Nehéz bármit is megjósolni, mert a magyar társadalom összetétele hangulatában, elgondolásaiban rendkívül polarizált és ennek alapján próféciát mondani lehetetlen. Szívemből kívánom a magyar népnek, hogy tudjon végre őszintén és közösen ünnepelni. Az lenne jó, ha 1956-ot mindenki egyformán nemzeti ünnepnek tekintené, hiszen akkor teremtettük meg annak a szabadságnak az alapjait, amelynek egészséges, józan kiteljesedését még a ma élők is várják.

Tízéves volt 1956-ban. A később "ellenforradalomnak", "felkelésnek", illetve "sajnálatos eseményeknek", és várhatóan most már véglegesen forradalomnak nevezett eseménysorról idők múltán változott az önben kialakult kép, vagy mindig azonos volt?

Tízévesen a családi környezet határozza meg az ember gondolkodását. Ha képet akarnék rajzolni az '50-es évekről, akkor gomolygó, sötét, őszi és esős vagy viharos felhőket rajzolnék. Ebben a hangulatban teltek az éveim az iskolában egészen 1956-ig. 1956. október 6-án közvetítették Rajk László temetését, azt már a rádión csüngve hallgattam. A tízéves gyerekben alighanem tudatosult, hogy valami történik, valami várható. Az iskolában is érzékeltük az átalakulásokat. Megszűnt az orosztanítás, áttértünk a német nyelvre, kijárási tilalmak voltak. Ezek a kísérőjelenségek mind arra utaltak, hogy valami készül. És amikor a forradalom híre eljutott Sopronba, láttam, hogy az emberek hihetetlenül boldogok, és én is boldog voltam. Ennek a szabadságnak és ennek a fölszabadult örömnek az íze és emléke mindig bennem van, hiszen a gyermek a jóra szívesen visszaemlékezik. Úgy hiszem, akik ma beszennyezik ezt az ünnepet, nem ismerik ezt az érzést, mert ha ismernék, nem így viselkednének.

Családunkat közvetlenül érintette a forradalom, hiszen legkisebb nagybátyám akkor átmenetileg a soproni Erdészeti Egyetem hallgatója volt, később pedig disszidálnia kellett, mert a megtorlás őt is elérte volna. November 4-én a nagyszüleim is elhagyták az országot, mert úgy tudták, hogy a szüleimmel mi is kimentünk Ausztriába. Vagyis mi ott vidéken is megéltük a forradalmat.

Én akkor nem tudtam, hogy Nagy Imre kommunista volt, csak azt éreztem, hogy ez az ember a magyar nemzet mellé állt és kollektív, őszinte vágyakat próbált megvalósítani. Sírtam, amikor bejelentették a kivégzésüket. Mondhatom azt is, hogy Nagy Imrééket sirattam, de inkább az az igazság, hogy a saját sorsunkon keseregtem, mert nem tudtuk, hogy mi következik.

Nem tudták, de azért érezték, hogy mi következik? Lehetett érezni?

Lehetett érezni, mert ugye egy kisváros levegőjét is szennyezi a szóbeszéd, hogy a szomszédból elvitték a temető mellet lakó X bácsit, mert megmutatta a Nyugat felé vezető utat, hogy a másikat megverték, vagy hogy emberek tűntek el.

Õrületes nap volt, amikor Sopron útra kelt és megindult Ausztria felé. A Mária-szobor előtt, a belvárosban álltak a teherautók, buszok, amelyek szállították az embereket Ausztriába. Óriási káosz volt, és a mai napig keserű élmény bennem a szorongás, amit 1956. november 4-én és 5-én éreztem. Együtt laktunk a nagyszülőkkel, nagymama és nagypapa nagyon fontos volt az életemben, és amikor visszamentünk a lakásunkba, őket már nem találtuk. És hogy a családi kötelékek milyen erősek: a nagyszülők egy hónap múlva ugyanolyan kalandos úton, ahogy disszidáltak Ausztriába, átjöttek a határon és hazajöttek.

Föl sem vetődött, hogy ön a családjával elmegy?

De, állandó téma volt. A család félt attól, hogy megismétlődik '56 novemberében az, ami 1945 tavaszán, a szovjet csapatok bejövetelekor történt. Raboltak, nőket erőszakoltak, tudjuk mi történt. Ezért elhagytuk a Győri út melletti lakásunkat, és elmentünk egy baráti családhoz a Lővérekbe, mert azt gondoltuk, hogy ott jobban átvészeljük az orosz megszállást. Két nap után kerültem vissza a városba, és szívet szorító volt azt látni, hogy az oroszok tüzek mellett melegedtek az Ikva-parton, ágyúcsövek meredtek a város középületeire. Egyértelmű volt, hogy hó, halál, megszállás, és ki tudja még mi vár még ránk. Édesapámék végül mégis úgy döntöttek: maradunk.

A teljes beszélgetést pénteken 19 órakor hallhatják az InfoRádió Aréna című műsorában.