Infostart.hu
eur:
366.29
usd:
321.97
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gyurcsány-csomag: vissza a feladónak?

A Gyurcsány-csomag négy ponton is hátrányosan érinti az oktatásban dolgozókat, ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem fogadja el. A közigazatásban dolgozók még nem tudnak konkrétumot a tervezett elbocsátásokról. A kisboltok közül sok tönkremehet.

Kerpen Gábor a miniszterelnök több elképzelését megvalósíthatatlannak tartja, ezért a közoktatásban érdekelt szakszervezetek még ezen a héten közösen fognak fellépni a kiigazító lépések ellen.

A szakszervezeti vezető az InfoRádióban elmondta, hogy az egészségügyi hozzájárulás, valamint a munkavállalói járulék emelésével a pedagógusok nettó jövedelme 2,5 százalékkal csökkenne.

Még nem tudják, mit tesznek

A miniszterelnök ugyan még korábban azt ígérte számukra, hogy teljesítménybérezést vezetne be a kabinet, ezt azonban csak úgy tartják elfogadhatónak, ha pluszforrásokat is rendel hozzá a kormány.

Kerpen Gábor arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogyan lépnek fel az intézkedések ellen, mint mondta, ehhez előbb egyeztetnek a többi pedagógus-szakszervezettel is.

A közigazgatásban sem tudják

A közigazgatásban 2008-ig nagyjából 14 ezer álláshely szűnik meg, de egyelőre nem tudni, ez hány ember elbocsátását jelenti - közölte a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének főtitkára.

Fehér József közölte: nem tudják pontosan, mely intézmények szűnnek meg, illetve melyeket alakítják át, vagy vonják össze.

Kirúgni már most is lehet

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt közölte, hogy több mint 190 megyei intézményt (köztük a rendőrséget, a közlekedési felügyeleteket és az adóhivatalokat) alakítanak át regionálissá.

Az érdekképviseleti vezető bírálta a miniszterelnök azon kijelentését, amely szerint lehetővé kell tenni, hogy a közszférából elbocsássák az alkalmazottakat. Fehér József kijelentette: ez a lehetőség jelenleg is adott.

Visszaesik a fogyasztás

A reálbérek nem fognak emelkedni, ezért a fogyasztás jelentős visszaesésére számít a Gyurcsány-csomag miatt az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György szerint a gáz- és a villanyár, illetve az áfa emelkedése miatt tönkremehetnek azok a kisebb boltok, amelyek kénytelenek lesznek áthárítani a vásárlókra a terheket.

A szokásosnál is árérzékényebb vevők

Tömeges boltbezárásokra még nem kell számítani, az azonban biztos, hogy számos bolt megsínyli az intézkedéseket.

A vevők ugyanis a megszorítások miatt - ha ez lehetséges - még inkább árérzékenyek lesznek - tette hozzá a főtitkár.

A 30 százalékos gázáremelés és a 14 százalékos áramdrágulás azonban nem feltétlenül mutatkozik majd meg az árakban. Magyarországon ugyanis a kereskedők az áraikat sokkal inkább a jövedelmekhez alakították, és nem a költségeikhez.

Nem orvosol, csak lassít

A kormány megszorító csomagja nem orvosolja a gazdaság egyetlen strukturális problémáját sem, viszont lelassítja a gazdasági növekedést, és növeli a munkanélküliséget - mondta az InfoRádióban a Deloitte könyvvizsgáló cég vezető partnere.
Oszkó Péter a bejelentések mögött egyetlen koncepciót lát: a bevételek növelését. Mást azonban nem, ami szerinte azért probléma, mert eddig is a strukturális gondokat érte a legtöbb bírálat.

Sőt, az előterjesztés inkább konzerválja az adórendszer hátrányait, és több problémát is beiktat. Például, hogy több, egymástól eltérő mértékű jövedelemadót vezet be. Ráadásul tovább növelik a terheket, amelyek eddig is a legmagasabbak voltak a régióban.

Mindez nem segíti a jövedelmek kifehérítését, visszafogja a beruházásokat, és növelheti a munkanélküliséget. Sőt, még azok a szektorok is, például a szolgáltatóké, amelynek vállalkozói eddig főleg Magyarországot keresték fel, úgy dönthetnek, hogy más országba helyezik át székhelyüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×