2006. december 2. 14:47 Kósa Lajos lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke A Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a társelnök pedig Botka László, Szeged polgármestere lett.
2006. december 2. 14:36 Az utolsó olasz katonák is hazatértek Irakból Hazatértek Irakból szombaton az utolsó olasz katonák is, akiket Romano Prodi kormányfő ünnepélyesen fogadott a Ciampino repülőtéren.
2006. december 2. 14:31 A Nike évi 50 milliót kínál a német szövetségnek A Nike sportszergyártó cég évi 50 millió eurót kínál a Német Labdarúgó Szövetségnek (DFB) az együttműködésért.
2006. december 2. 14:13 Iránban ezentúl ujjlenyomatot vesznek a beutazó amerikaiaktól Iránban ezentúl ujjlenyomatot kérnek a beutazó amerikai állampolgároktól, miután a konzervatív hit- és jogtudósokból álló Õrök Tanácsa jóváhagyta az intézkedésről szóló törvényt. Az új jogszabály elfogadását még az Egyesült Államokat rendszeresen ostorozó Mahmúd Ahmadinezsád elnök is ellenezte.
2006. december 2. 13:50 Csavarhúzóval próbálta kirabolni a taxist Rablás miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 26 éves fiatalember ellen, aki feltehetően egy csavarhúzóval támadt meg egy taxist - jelent meg a rendőrség internetes oldalán.
2006. december 2. 13:08 Hiller: külön el kell ismerni a minőségi pedagógusi munkát A közoktatáspolitika egyik kulcsterülete kell, hogy legyen a pedagógustársadalom megbecsülése - mondta Hiller István a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) munkakongresszusán szombaton Budapesten. A szaktárca vezetője szerint a minőségi munkát anyagilag is jobban el kell ismerni.
2006. december 2. 12:59 Frontális ütközés a Bakonyban - egy halott, öt sérült Egy ember életét vesztette, öten megsérültek abban a közúti balesetben, amely szombaton történt Veszprém és Zirc között.
2006. december 2. 12:51 Fidesz: a kormány az egészségügyet feláldozta a költségvetés oltárán A kórházfejlesztésről szóló törvénytervezet átgondolatlan, nem tartalmaz mást csak lózungokat - mondta Pesti Imre, a III. kerület fideszes képviselője a Szent Margit Kórház megmentéséért tartott demonstráción.
2006. december 2. 12:45 Egy ex-KGB-tábornok szerint is az oroszok felelősek Litvinyenko haláláért Oleg Kalugin, a KGB egykori tábornoka szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felelős a polóniumsugárzástól Londonban meghalt volt kém, Alekszandr Litvinyenko haláért.
2006. december 2. 12:33 "Nem szerencsés, ha a pártelnök és a miniszterelnök ugyanaz a személy" Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata szerint nem szerencsés, ha a miniszterelnök és a pártelnök ugyanaz a személy. Nem, mintha kifogásuk lenne Gyurcsány Ferenc személye ellen, de úgy vélik: a kormányfőnek egy koalícióban kompromisszumokat kell kötnie, egy párt viszont sosem mondhat le arról, hogy programját megvalósítsa.
2006. december 2. 12:24 Új világcsúcs született 50 kilométeres gyaloglásban Új világcsúcsot állított fel az ausztrál Nathan Deakes 50 kilométeres gyaloglásban egy melbourne-i versenyen.
2006. december 2. 12:20 Van Gogh-kiállítás: már első nap nagy az érdeklődés Nagy az érdeklődés a Van Gogh-kiállítás iránt, a szombati nyitónap első óráiban már több mint hatszázan nézték meg a tárlatot Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. Délelőtt folyamatosan érkeztek a látogatók a múzeum bejáratához, az első napra több mint 2 ezer jegyet vásároltak elővételben.
