácsolok ilyet.
Hogyan lehet ukrán csirkét horvát címkével "fülön csípni"?
Gulyás Gergely: ez élelmiszer-biztonsági kérdés.
Bombariadó: volt-e aláírás a levélen?
Gulyás Gergely: nincs.
Bombafenyegetés: terveznek-e emelni a terrorfenyegetettségi mértéken?
Gulyás Gergely: délután látunk tisztán.
Mini-Dubaj: 90 méternél magasabb épület tényleg nem épülhet?
Gulyás Gergely: igen.
Mini-Dubaj: tehet-e kéréseket törvényi erőn a beruházó?
Gulyás Gergely: ez természetes egy ilyen léptékű beruházásnál. Az én kritikám a fővárossal nem az, hogy látni akarják, mi épül. Én azt tartom csak felelőtlenségnek, hogy van egy területnek, amely ott rohad, a főváros nem tett semmit. Ehhez képest van egy ilyen fejlesztés, és arról megy a vita, hogyan tudja a főváros megakadályozni.
Integritás Hatóság: említette, megilleti Bíró Ferencet az ártatlanság vélelme. Az ÁSZ elnöke kezdeményezheti az elnök elmozdítását a büntetőeljárás miatt?
Gulyás Gergely: ez miniszteriális szinten érvényes. Vannak olyan, közbizalmat igénylő állások, amelynél nem megengedett a gyanú sem. Még az ügyvédekre is érvényes ez. Ez került át puhább formában erre a pozícióra is.
Állampapírkamat: kifizetik a kamatot, ezek szerint nincs államcsőd?
Gulyás Gergely: mindenki számíthat arra, hogy a nyugdíjakat is folyósítjuk... évekig úgy vett fel hitelt az állam, hogy külföldi bankoknak tartozott. Most magyar állampolgároknak fizet kamatot, több mint 800 ezren vannak az érintettek, ami arra mutat, hogy megbíznak a magyar államban.
Hány ágyas szobákban helyezik el a VIP menekülteket? Kik jönnek még Gruevszki vagy Romanowski után?
Gulyás Gergely: jogállamisági problémák vannak Lengyelországban, bírósági ítéleteket nem hajtanak végre, mentelmi jogot sértenek. Menekültstátuszt, ha kérnek, azt egyedi módon kell elbírálni.
Kezdeményezte-e Rogán Antal, hogy levegyék az amerikai szankciós listáról?
Gulyás Gergely: úgy tudom, hogy igen, a magyar kormány tagjaként.
Mini-Dubaj: milyen arányban oszlik meg a felelősség, hogy úgy néz most ki Rákosrendező?
Gulyás Gergely: 9 évig volt polgári vezetés Budapesten, 25 évig balliberális, ilyen arányú a felelősség.
Mit szólnak Donald Trump békestratégiájához?
Gulyás Gergely: két utat vázolt fel, az egyik rövidebb, a másik hosszabb és konfliktusosabb. Donald Trump minél előbb találkozni akar Vlagyimir Putyinnal, mi maximálisan egyetértünk ezzel az állásponttal. A szankciós álláspont az csak akkor kerülhet szóba, ha a béke nem lehetséges.
Miért vett részt Várhelyi Olivér uniós biztos a kormányülésen?
Gulyás Gergely: beszámolót tartott. Az elmúlt 5 évben a bővítéspolitikáért felelt, most az egészségügyért.
Az árfigyelő mekkora mértékben törték le az inflációt?
Gulyás Gergely: az NGM tudja.
Az inflációkövető adó nem okoz majd gondokat például a benzinárban?
Gulyás Gergely: a benzinárat a háború mozgatja.
Járt már gyermekotthonban?
Gulyás Gergely: múlt hét pénteken, Budaörsön, megfelelő állapotokat találtam.
Bombariadó: van köze arab-iszlamista terrorizmushoz a fenyegetésnek?
Gulyás Gergely: folyik a nyomozás. Amit én gondolok, annak alapján inkább elmebeteggel van dolgunk. Először a legjobb, ha meggyőződünk a valóságról.
Mini-Dubaj: már korábban is volt bejelentés az államközi szerződésről. Volt-e már pénzmozgás?
Gulyás Gergely: nem tudok róla, szerződés szerint kell, hogy eljárjanak.
Mini-Dubaj: tudtak korábban elővásárlási jogról a befektetők?
Gulyás Gergely: feltételezem.
Mini-Dubaj: van-e kapcsolat a befektetőkkel?
