Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Egymilliónál több ügy az ügyészségek előtt

Több mint egymillió ügyet tárgyaltak tavaly az ügyészségek, s ennek több mint a fele büntetőügy volt - ez derül ki a Legfőbb Ügyészség nyilvánosságra hozott statisztikai adataiból. Az ügyforgalom évről évre folyamatosan emelkedik a vádhatóságokon.

A Legfőbb Ügyészség statisztikai adatai szerint egy ügyészre több mint 700 ügy jutott tavaly. Ez azt jelenti, hogy naponta négy ügy érkezett a vádhatósághoz.

A Legfőbb Ügyészség informatikai főosztályának vezetője az adatokat elemezve azt mondta: csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Nagy Tibor hozzátette: csökkent a tiltott pornográf felvétellel való visszaélések és az ittas vezetések száma, míg nőtt a vesztegetéseké és a hivatalos személyi elleni erőszaké.

Nagy Tibor kiemelte, hogy több mint duplájára növekedett a gyermekkorúak és fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma. A Legfőbb Ügyészség főosztályvezetője szerint, ha az ország bűnügyi térképét nézzük, akkor Budapest áll az első helyen, a fővárosban történik még mindig a legtöbb bűncselekmény, a második helyen Hajdú-Bihar megye áll. A legkevesebb bűncselekményt Békés megyében követték el.

A Legfőbb Ügyészség adatai szerint a bíróságok legtöbbször pénzbüntetésre, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a vádlottakat. A tájékoztatón szó esett arról is, hogy a Medián felmérése szerint az emberek legjobban az Alkotmánybíróságban és az ügyészségben bíznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×