Infostart.hu
eur:
356.85
usd:
309.34
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Titkos szerződés segít spórolni a parlamenti képviselőknek

A Bajnai-kormány arra készül, hogy megvonja a kedvezményeket azoktól, akik nem szorulnak rá, hogy másoknál olcsóbban utazhassanak. Az országgyűlési képviselők néhány éve már fizetnek a tömegközlekedésért, az InfoRádió azonban megtudta, hogy egy külön megkötött szerződésnek köszönhetően a MÁV járatain pár alkalommal még mindig féláron utazhatnak. Néhányukat megbírságolta a kalauz, mert nem akarta elhinni, hogy a szerinte jól fizetett képviselők 50 százalékos kedvezményt intéztek el maguknak.

Az országgyűlési képviselők 2006 júliusáig utazhattak ingyen a MÁV, a Volán és a BKV járatain, persze közben számla nélkül elkölthették a közlekedési költségükre kapott pénzt is. Amikor erről szavaztak, minden alkalommal békés nagykoalícióként tudtak együttműködni a más ügyekben gyakran gyűlölködő parlamenti pártok.

2006 júliusában azonban megszűnt a képviselők ingyenes utazási lehetősége, a költségtérítés mértékét pedig attól tették függővé, hogy az adott politikus milyen messze lakik Budapesttől. Ez az Országgyűlés Hivatala szerint százmilliós megtakarítást hozott.

A jelenlegi rendszerben a képviselők a köztisztviselői illetményalap révén meghatározott fizetésük mellé átalánydíjas költségtérítést kapnak, ennek felhasználását továbbra sem nem kell bizonylatokkal igazolniuk. Ez olyan saját maguknak megszavazott kiváltság, amelyet egyetlen más magyarországi polgár sem élvez.

Egy fideszes képviselő, Kovács Ferenc 2006-ban még azzal is megpróbálkozott, hogy Toller László balesetére hivatkozva visszahozza az ingyenes vonatozás és buszozás aranykorát, de leszavazták.

Most mindenki úgy tudja, hogy a parlamenti képviselők is fizetnek, ha igénybe veszik a tömegközlekedést. Az InfoRádió azonban úgy értesült, hogy az Országgyűlés kötött egy külön szerződést a MÁV-val, amelynek értelmében a politikusok évente tíz alkalommal féláron vonatozhatnak.Információnk szerint ezt a lehetőséget körülbelül negyven képviselő használja ki. Kiszámoltuk, hogy ha egy képviselő évente tíz alkalommal vonattal megjárja a Szeged - Budapest - Szeged útvonalat, akkor az állam az adófizetők pénzéből 27.800 forintot spórol meg neki úgy, hogy közben számla nélkül elkölthető költségkeretet is ad neki. Úgy tudjuk, hogy ha a képviselő Intercityn utazik, akkor a pótjegyet neki kell kifizetnie.

A MÁV interneten található hivatalos tájékoztatója nem közli, hogy az országgyűlési képviselőknek jár ez az 50 százalékos kedvezmény, ott csak annyi olvasható, hogy a közalkalmazottak féláron vonatozhatnak. Értesülésünk szerint erről a kiváltságról még a kalauzok sem tudnak, olyannyira nem, hogy a közelmúltban három országgyűlési képviselőt büntettek meg, mert nem hitték el nekik, hogy jogosan utaznak féláron.

A MÁV-Start Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának korábbi tájékoztatása szerint a belföldi fizető utasok 62 százaléka közlekedik valamilyen kedvezménnyel, tehát csak 38 százalék vásárol teljes árú menetjegyet vagy bérletet. A politikusok nem tartoznak közéjük, de ez a részben visszacsempészett utazási kedvezmény most veszélybe kerülhet, a Bajnai-kormány ugyanis arra készül, hogy csak a rászorulóknak teszi lehetővé az olcsóbb tömegközlekedést.

A vasúttársaság és az Országgyűlés Hivatala egyelőre nem válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×