2006. május 7. 10:43 Nem trendi a luxusingatlan? Nem trendi a luxusingatlan ma Magyarországon, legalábbis a bevallások alapján: a határidőig a tervezettnél jóval kevesebb luxusadó bevallás érkezett az önkormányzatokhoz.
2006. május 7. 10:33 Megbírságolták Kóka tárcáját Félmillió forintra bírságolta a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot a Közbeszerzési Döntőbizottság egy kereskedelmi kutatásra kiírt tender miatt.
2006. május 7. 10:27 Új szabályok a génmódosított termények behozatalára Közös rendeletben szabályozta a Egyesült Államokból származó, géntechnológiával módosított takarmányok behozatali rendjét a földművelésügyi, a gazdasági, valamint a pénzügyminiszter.
2006. május 7. 09:00 Lendvai Ildikó: nem lesz sztrájkot kirobbantó változás! Lendvai Ildikó szerint a reformok érdekében még egy esetleges vereséget is be kell vállalniuk a szocialistáknak az önkormányzati választásokon. Az MSZP frakcióvezetője az egyik kereskedelmi rádióban azt mondta: a legnagyobb érdeksérelmek az állami és közszférában lehetnek, ahol a szerkezet-átalakítás mellett létszámleépítésre is szükség van.
2006. május 7. 08:30 Üstököst fedezett fel egy magyar amatőr csillagász Ambrus Ádám tavaly október óta foglalkozik a SOHO napkutató szonda Interneten elérhető képeinek átvizsgálásával. A 19 éves nyíregyházi amatőr csillagász fél évnyi keresés után április 21-én reggel egy mozgó égitestre lett figyelmes a szonda nagyobb látómezejű, C3-as koronagráfjának egyik felvételén. Egy addig ismeretlen üstökös izzott fel a Nap közelében.
2006. május 7. 08:00 Tom Hanks 25 millióért fejtette meg a Da Vinci-kódot Tom Hanks beküzdötte magát a 25 millió dolláros sztárok közé, miután megkapta a Da Vinci-kód főszerepét. Az álomhatárnak tartott 20 milliós sztárgázsit először elérő "gumiarcú" Jim Carrey azonban legutóbbi két filmjének szolíd bevétele után várhatóan nem számíthat ilyen busás honoráriumra az elkövetkező időszakban - írja az Entertainment Weekly.
2006. május 7. 07:30 Itt az első gyógyszer szénanátha ellen Svédországban megszületett az első tabletta formájú gyógyszer szénanátha ellen. A vakcinát jövő évtől kezdik forgalmazni. Az eddigi szerek is használtak valamelyest, de azoktól többnyire csak jókat aludtak a betegek - adta hírül az Esti Hírlap.
2006. május 7. 06:00 Hiba a cunami riasztórendszerében A Richter skála szerinti 8.1-es Tonga szigeteki földrengés 30-40 centiméter magas szökőárt indított útjára. A rendszer hibája miatt azonban öt szigeten közel 350 ezer embet nem értesült a riasztásról.
2006. május 7. 05:30 Lopják a csecsemőket A romániai szülészetekről ellopkodják az elhagyott babákat, akiket aztán nagyobb pénzösszegekért adnak el külföldre. Egy Romániából eladott csecsemő ára 4.000 és 10.000 euró (egymillió és 2,5 millió forint) között mozog - állítják a bukaresti Örökbefogadási Hivatal munkatársai, akik a külföldi adoptáló szülőktől szerezték értesüléseiket.
2006. május 7. 05:00 Holtan találtak egy francia diplomatát Moszkvában Holtan találtak egy francia diplomatát Moszkva egyik külkerületében - közölték szombaton az orosz hatóságok. Egy névtelenül nyilatkozó rendőr öngyilkosságnak írta le az esetet.
2006. május 7. 04:39 Rakétákkal fakasztottak esőt a kínaiak Mesterségesen előidézett esővel vetettek véget a pekingi hatóságok az Észak-Kínát sújtó aszálynak. Peking hat körzetéből ezüstjodid töltetű rakétákat lőttek a felhőkbe, s igy sikerült az idei tavasz eddigi legnagyobb esőit előidézni - jelentette az Új Kína hírügynökség.
2006. május 7. 04:00 Fogyjon le az új csodahormonnal! Egy német tudományos hírportál értesülései szerint egy vékonybélben termelődő hormon, hatásos lehet a kövérség ellen. Az új "csodafegyver" kettős hatású, csökkenti az étvágyat, és növeli az energiafelhasználást.
2006. május 7. 03:30 Megvan az abszolút többség Az 1965 óta folyamatosan kormányzó Népi Akció Párt (PAP) abszolút többséggel nyerte meg a szombati szingapúri parlamenti választásokat.
2006. május 7. 03:00 Kórház mellett zuhant le egy siklórepülő Lezuhant egy motoros siklórepülő a romániai Prahova megyében, Bukaresttől mintegy száz kilométerre északra. A kisgép Poiana Campina (Pojáná Kümpiná) községben csapódott a földbe. A pilóta szörnyethalt, a baleset okai egyelőre ismeretlenek.
2006. május 7. 02:30 Chirac mérgezett ajándékot vitt Sarkozynek Nem tervezi a kormány átalakítását a francia elnök - mondták szombaton Jacques Chirac környezetében név nélkül nyilatkozó források, miközben a Le Monde című párizsi lap hétvégi számában azt írta, hogy a súlyos belpolitikai botrány lecsillapítására az államfő felajánlotta a belügyminiszternek a kormány vezetését.