Gulyás Gergely: ezt követően fog sor kerülni a kapcsolatfelvételre. A beruházó közli, mik a szándékai, mi közöljük, mit tartunk elfogadhatónak. Az egyeztetések előtt vagyunk. A befektetők és Budapest érdeke is, hogy jó legyen a viszony minden érintett között.
1200 milliárd forintos lett a tavalyi áfabevétel-hiány. Ez azt feltételezi, az emberek kevesebbet fogyasztottak. Hogy lesznek ebből "jó hírek"? Fog változni ez valahogy? Az emberek a vásárláson spórolnak, a tavalyi december rosszabb is volt az egy évvel korábbinál.
Gulyás Gergely: az éves adatnál rossz hír, ha nem teljesül a költségvetés elvárása. Itt viszont arról van szó, hogy az emberek megtakarítottak. A kormánynak pedig nem dolga, hogy életvezetési tanácsokat adjon a lakosságnak. December egy teljesen speciális probléma, volt 4 nap, amely munkaszünet volt, plusz egy hétvége. Egybefüggően volt 9 nap szabadság, 180 ezerrel többen mentek külföldre, ők mind nem itt fogyasztottak, ez látszik a statisztikában.
Az EU Donald Trump célkeresztjébe került a kettős adóztatás révén. Kell vészforgatókönyv?
Gulyás Gergely: Európa első feladata, hogy ezt kerüljük el. Új felvevőpiacokat kellhet keresni. Nagy európai vezetők még nem tárgyaltak Trump elnökkel. Bízunk benne, hogy meg lehet vele állapodni.
Mit tud ígérni a magyar járműiparnak? Az éves és havi adatok is mínuszban vannak.
Gulyás Gergely: nem amerikai hatás ez, hanem német. Európai problémák állnak a háttérben. Ennek nem tenne jót egy vámháború.
Mikor lesz 400 forint alatt egy euró?
Gulyás Gergely: nem szerencsés jósolnom, Nagy Mártonnak sem.
Kilépett az USA a WHO-ból. Mit gondol?
Gulyás Gergely: a WHO furcsa dokumentumokat tett közzé, egyfajta világkormányzásról. Az amerikai kilépés most csak annyiban okoz problémát, hogy a költségvetés 18 százalék Washingtonból jött.
Bombariadó: várható-e, hogy intézmények védelmét megerősítik?
Gulyás Gergely: néhány óra múlva a tanítási nap véget ér, aztán értékel a kormány biztonsági kabinetje. Még nem tudjuk, hogy elmebeteg vagy komolyan vehető személy fenyeget, nem tudok válaszolni.
Ki lehet az új amerikai nagykövet?
Gulyás Gergely: nem tudjuk, a küldő ország dolga.
A Tisza vezet a Fidesz előtt több közvélemény-kutatás szerint. Mit gondol?
Gulyás Gergely: a véleményem nem változott.
Kiléphet-e a magyar kormány a WHO-ból?
Gulyás Gergely: nem volt ilyen döntés.
Volt-e szó a kormányülésen Rogán Antal kitiltásáról? Mivel vádolják? Zárolták-e vagyonát?
Gulyás Gergely: nem volt szó napirend szerint róla. Semmivel sem vádolják. Nincs vagyona Amerikában, vagyona használatát szerintem megoldotta.
Lovasberényi kormányüdülő. Mi a véleménye arról, hogy hátrányos üzlet köttethetett? Tulajdonképp ingyen eladtak üdülőt, majd támogatást is adtak a felújítására.
Gulyás Gergely: két külön ügyletről van szó. Észrevételem, hogy nem titok, hogy állami üdülőket adtunk el, üzemeltessék azok, akik értenek hozzá. Tulajdonra kaptak turisztikai támogatást. Az erről szóló cikk egy része koncepciózus, évszámos csúszkálás is van. Általánosságban az átláthatóság híve vagyok. Amikor egyes területen megpróbáljuk ezt bevezetni, akkor sokszor az Európai Bizottsággal találjuk magunkat szemben. De ezt tegyük zárójelbe.
Mini-Dubaj: hogyan folytatódik most az ügy? Hogy választják ki a kivitelezőt?
Gulyás Gergely: egyelőre a beruházót jelölik ki, aztán kell kiírni a közbeszerzést. Ha nincs ok a szabályoktól eltérésre, nyílt közbeszerzés jön. A magyar szabályok 99 százaléka EU-s szabály. Minden jogszabályt az arab félnek is be kell tartani. Ezen szabályok nagy részének én egyébként kritikusa vagyok. Ha nyílt közbeszerzés van, bárki indulhat rajta.
Megszólal majd Rogán Antal a kitiltásáról?
Gulyás Gergely: közleményt adtak ki.
