eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Gyurcsány elégedett, a Fidesz szerint elgurult a gyógyszere

A miniszterelnök szerint a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40 százalékkal ér többet most, mint 2001 végén. Gyurcsány Ferenc erről évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt. A kormányfő az összehasonlítással a Fidesz által hangoztatott "szociális válságra" utalt. Az ellenzéki párt szerint Gyurcsány Ferenc elvesztette józan ítélőképességét.

A kormány döntésre változtatta a mögötte álló támogatást, ami hatalmas siker - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kabinet a mögötte álló parlamenti támogatást döntésre változtatta, a koalíciós pártok frakciójának létszáma nem csökkent, a kormány politikájával szemben nem jelent meg alternatíva.

A kormányfő egyebek mellett arról is kérdezték, hogy miként értékeli miniszterei munkáját. Gyurcsány Ferenc erre úgy válaszolt, az értékelést januárban a kormánytagoknak akarja megtenni.

Hozzátette: véleménye a kormánytagokról "meglehetősen strukturált".

A kormányfő a 2007-es évről elmondta, a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40 százalékkal nagyobb most, mint 2001 végén. Ezzel az összehasonlítással a Fidesz által korábban hangoztatott "szociális válságra" utalt.

Gyurcsány Ferenc sikernek nevezte a felsőoktatás, a közigazgatás és az egészségügy átalakítását. Utóbbival kapcsolatban kiemelte: ilyen, helyenként brutális nyomás még nem nehezedett kormányra, amelyet ilyen szervezetten még nem támadtak, ahogyan ennyire nyilvánvalóan még nem fenyegettek meg képviselőket sem.

Az egészségbiztosítási törvény elfogadásával kapcsolatban a miniszterelnök úgy foglalt állást: "Ez az igazi rendszerváltás az egészségügyben."

Gyurcsány Ferenc 2007-ről szólva kitért arra, hogy csökkent a "közéleti erőszak", ám aggasztó a szélsőségek, így a rasszizmus és antiszemitizmus megjelenése.

Azzal összefüggésben, hogy a közelmúltban bántalmazták Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét, illetve Molotov-koktélt dobtak Kóka János szabad demokrata pártelnök épülő házára, a miniszterelnök kiemelte: érdektelen, hogy akit az erőszak ér, melyik oldalon áll, politikailag hova tartozik, szolidaritást kell vállalni vele.

A kormányfő kitért arra: nyugodtabb évet vár jövőre, amelyben a költségvetés egyensúlya helyett a figyelem a versenyképességet támogató politikára irányul majd.

Pártja szerepéről szólva Gyurcsány Ferenc azt mondta, az MSZP fő feladata jövőre nem a népszavazás, hanem a támogatás nyújtása ahhoz a politikához, amelyben hisz.

Egy, a kormányzati negyedet érintő kérdéssel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: a kormánykabinet legutóbb áttekintette a beruházás helyzetét, és megállapította, hogy a menetrendben nincs csúszás.

A "politikai pénzügyeket" érintő kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc kifejtette, azok rendezésében a koalíció elkötelezett. Részletekről szólva elmondta, februárban döntés születhet a pártfinanszírozásról, ebben a kérdésben van esély a megállapodásra.

Fidesz: Gyurcsánmy folymatosan hazudott

"Gyurcsány Ferenc egész évben folyamatosan hazudott az embereknek, majd az év végére józan ítélőképességét is elveszítette, és szembe került a teljes magyar társadalommal" - tudatta közlemény Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

További részletek hamarosan!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×