2006. november 7. 09:05 Egy elpusztult kutyát akartak besorozni, fürdőnadrágjával együtt A német hadsereg egy elpusztult kutyát akart behívni katonai szolgálatra.
2006. november 7. 09:04 A gyerekeknek nem kell a pucér szakács kosztja Az egészséges iskolai ételek annyira népszerűtlenek a brit diákok körében, hogy néhány iskolai étkeztetőnek már komoly anyagi problémákkal kell szembenéznie. A gyermekek ugyanis a lábukkal szavaztak, azaz elmentek máshova enni.
2006. november 7. 09:04 Iraki hurok - különleges ajándék Bushnak A keddi amerikai kongresszusi választások előtt még egy utolsó hajrát tartottak a pártok. Az amerikai alkotmány értelmében nincs kampánycsend, így a demokraták jelöltjei és a republikánus jelöltek mellett kampányoló Bush elnök is több nagygyűlésen vettek részt. A demokraták arra számíthatnak, hogy 12 év után visszahódíthatják a képviselőházat - Bush és a republikánusok ugyanakkor az utolsó néhány napban csökkentették a hátrányt.
2006. november 7. 08:57 Tarolt a Barcelona Lehet, hogy Ronaldinho az elmúlt fél évben több kritikát kapott, mint egész eddigi pályafutása során, de játékostársak szerint még mindig ő a legjobb.
2006. november 7. 08:03 Meghátráltak a háziorvosok A háziorvosok 96 százaléka elküldte a betegforgalmi adatokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak - mondta el az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának vezetője úgy tudja: több orvos nem küldte át azoknak a betegeknek az adatait, akik ehhez nem járultak hozzá.
2006. november 7. 08:02 A fogyás titka: számolja a kalóriákat! Tévúton járnak azok, akik a divatos diétákkal igyekeznek megszabadulni felesleges kilóiktól - mondta az InfoRádióban Császár Albert, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Szerinte a legjobb, ha a kalóriákat számláljuk.
2006. november 7. 07:59 Óriásnyereség a Richternél A Richter Gedeon Nyrt. 2006 első három negyedévében 43,633 milliárd forint konszolidált mérleg szerinti nyereséget ért el, 42,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei gyorsjelentésében.
2006. november 7. 07:50 A rendőrök lecsaptak a WC-re Az olasz rendőrség lefoglalt egy WC-t, amely a nemzeti himnusz hangjai mellett öblített.
2006. november 7. 07:02 Megbukhat a házipénztáradó A házipénztáradó lehet a Gyurcsány-csomag első eleme, amely megbukik az alkotmányossági vizsgán. A taláros testület hétfőn döntött, sejthetően az adónem ellen. A büdzsében ez ötmilliárdos mínuszt jelenthet 2008-ban, amit adóemelés pótolna.
2006. november 7. 06:58 Giró-Szász: Orbán túlélési esélye nagyobb, mint Gyurcsányé A 2010-es politikai túlélés szempontjából Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jobb helyzetben van, mint Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök - közölte a Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádióban.
2006. november 7. 06:53 Vége a szexgyilkos óvszerek korának Egy másodperc alatt felhúzhatóként hirdeti termékét egy dél-afrikai óvszergyártó. A kondom tervezője szerint a könnyű használat miatt szívesebben használják majd a férfiak, így csökkenhet a HIV-fertőzések száma is.
2006. november 7. 06:47 Az amerikaiak vinnék Beckhamet Az Egyesült Államok profi labdarúgó bajnokságában szereplő Los Angeles Galaxy szeretné leigazolni David Beckhamet, a Real Madrid angol játékosát.
2006. november 7. 06:42 Saját feleségévé vált az átültetés után Egy angol férfi saját állítása szerint szinte eggyé vált a feleségével, amióta megkapta annak egyik veséjét.
2006. november 7. 06:27 Ortodox zsidók kitiltanák a melegek felvonulását Jeruzsálemben tíz szélsőséges ortodox tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség.
2006. november 7. 06:25 Izrael kivonult Bét-Hanúnból Hajnalra kivonult az izraeli hadsereg a Gázai-övezetben lévő Bét-Hanúnból.
2006. november 7. 06:02 A legtöbbünk számára "kínaiul van" a legújabb technológia A magyarok nagy többsége nem tudja, milyen területhez társítsa az olyan viszonylag új technológiákat, mint a 3G vagy a hot spot - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből.
2006. november 7. 06:01 Zöld börtönkerítés - hogy jobb kedve legyen a raboknak Egy brit jelentés szerint zöldre kellene festeni a börtönök kerítését, hogy a rabok ne érezzék annyira bezártnak magukat.
2006. november 7. 05:28 Készüljön: jönnek a környezeti menekültek! Magyarországot emelkedő hőmérséklet és szárazabb időjárás fenyegeti a globális felmelegedés miatt - mondta az InfoRádióban Láng István akadémikus. Úgy vélte: kellő politikai és gazdasági akarattal a folyamat fékezhető.
