2007. május 18. 04:09 Az erdőket is kamerával figyelik A szárazság miatt több erdőtűzre lehet számítani idén nyáron, mint tavaly - mondta Bende Péter, a Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka.
2007. május 18. 03:41 Nyomoznak a kéretlen pedofil képek ügyében Nyomozást indított a rendőrség az egyik legismertebb hazai levelezőprogramon megjelent pedofil képek ügyében. Miután a felhasználók beléptek saját postafiókjukba, szinte elkerülni sem tudták, hogy a képpel szembenézzenek az oldalon indított, szabad feltöltésű fotórovat miatt.
2007. május 17. 22:20 Cyber-támadás egy állam ellen NATO- és európai uniós informatikai szakértők is segédkeznek annak kiderítésében, hogy valóban Oroszország áll-e az észtországi állami és kereskedelmi számítógépes szervereket ért támadások mögött. Észtország azt szeretné, hogy a pénteken kezdődő EU-orosz csúcs vezető témája "az országot ért aggresszió" legyen.
2007. május 17. 21:43 Így vitték el a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrt - képpel Õrizetbe vették, elvezették, és egyenként elszállították azt az öt rendőrt, akik részt vettek egy 21 éves lány megerőszakolásában. Valamennyien a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoznak. A lány felismerte támadóit a szembesítéskor.
2007. május 17. 21:32 Meg akarták ölni a palesztin elnököt Merényletet tervezett a palesztin elnök ellen a Hamász radikális mozgalom katonai szárnya.
2007. május 17. 21:24 Végigsétáltak a kínai Nagy Falon A világon elsőként sétált végig a kínai Nagy Falon egy brit pár. A 4828 kilométeres utat 167 nap alatt tették meg, a 30 kilós hátizsák cipelése miatt 38 kilót fogytak, és 2,5 centiméterrel lettek alacsonyabbak.
2007. május 17. 21:18 A levegőszennyezés veszélyezteti az olimpiát Leginkább talán a levegőszennyezés miatt aggódnak a pekingi olimpia szervezői. A kínai főváros egét szinte állandóan sötét felhők borítják. "A lehető legjobb levegőt akarjuk biztosítani a sportolók számára" - mondta egy csütörtöki konferencián a szervezőbizottság főtitkára Kaliforniában.
2007. május 17. 21:12 Becsszóra nem adják el a Nemzeti Színházat Nem adják el, pusztán költségvetési intézmény alakítják át a Nemzeti Színház Zrt-t. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára azután beszélt erről, hogy az új vagyontörvény-tervezet szerint lekerül a teátrum a tartósan állami tulajdonban maradó társaságok listájáról.
2007. május 17. 20:49 Nézze meg a Széna téri túszejtő fegyvereit! Bemutatta a rendőrség a Széna téri túszejtő házában talált fegyvereket és lőszereket. A Nemzeti Nyomozó Iroda főosztályvezetője elmondta: a fegyverek közül kettőt tíz évvel ezelőtt egy lakásbetörésnél, valamint egy autó feltörésénél használtak.
2007. május 17. 20:41 Az arany lesz a divat a nyáron Az arany lesz a divat a nyáron - derült ki a vicenzai nemzetközi ékszervásáron. A csillogó, meleg ékszerek és kiegészítők szezonja jön. "Az arany visszaveszi méltó helyét a fehéraranytól és a platinától" - hangsúlyozták a divattrendet meghatározó vásár résztvevői.
2007. május 17. 20:30 Miért nem tanulnak nők villamosmérnöknek? Gyógypedagógia, óvodapedagógia, egészséggondozás. Nem sok fiatal férfinak jut eszébe, hogy ezekre a szakokra jelentkezzen. A nők azonban a XIX. században is sokkal szívesebben választják ezeket a felsőoktatási képzéseket, mint például a villamos- vagy gépészmérnök szakokat.
2007. május 17. 20:06 "Britney úgy érzi, hogy az anyja elárulta" Nem volt hajlandó meglátogatni a kórházban az édesanyját Britney Spears. Az énekesnő azért haragszik az anyjára, mert az azt kérte tőle: fejezze be a bulizást és az ész nélküli költekezést.
2007. május 17. 20:05 A Roma nyerte az olasz kupát Az AS Roma nyerte a labdarúgó olasz kupát, miután hazai 6-2-es sikerét követően a visszavágón csak 2-1-es vereséget szenvedett a bajnok Internazionale otthonában.
2007. május 17. 20:02 Irak helyett Afganisztánba küldhetik Harry herceget Titkos háborús küldetést keresnek Harry hercegnek a brit hadsereg vezetői, miután a közvélemény csalódottan értesült arról, hogy a trónörökös fiát nem engedik Irakba harcolni. Elképzelhető, hogy kéksapkásként Afrikába vagy Boszniába kerül, de az sincs kizárva, hogy Afganisztánban vetik be. Csak egy dolog biztos: addig titokban tartják a küldetést, amíg a herceg biztonságosan haza nem tér.
2007. május 17. 19:57 Csapássorozat a palesztinok ellen Eddig négy légi csapást mért az izraeli haderő palesztin célpontokra a Gázai övezetben; a támadásoknak hat halálos áldozata van.
2007. május 17. 19:54 A fordulatok napjának legfontosabb hírei Felismerte támadóit a Budapesten, a Múzeum körúton május elején megerőszakolt lány; a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a kedden őrizetbe vett férfi adta el a móri bankrablásnál használt fegyvereket a tetteseknek; két héten belül visszatérhet a Fővárosi Állatkert igazgatói székébe Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter. A nap legfontosabb hírei.