2006. december 2. 11:37 Sugárfertőzés: kettős gyilkossági kísérlet volt? A brit rendőrség attól tart, hogy Alexander Litvinyenko halála egy kettős gyilkossági kísérlet része volt, miután sugárfertőzést mutattak ki annál az olasz férfinél is, akivel a volt orosz ügynök megmérgezése napján találkozott.
2006. december 2. 10:40 Fegyveres szökés: félmillió a nyomravezetőnek Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki Budapest rendőrfőkapitánya Tamás Imre Zoltánra, aki pénteken szökött meg Budapesten a katonai ügyészségről - közölte szombaton a távirati irodával Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese.
2006. december 2. 10:31 Halálosan megfenyegették az Atletico Madrid elnökét Két szurkoló halálosan megfenyegette Enrique Cerezo Torrest, a spanyol élvonalbeli Atletico Madrid labdarúgóklub elnökét.
2006. december 2. 10:29 Még reménykedik a Demszky által megvétózott szocialista jelölt Gy. Németh Erzsébet bízik abban, hogy Demszky Gábor végiggondolja főpolgármester-helyettesi jelölésének elutasítását, és egy héten belül egyezségre jutnak.
2006. december 2. 10:20 A magyar fiatalokat nemigen érdeklik a pénzügyek A fiatalok, bár fontosnak és hasznosnak tartják a pénzügyi információkat, nem igazán érdeklődnek a téma iránt. A Magyar Nemzeti Bank által készíttetett felmérés szerint a 18-30 év közötti korosztálynak csak 20 százalékát foglalkoztatják a pénzügyek részletei.
2006. december 2. 09:47 Az iráni elnök szerint Izrael "eltűnőben van" Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint Izrael "eltűnőben van" - ez áll abban a szombaton kiadott közleményben, amely az iráni államfő és Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök előző napi dohai találkozójáról született.
2006. december 2. 09:41 Ámokfutó végzett legalább 20 emberrel Irakban Legalább 20-an meghaltak és 15-en megsebesültek szombaton egy újabb iraki merényletben.
2006. december 2. 09:37 Önkormányzati választások kezdődtek Szlovákiában Önkormányzati választások kezdődtek szombaton reggel Szlovákiában. Több mint nyolcezer jelölt verseng a polgármesteri posztokért.
2006. december 2. 09:30 "Nálunk normális dolog mellet fogdosni" Kilenc hónap börtönbüntetésre ítélt egy brit bíróság egy lengyel férfit szexuális zaklatás miatt. A lengyel gyári munkás, aki több nő mellét és fenekét fogdosta meg, azzal védekezett, hogy Lengyelországban ez teljesen normális viselkedés.
2006. december 2. 09:29 Már csaknem félezer áldozata van a Fülöp-szigeteki tájfunnak Legkevesebb 469-en haltak meg vagy tűntek el azoknak a földcsuszamlásoknak a következtében, melyeket a Fülöp-szigetek keleti részére lecsapó tájfun idézett elő - közölte szombaton a helyi polgári védelem.
2006. december 2. 09:24 Félpályás útlezárások a 86-os főút forgalomnövekedése miatt Félpályás útlezárásokkal tiltakozik 12 település lakossága szombaton reggel 8 órától délután 16 óráig az elviselhetetlenné vált forgalomnövekedés miatt a 84-es és 86-os főutak körforgalmú kereszteződésénél.
2006. december 2. 09:20 Nem találták radioaktív anyag nyomát a Jegor Gajdart kezelő kórházban Nem találták sugárzó anyag nyomát az ír hatóságok abban a dublini kórházban, amelyben a mérgezés gyanújával Moszkvában kezelt Jegor Gajdar volt orosz kormányfőt közelmúltbeli írországi látogatása során rövid ideig ápolták.
2006. december 2. 09:16 Egyetlen születésnapi rendezvényén sem volt ott Fidel Castro Kubában bátyja, Raul Castro helyettesítette Fidel Castrót az elnök 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken. Az állami televízió tájékoztatása szerint orvosai tanácsára marad távol az ünnepségektől a lábadozó kubai vezető, aki a 3 napos rendezvénysorozat egyetlen eseményén sem vett részt.
