2006. január 29. 15:21 A Közel-Keletre látogat a német kancellár A német kancellár az első nyugati politikus a múlt heti választás óta, aki Ramallahba megy. Angela Merkel vasárnap indult kétnapos közel-keleti útjára.
2006. január 29. 13:51 Schlett István: a bizonytalan szavazókért folyik a verseny Schlett István politológus, egyetemi tanár szerint a mostani választási kampánnyal a 10-20 százaléknyi bizonytalan szavazót próbálják meggyőzni a pártok.
2006. január 29. 13:36 Eredménytelen a WTO Tovább tárgyalnak a kereskedelmi szabályok módosításáról a Kereskedelmi Világszervezet tagországai, miután a davosi Világgazdasági Fórumon tartott konferencián sem jött létre megállapodás. A WTO legjelentősebb 19 tagállama csupán abban tudott megegyezni, hogy a vitát még az év vége előtt le kellene zárni.
2006. január 29. 13:32 Ellenőrzi az építkezéseket az APEH Az ellenőrzött építkezések jóval több mint felénél egyáltalán nem vezetik a kötelező építési naplót, egy tavaly ősz óta hatályos rendelet dacára pedig számos vállalkozás nem jelenti be előre az adóhatóságnál 10 millió forintnál nagyobb értékű építkezéseket - tájékoztatta az InfoRádiót az APEH ellenőrzési főosztályvezetője.
2006. január 29. 12:50 Lépéshátrányban a munkaügyi minisztérium Az InfoRádió értesülése szerint a munkaügyi minisztérium meghirdette, de nem indította el a "Lépj egyet előre!" című képzési programját, amelynek keretében tömegeknek biztosítanának ingyenes tanulási lehetőséget és egyben anyagi támogatást.
2006. január 29. 12:42 Federer újabb Grand Slam-sikere A svájci Roger Federer nyerte a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, amelyben 5:7, 7:5, 6:0, 6:2-re győzött a ciprusi Markosz Bagdatisz ellen. A világelsőnek volt a hetedik Grand Slam-sikere. Honfitársa, Martina Hingis a vegyespárosban lett első.
2006. január 29. 11:57 Neonácik verekedtek baloldaliakkal Stuttgartban több mint harminc ember sérült meg szombaton neonácik, baloldaliak és a rendőrség összecsapásaiban. A német rendfenntartók kilenc embert őrizetbe vettek.
2006. január 29. 11:55 Letartóztatták Mladics főtestőrét Szerbiában letartóztatták Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok testőrségének egykori parancsnokát azzal a gyanúval, hogy segítette a bujkálásban a srebrenicai népirtás fővádlottjának tartott férfit.
2006. január 29. 11:32 Bush: vagy Hamasz, vagy segély! Washington nem folyósít több segélyt a palesztinoknak, ha a parlamenti választásokon győztes Hamasz nem mond le az Izrael elleni erőszakról - közölte az amerikai elnök. George Bush a CBS amerikai televízióban arról nem beszélt, hogy a palesztinoknak nyújtott összes amerikai segélyt, vagy csak egy részét állítanák le.
2006. január 29. 11:21 Folytatódik a finn elnökválasztás Finnországban megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. A hivatalban lévő elnök, a szociáldemokrata Tarja Halonen kihívója a konzervatív Sauli Niinisto. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a 62 éves Tarja Halonent a megkérdezett 1300 szavazó 51 százaléka támogatja, kihívója, az 59 éves Sauli Niinisto volt pénzügyminiszter 49 százalékot kapott.
2006. január 29. 10:58 Tüntetés a génkezelt növények ellen A génmódosított növények magyarországi termesztése ellen tiltakoztak szombaton több százan Budapesten a Kossuth téren, a parlament körül élőláncot alkotva.
2006. január 29. 10:54 Fekete hétvége - vasárnap is folytatódott A fővárosban késelés, szén-monoxid mérgezés és tűz okozta több ember halálát. Gyöngyösön lövöldöztek a belvárosban. Folytatódott a fekete hétvége.
2006. január 29. 10:47 Lebukott pedofilok Spanyolországban 62 nemzetközi internetes pedofilhálózatot számolt fel a rendőrség, hat embert őrizetbe vettek - közölte az ország belügyminisztériuma.
2006. január 29. 10:44 Halálra késeltek egy nőt a fővárosban Belehalt sérüléseibe az a nő, akit egy ismerőse szúrt meg késsel szombaton késő este a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese elmondta, hogy az eset a Róbert Károly körúton egy lakásban történt.
2006. január 29. 10:42 Kigyulladt egy lakás Budapesten Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy nő Budapesten a III. kerületben, amikor a Bálint György utcában kigyulladt egy ház hatodik emeleti lakása. Legalább 15 embert füstmérgezés miatt vittek kórházba.
2006. január 29. 10:31 Lövöldözés Gyöngyösön Lövöldözés volt szombaton este Gyöngyös belvárosában; senki nem sérült meg - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Soltész Bálint elmondta: egy férfi többször rálőtt három másik emberre, de nem találta el őket.
2006. január 29. 10:29 Meghalt a legidősebb olimpikon Meghalt a legidősebb olimpiai bajnok. Savino Guglielmetti olasz tornász az 1932-es, Los Angeles-i játékokon két aranyérmet szerzett, és részt vett az 1936-os, valamint az 1948-as olimpián is. A hazája sportéletében még nyugdíjasan is aktívan részt vevő sportoló 94 éves volt.