2006. november 6. 21:55 Nem volt ügyeletes a rendőr kezelését elutasító orvos? Nem volt ügyeletes az az orvos, akit egy rendőr azzal vádolt, hogy nem látta el sérülését. Ezt a Szent János Kórház vezetője közölte. A Népszabadság szerint "az ügyeletes orvos - a rendőrnek az esetről írt jelentése szerint - azt mondta: biztosan sokat rohangált a békés tüntetők után, azért fáj a lába. Majd rendbe jön magától."
2006. november 6. 21:12 Kormányzati nyugdíjtervek A kormány azt szeretné elérni a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával, hogy minél több embernek érje meg a tényleges nyugdíjkorhatárig dolgozni. Erről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára beszélt az Országgyűlésben.
2006. november 6. 20:42 Meghalt Tóth Gyula Hatvankilenc esztendős korában elhunyt Tóth Gyula, az 1966-os budapesti Európa-bajnokság bronzérmes maratoni futója.
2006. november 6. 19:59 Idegenben nyert az Újpest Az Újpest labdarúgó-csapata 2-0-ra nyert Debrecenben.
2006. november 6. 19:58 Hazatérnek az unió katonái Brüsszeli források szerint nem hosszabbítja meg katonai akcióját az Európai Unió a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
2006. november 6. 19:41 Veres: nem titkoltunk el adatokat A pénzügyminiszter szerint a kormány soha nem titkolt el pénzügyi adatokat a nyilvánosság elől.
2006. november 6. 18:22 Bibóra emlékeztek a pártok Együtt emlékeztek Bibó Istvánra, a Nagy Imre-kormány államminiszterére a parlamenti pártok frakcióvezetői az Országgyűlésben.
2006. november 6. 18:15 Ronaldo és Beckham már a múlté A hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete szerint az FC Barcelona válogatott klasszisa, Ronaldinho volt az elmúlt szezon legjobbja. A brazil sztár 2005-ben is az első helyen végzett a szavazáson.
2006. november 6. 17:09 Cser: pártdiktatúra van Magyarországon Tömeges figyelemfelkeltő demonstrációba kezd az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), hogy tiltakozzon "a kormány jogsértő tevékenysége" ellen.
2006. november 6. 16:49 "Győzött" a vizitdíj az érdekegyeztető tárgyaláson A tervek szerint még az idén megkezdené a Malév, a Bábolna Zrt. és az FHB Jelzálogbank magánosítását az állam. Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén kiderült az is: a munkáltatók nem látják aggályosnak a vizitdíj bevezetését, valamint egészségügyi privatizációt szorgalmaznak.
2006. november 6. 15:27 Süth: Magyarországra nem érkezett fertőzött marha Szivacsos agyvelősorvadással fertőzött szarvasmarhát vágtak le pénteken egy grazi vágóhídon. Süth Miklós országos főállatorvos az InfoRádiónak elmondta: Magyarországra nem érkezett fertőzött állat.
2006. november 6. 15:12 Egy szülés 24 ezer forint A magyar lakosság nincs felkészülve arra, hogy megszűnjön a szabad orvosválasztás, és az egészségügyi kormányzat semmilyen hatástanulmányt nem készített az erről szóló törvényjavaslat benyújtása előtt - mondta az InfoRádióban a GKI Egészségkutató Intézetének munkatársa.
2006. november 6. 15:10 Hatezer milliárd forintból építenek egy új várost Szaúd-Arábia 30 milliárd dollárból (több mint 6.000 milliárd forint) építtet egy iparvárost az ország délnyugati részén.
2006. november 6. 15:06 Az önkormányzati rendszer a korrupció melegágya Magyarország a 41. helyen szerepel a Transparency International 163 országot magába foglaló korrupciós listáján. Egy 10 pontos skálán az ország 5,2 pontot ért el - mondta el az InfoRádióban a szervezet regionális vezetője.
2006. november 6. 15:03 Magyarország a sereghajtó, és az is marad Az idei magyar költségvetési hiány GDP-arányosan messze a legmagasabb az Európai Unión belül, a második Olaszország deficitje is csak kevesebb, mint fele a magyarnak - derül ki az Európai Bizottság előrejelzéséből.
2006. november 6. 15:00 Mosóporként árulták a konyhasót Hamisított mosóporra bukkantak a vám- és pénzügyőrség munkatársai. A csomagok tartalmának 90 százaléka közönséges konyhasó volt.
2006. november 6. 14:59 Nyugdíjasai érdekében magán spórol Rogán Budapest V. kerületi önkormányzat eladta a korábbi polgármester, Steiner Pál hivatali autóját - jelentette be a kerület új, fideszes vezetője. Rogán Antal hozzátette: az autó árából szociális támogatást nyújt a kerület.