2006. december 2. 08:42 Kollégáját bírságolta meg egy parkolóőr Egy brit parkolóőr kénytelen volt megbírságolni saját kollégáját, egy felháborodott autós ugyanis addig nem tágított, amíg meg nem büntette a parkolási cég tilosban álló autóját is.
2006. december 2. 08:27 "Aki sokat dolgozik, nem biztos, hogy többet termel" A Hewitt Humán Tanácsadó Kft. szerint nemcsak a dolgozónak, de a munkaadónak is érdeke, hogy segítsen egyensúlyt teremteni alkalmazottai munkája és magánélete között. Attól, hogy valaki sokat dolgozik, nem feltétlenül termel többet - hangsúlyozta Harsányi Eszter. A tanácsadó cég munkatársa szerint a munka és a magánélet egyensúlyának segítése jó motiváló eszköz lehet.
2006. december 2. 08:11 Ittas vezetésen bukott le a szexrém Életfogytiglanra ítélte a bíróság azt a 38 éves férfit, aki hátborzongató módon megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 66 éves nőt több mint 10 évvel ezelőtt. A férfi idén februárban bukott le, amikor ittas vezetés miatt DNS-mintát vettek tőle.
2006. december 2. 07:37 Rejtély: hogy került a fóka az út közepére? Fókát találtak egy vidéki úton Nagy-Britanniában. Ez még nem volna annyira különös, ám az állatra a tengerparttól négy mérföldre, azaz csaknem hat és fél kilométerre bukkantak rá.
2006. december 2. 07:05 Madáritató végzett egy kisfiúval Egy betonból készült madáritató agyonnyomott egy hároméves kisfiút Nagy-Britanniában. A másfél méter magas kerti dísz játék közben esett a fiúra.
2006. december 2. 06:48 Negyven éve még modern lett volna a metróállomás Levélben kérte a Magyar Építészkamara elnöke Aba Botondot, a BKV vezérigazgatóját, hogy írjanak ki tervpályázatot a 2-es metró most felújítandó Örs vezér téri végállomására. Eltér István szerint a jelenlegi tervek fantáziátlanok és idejétmúltak.
2006. december 1. 22:15 Sólyom szeretné tudni, mi az értelme az egészségügyi reformnak Egyeztetést kezdeményez az egészségügyi miniszterrel az ágazati reformokról a köztársasági elnök. Sólyom László a Duna Televízióban úgy fogalmazott: azt szeretné tudni, mi a kormány intézkedéseinek az értelme és a hosszú távú haszna.
2006. december 1. 21:28 Kórházba szállították a volt orosz kém sugárfertőzött olasz kapcsolatát Kórházba szállították péntek este Mario Scaramellát, a polónium 210-es radioaktív izotóppal Londonban megölt dezertőr orosz exügynök, Alekszandr Litvinyenko olasz kapcsolatát, akinek szervezetében szintén kimutatták a sugárzó anyagot. Péntek este az új fejlemények áttekintésére tanácskozást tartott a brit kormány válsághelyzetekben összehívott testülete, a COBRA.
2006. december 1. 21:14 Legyőzte a Zalaegerszeg a Fehérvárt Hazai pályán egy góllal nyert a Zalaegerszeg a Fehérvár ellen a labdarúgó Borsodi Liga 16. fordulójában. A találkozón Kuttor Attila, a fehérváriak korábbi válogatott védője pályafutása 500. bajnoki mérkőzésén lépett pályára.
2006. december 1. 20:46 Családi tragédia: nyakon szúrta feleségét Családi veszekedés közben konyhakéssel kétszer nyakon szúrta a feleségét egy 63 éves férfi a Veszprém megyei Gyulakesziben - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
13:43 Készül a kormány a kutyahús-fogyasztás betiltására egy hatalmas és költséges tervvel Dél-Koreában