2006. január 28. 22:29 Néhány nap alatt mindkét angliai kupából kiesett az Arsenal Kiesett a címvédő Arsenal a labdarúgó FA Kupából, miután a 4. fordulóban 1-0-ra kikapott a Bolton vendégeként. A londoni együttes kedden a Ligakupában búcsúzott. Az olasz bajnokságban a Milan otthon botlott a Sampdoria ellen.
2006. január 28. 22:00 Spanyolországban felborult egy nyugdíjasokat szállító busz Spanyolországban öt idős ember meghalt, negyven megsérült, amikor autóbuszuk Alicante közelében lecsúszott az útról és felborult.
2006. január 28. 21:13 Fölényesen nyert a Honvéd A Honvéd 16-8-ra győzött a német Spandau ellen a Kőér utcai uszodában a férfi vízilabda Euroliga csoportmeccseinek negyedik fordulójában. Biros Péter négy gólig jutott. A második negyed után még a németek vezettek 6-5-re.
2006. január 28. 20:35 Az Albacomp nyerte a rangadót Az Albacomp hazai pályán 95-92-re győzött a címvédő Paks ellen a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján. A székesfehérvári együttes továbbra is százszázalékos a bajnokságban Fodor Péter vezetőedzővel.
2006. január 28. 20:28 Négygólos Dunaferr-vereség A Dunaferr hazai pályán 27-23-ra kikapott a címvédő dán Slagelsétől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmeccseinek negyedik fordulójában. Néhány órával később a Lada Togliatti meglepetésre 27-25-re kikapott a Milostól, így a dunaújvárosi csapatnak reális esélye maradt a tvoábbjutásra.
2006. január 28. 20:02 Lékó Péter remivel hangolt a világbajnok elleni zárómeccsre A címvédő Lékó Péter sötéttel döntetlent játszott a holland Tiviakovval a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló nemzetközi sakktorna 12. fordulójában. A magyar nagymester vasárnap visszavághat a világbajnoknak.
2006. január 28. 18:30 Az osztrák államfő szerint "még nem halott" az EU alkotmánya Az Európai Bizottság elnöke szerint az unió bővítése gazdasági értelemben nagy siker.
2006. január 28. 18:01 A kormány fizetné ki a végkielégítéseket A kormány tervei szerint a jövőben valamennyi magyar munkavállaló munkabér-biztosításban részesül - közölte a miniszterelnök a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kibővített budapesti tanácsülésén. A Fidesz szerint ez azt jelenti, hogy a kormány meg akarja könnyíteni az emberek elbocsátását.
2006. január 28. 17:42 Kuncze szerint Orbán "ígéretplázákat" épít Kuncze Gábor szerencsétlennek és álságosnak nevezte, hogy rendre olyan ígéretek, javaslatok hangzanak el a nyilvánosság előtt, amelyekről szerinte biztosan tudható, nem valósulnak meg.
2006. január 28. 16:57 Tiltakozás az öregkatonák kegyetlenkedései miatt Moszkvában mintegy 300 ember tüntetett a védelmi tárca épülete előtt a cseljabinszki harckocsizó-iskolában történtek miatt.
2006. január 28. 16:50 Irán tovább tárgyal a külföldi urándúsításról Irán hajlandó tovább tárgyalni Moszkva javaslatáról, amely szerint a közép-keleti országban kinyert urán dúsítását Oroszországban végeznék el.
2006. január 28. 16:31 Irán rakétacsapással fenyegette meg Izraelt Rakétacsapással fenyegette meg Izraelt az iráni Forradalmi Gárda vezetője arra az esetre, ha az Egyesült Államok és Nagy-Britannia megtámadja az országot.
2006. január 28. 16:11 Horn: "megbuktattunk egy miniszterelnököt" Az SZDSZ kampányfőnöke szerint gátat kell szabni az ígéretversenynek. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy koalíciót csak akkor kötnek a választások után, ha teljesülnek fő célkitűzéseik.
2006. január 28. 16:07 Feleségükkel zsarolták az iraki ellenállókat az amerikaiak Amerikai katonák legalább két esetben vettek őrizetbe iraki nőket azért, hogy így bírják rá férjüket: adják fel magukat.
2006. január 28. 15:59 Sielőket sodort el a Lavina Ausztriában Lavina sodort el két síelőt az ausztriai Alpokban, Tirol és Vorarlberg tartományban.
2006. január 28. 15:24 A britek csökkentenék iraki csapataik létszámát A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britannia már az idén csökkenti az Irakban szolgáló katonáinak számát, ha az iraki hatóságok garantálni tudják a biztonságot.
2006. január 28. 15:00 Három iskolát gyújtottak fel Három iskolát gyújtottak fel ismeretlen fegyveresek Afganisztán déli területén.
2006. január 28. 14:25 A Hamász a fegyveres csoportokból hozná létre hadseregét A Hamász kész egyesíteni a különböző palesztin fegyveres csoportokat, hogy hadsereget hozzon létre, amely megvédi a "palesztin népet az agressziótól". Ezt a szervezet szíriai számüzetésben élő vezetője közölte.
21:20 Milák Kristóf és Németh Nándor éremért úszik, páston a kardcsapat – a magyarok szerdai programja