Az 1700 milliárd forintos kamatfizetésnek nem lesz-e inflációs hatása?
Gulyás Gergely: érzékelhető, jelentős, komoly nem.
Költségvetési hiány mértéke (2024): miből lehet ezt finanszírozni?
Gulyás Gergely: már finanszíroztuk, a 2024-es év lezárult.
Mit szól ahhoz, hogy Szentkirályi Alexandra a főpolgármester helyett dolgozik?
Gulyás Gergely: jobb lenne, ha Karácsony Gergely dolgozna.
Mini-Dubaj: az NGM arról ír, hogy 500 méteres épületek épülhetnek, Lázár János 120 méterest ír. Mi a helyzet?
Gulyás Gergely: ezek nem eldöntött kérdések. Van egy fejlesztési terület, egy beruházási szándék, egy építési törvény is. Ezen lehet módosítani. Jelen pillanatban 90 métereset lehet építeni. Én a minél alacsonyabb épületek pártján vagyok. Mi vagyunk itthon, mi vagyunk a szabályozók. Meg kell határozunk a kereteket. Egyetértek a 120 méteressel vagy az annál alacsonyabbal. Előre döntésekért nem tudok helyt állni.
Mini-Dubaj: tervezi-e a kormány, hogy megfizethető lakhatási funkció létesüljön?
Gulyás Gergely: nem tudunk még semmit, megalapozatlan még négyzetméterárról beszélni. Nem tudom elképzelni, hogy ezen a területen több milliós négyzetméterár reális.
Mini-Dubaj: nem kéne több információval készülni a kormánynak?
Gulyás Gergely: a beruházóval tárgyalni fogunk, neki tudnia kell a magyar jogi környezetet, ez alapján kell döntéseket hozni.
Állami helyek az egyetemeken: miért csökken a szám?
Gulyás Gergely: összességében nőtt. Összesen 10 ezer a növekmény. 2025-ben 87 174 ösztöndíjas hely várja a jelentkezőket, Tavaly 76 ezernél is alacsonyabb a szám. Van, ahol csökkenhet a szám, intézményi szinten. A szaktárca tud tájékoztatást adni a részletekről. Hogy az ELTE-n kétezerrel kevesebb a hely, arról a szaktárcát kell megkérdezni.
Elfogadható, hogy egyetemi oktatók 400 ezer forintot visznek haza?
Gulyás Gergely: ez a bér kevés, más területek is vannak, ahol alacsony a fizetés. Általában január 1-jével szoktunk bért emelni.
Orbán Viktor két hétig volt Indiában. Nem hozták nyilvánosságra. Miért?
Gulyás Gergely: én sem hozom nyilvánosságra, ha elutazom. A szabadságát mindenki akkor veszi ki, aki akarja. A miniszterelnököt is megilleti a szabadság kivétele. Még az ellenzék sem vádolhatja azzal, hogy ne dolgozna nagyon sokat. Nem értek egyet azzal, hogy ez a nyilvánosságba való. A sajtó mindig tudja, hol jár Orbán Viktor, az ismertsége globális. A miniszterelnök nem naiv ember, tisztában volt vele, hogy valaki lefényképezi. 2003-ban támadtuk Medgyessy Pétert, de nem ezért. A helyzet az, hogy két dolog miatt támadtuk őt: helyes-e a magyar miniszterelnöknek egy kommunista diktatúrába utazni? De ami még hangsúlyosabb: adott egy álélő interjút Medgyessy Péter Friderikusz Sándornak.
Orbán Viktor Pozsonyban azt mondta, hogy Ukrajna "a végén még felidegesíti", és ellenlépések jönnek. Milyen ellenlépéseket terveznek?
Gulyás Gergely: remélem, minél hamarabb béke lesz. Ukrajna be akar lépni egy közösségbe, ahol mi tagok vagyunk. Hogy egy tagjelölt szándékos intézkedésekkel nehezítené az energiaellátást, ez nem elfogadható, erre hívtuk fel a figyelmet.
Orbán Viktor a második brüsszeli támadásról beszél, mi volt az első, milyen eredménnyel?
Gulyás Gergely: a Patrióták a harmadik legnagyobb frakció az EP-ben.
Hogy lehetünk a brüsszeli rendszer ellenzéke, ha a tagjai vagyunk?
Gulyás Gergely: tagjai vagyunk az uniónak, de Brüsszel ellenzéke vagyunk. A Tanácsban ellenzékben vagyunk, Várhelyi Olivér az unió véleményét képviseli.
A Kormányinfó véget ért...
...köszönjük kitartó figyelmét!