2007. május 17. 19:30 Átalakítás: hónapokat kell várni egy vizsgálatra Hónapokat kell várni a nem rutineljárásnak számító pajzsmirigyhormon-vizsgálatokra az Országos Gyógyintézeti Központ pajzsmirigybetegségekkel foglalkozó Endokrin Központjában - értesült az InfoRádió.
2007. május 17. 18:57 Megdöbbentő fordulat a fővárosban megerőszakolt lány ügyében Már őrizetben van az az öt rendőr, akik részt vettek egy 21 éves lány megerőszakolásában. Valamennyien a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoznak. A lány felismerte támadóit a szembesítéskor.
2007. május 17. 18:39 Tony Blair nem bánja Nagy-Britannia a jövőben is kitart az Egyesült Államok mellett az iraki és afganisztáni háborúban - jelentette ki a búcsúlátogatáson Washingtonban tartózkodó brit miniszterelnök.
2007. május 17. 18:37 Túlóráznak nyáron a képviselők Rendkívüli nyári ülésszakot tart az Országgyűlés; a tervek szerint június 25-én lesz az utolsó ülésnap - jelentette be Mandur László, a parlament alelnöke a házbizottság ülése után.
2007. május 17. 18:16 Parkolás: félmilliárd forintot hiányol az MDF A Centrum Parkoló Kft.-vel kötött szerződések felülvizsgálatát javasolja a fővárosi kerületeknek az MDF.
2007. május 17. 18:04 Levéltárba kerül Széchenyi halotti jegyzőkönyve Hamarosan a Magyar Országos Levéltárnak adja Gróf Széchenyi István 1860-ban kelt halotti jegyzőkönyvét megvásárló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - mondta a szervezet elnöke.
2007. május 17. 17:52 Budapesten kezelik félre a legtöbb beteget Az egészségügyi miniszter bizottsági meghallgatását kezdeményezte az MDF, miután Horváth Ágnes a parlamentben egy tanulmányra hivatkozva kijelentette: Magyarországon a kórházban elhunyt betegek 20 százalékát félrekezelték. Az InfoRádió úgy tudja: a tárcavezető arra a felmérésre hivatkozott, amelyet maga rendelt meg egy egri cégtől, és amely 41 kórház minőségi mutatóinak elemzését tartalmazza nevesítés nélkül.
2007. május 17. 17:33 Gyorsabban romlik a pénzünk a vártnál A vártnál magasabb lesz idén az infláció, éves szinten 7 százalékra kell számítani. A Pénzügyminisztérium mérsékelte a beruházásokra vonatkozó előrejelzését is, a legfrissebb makrogazdasági adatok többsége azonban a korábbinál kedvezőbb képet mutat.
2007. május 17. 17:20 A Kremlbe vágyik a Jukosz elnöke Kész lenne indulni az oroszországi elnökválasztáson a Jukosz orosz olajtársaság elnöke az ellenzéki pártok és mozgalmak képviseletében.
2007. május 17. 17:01 Sorra dőlnek be a hitelek Egyre többen képtelenek törleszteni a hitelüket. A bankok célja azonban nem az, hogy azonnal felmondják ezeket a szerződéseket.
2007. május 17. 16:58 Nem egy ember végzett Kennedy-vel Egy friss amerikai tanulmány kizárja a magányos gyilkos teóriáját John Fitzgerald Kennedy elnök megölésének ügyében.
2007. május 17. 16:53 "A válogatott érdeke is Janics Natasa visszatérése" A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szerint a szövetség vezetése, Fábiánné Rozsnyói Katalin edző, és Angyal Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya is felel a hétvégi Világkupa előtt kialakult feszültségért. A szövetség elnöke hozzátette: Szegeden, a világkupa három napja alatt megpróbálja kibékíteni egymással a feleket.
2007. május 17. 16:29 Koncepciós eljárás folyik Malina Hedvig ellen? Koncepciós eljárás folyik a nyitrai magyar lány, Malina Hedvig ellen - állítja a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt az InfoRádióban azt mondta: a szlovák igazságszolgáltatás politikai irányítás alatt áll.
2007. május 17. 16:26 Nem kell a fapados unió Nem kíván részt venni a francia államfő által javasolt úgynevezett Mediterrán Unióban Törökország.
2007. május 17. 16:01 Kommandósok fogták el a rendőröket Vesztegetés gyanúja miatt 16 rendőrt vettek őrizetbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2007. május 17. 15:58 Csökkentek a bérek, pedig emelkedtek Érdekesen alakultak az év első három hónapjának béradatai. Míg a bruttó fizetés jelentősen, 7,1 százalékkal nőtt, addig a nettó bérek, amit a kezünkbe kapunk, 7 százalékot csökkentek. Elemzők szerint a költségvetés egészét tekintve nem rosszak a hírek, ám ha az inflációt és a háztartási megtakarításokat nézzük, akkor már árnyaltabb a kép.
2007. május 17. 15:38 Bush lemondott a Világbank elnökéről Az amerikai hírtelevízió, a CNN szerint a Fehér Ház feladta a küzdelmet azért, hogy Paul Wolfowitz maradjon a Világbank elnöke.
2007. május 17. 15:26 Elkeseredés és sztrájkhangulat az orvosi egyetemeken Sztrájkhangulat alakult ki az orvosi egyetemeken. A Semmelweis Egyetem munkatársai elvesztették vizitdíj-mentességüket, az intézmény már étkezési utalványt sem ad, sőt, az anyagi nehézségek miatt tömeges elbocsátások várhatók. Ennek ellenére, elképzelhető, hogy októberben csődbiztost kell kirendelni az intézménybe.
2007. május 17. 15:20 Képek a Hungária körúti villamosbalesetről Összeütközött két villamos a 37-es vonalán, a Hungária körút és a Salgótarjáni utca kereszteződésében - közölte a BKV szóvivője.