Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Klinikai demonstrációs egység a budapesti Honvédkórházban

A Honvédkórházban megnyílt a klinikai demonstrációs egység, amely szimulációs gyakorlatokkal készíti fel az egészségügyben dolgozókat a valós helyzetekre. Az átadóünnepségen az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: az első központot a következő években országszerte újabbak követik majd.

Szócska Miklós az InfoRádióban hangsúlyozta, az egészségügyi képzésben a gyakorlati helyzetek szimulálása kiemelt fontosságú. Az államtitkár elmondta, hogy 2010-ben az alapokról kellett újjáépíteni az ápolók és szakdolgozók gyakorlati képzését. Kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az új módszer gyakorlatközpontú legyen, az egészségügy szereplőinek hasznos és alkalmazható tudást adjanak, továbbá hogy a képzést visszavigyék oda, ahol a gyakorlat is zajlik.

Szócska Miklós megköszönte, hogy a Honvédkórház elsőként vállalta egy ilyen képzési egység kialakítását, amely a nemzeti egészségügyi szolgálat és a honvédegészségügy közös munkájával valósult meg. A beruházás 62 millió forintba került.

Az új szimulációs központban akár egészségügyi szakközépiskolások, tanfolyamokon résztvevők is elsajátíthatják a legfontosabb elsősegély-nyújtási technikákat - mondta a Honvédkórház orvos-igazgatója az InfoRádióban. Dr. Zsíros Lajos orvos dandártábornok hozzátette: "az ilyen beavatkozásokat nem a betegágy mellett kell megtanulni, hanem fel kell készülni arra, hogy a minden képesség kézben legyen."

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ klinikai demonstrációs egységében akár a legszélsőségesebb körülmények között, például harctéren megsérült emberek ellátására is felkészítik az egészségügyi dolgozókat.

Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében azt mondta: az új részleg lehetővé teszi, hogy olyan orvosokat és ápolókat képezzenek, akik ha szükséges, a harctereken, a válságövezetekben, külföldi missziókban is meg tudják állni a helyüket. Ezzel együtt az egész magyar egészségügy szereplőinek képzésében fontos szerepet vállalnak.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×