2006. május 7. 02:00 Merkel személyesen intézte a váltságdíjat? Közvetítőkön keresztül a Szövetségi Hírszerzőszolgálat (BND) már néhány nappal a két német túsz, René Bräunlich és Thomas Nitzschke elrablását követően kapcsolatot tudott teremteni a lipcseiek fogva tartóival - írja a Der Spiegel honlapja. A február 26-ra tervezett túszcsere valószínűleg az országos kijárási tilalom miatt hiúsult meg, melyet az iraki kormány egy síita szentély elleni merényletet követően hirdetett ki.
2006. május 7. 01:30 Anarchia Athénban Anarchisták rendbontásai zavarták meg szombaton a globilizációellenes aktivisták Athénban tartott felvonulását, amelynek során az iraki háború és a fenyegető iráni válság ellen emelték fel szavukat.
2006. május 7. 01:00 Már megint sejtik, hol van Bin Laden Nagyon valószínű, hogy Oszama bin Laden terroristavezér az afgán-pakisztáni határ pakisztáni oldalán rejtőzik - jelentette ki szombaton Kabulban az amerikai külügyminisztérium terrorizmusellenes koordinátora, aki szerint a pakisztáni hatóságok sokat tettek már az al-Kaida terrorhálózat tagjainak kézre kerítésére, de még nem eleget.
2006. május 7. 00:35 Fa dőlt az autókra a Fővám téren Kidőlt és több autót maga alá temetett szombaton délután egy 10 méteres fa Budapesten, a Fővám téren - értesült a Független Hírügynökség. Személyi sérülés nem történt.
2006. május 7. 00:30 Szolgálati titok lett az érettségi tétel A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak hétfőn a tavaszi érettségi vizsgák, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. A vizsgákat a tételek tavalyi, idő előtti nyilvánosságra kerülése miatt megerősített biztonsági intézkedések mellett tartják.
2006. május 6. 23:55 Miló Viktória kikapott A címvédő német Regina Halmich pontozással legyőzte Miló Viktóriát, a WIBF légsúlyú világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen a düsseldorfi profi ökölvívó gálán.
2006. május 6. 23:53 Ezüstérmes lehet a Real Madrid Könnyen megszerezheti a második helyet a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
2006. május 6. 22:36 Kiütötték a francia bajnokot Az aranyémes Lyon 4-0-ra kikapott mumusa, a Lille otthonában a francia labdarúgó-bajnokságban.
2006. május 6. 22:07 Feketelistára kerülhet Magyarország A magyar légügyi hatóság folyamatosan elmulasztja tájékoztatni Brüsszelt a hazai légijárművek karbantartásáról, noha ezt egy 2002-es rendelet előírja - írta a Magyar Nemzet. A lap információja szerint az Európai Bizottság szabálysértési eljárás indítását tervezi, ha pedig ez bekövetkezik, hazánk is felkerülhet a feketelistára, amelyen azok a társaságok szerepelnek, amelyek nem léphetnek be az unió légterébe.
2006. május 6. 21:55 Városi riválisát is megverte a Barcelona Az aranyérmes Barcelona 2-0-ra győzött a vendég Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában.
2006. május 6. 21:48 Újra nyert a sereghajtó Pápa A sereghajtó Pápa az Újpest elleni siker után a labdarúgó NB I 26. fordulójában 1-0-ra győzött a Diósgyőr vendégeként, ezzel életben tartotta bentmaradási reményeit.
2006. május 6. 21:44 Változott az Európa Nagydíj rajtsorrendje A nürburgringi Forma-1-es futam kvalifikációja után a versenybíróság megállapította, hogy Jacques Villeneuve, a BMW-Sauber pilótája feltartotta az olasz Giancarlo Fisichellát (Renault), ezért a kanadai versenyzőt a nyolcadikról a kilencedikre sorolták.
2006. május 6. 21:13 Erdei Zsolt technikai K.O.-val nyert A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt ötödik alkalommal is megvédte trónját, miután a 10. menetben technikai K.O.-val legyőzte az ausztrál Paul Murdochot a düsseldorfi profi gálán.
2006. május 6. 20:48 Újabb rangadót vesztett az MTK Az MTK 1-0-ra kikapott a vendég Fehérvártól a labdarúgó NB I 26. fordulójában.
2006. május 6. 20:30 Ezer gyereket akar örökbe fogadni Egy Paraguayban élő német férfi 1000 külföldi gyereket szeretne örökbe fogadni. Ezzel a szokatlan gesztussal német állampolgársághoz, képzéshez és szociális ellátáshoz juttatná a gyerekeket, noha nem ez az elsődleges célja - írja a német Der Spiegel hétfőn megjelenő számában.
2006. május 6. 20:25 Kiütéssel nyert Balzsay Gyors győzelmet aratott Balzsay Károly a düsseldorfi profi bokszgála második mérkőzésén.
2006. május 6. 17:38 Bush szerint már dúl a III. világháború Az amerikai elnök szerint a 2001. szeptember 11-én eltérített 93-as járat utasainak lázadása jelentette az első válaszcsapást a "III. világháborúban". George Bush a CNBC tévétársaságnak adott interjújában nevezte így a terrorizmus elleni harcot.
2006. május 6. 17:37 Meggyőző Veszprém-siker A címvédő Veszprém 33-25-re győzött a vendég Szeged ellen a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén.
2006. május 6. 17:23 A horvátok a NATO-ért lobbiznak Horvátország NATO-csatlakozása mellett érvelt a horvát államfő, amikor az amerikai alelnökkel tárgyalt Dubrovnikban.
2006. május 6. 17:18 Ismét bajnok lett a Bayern München Megvédte címét a rekordbajnok Bayern München a német labdarúgó Bundesligában.
13:43 Készül a kormány a kutyahús-fogyasztás betiltására egy hatalmas és költséges tervvel Dél-Koreában