Japán az üvegházhatást elősegítő szén-dioxid megkötését és tárolását (angol rövidítéssel: CCS) akarja megtenni nemzeti energetikai keretrendszere központi elemének – írja a Nikkei Asia.

Kilenc japán üzleti csoport tervezi olyan kísérleti projektek beindítását, főként Japánban és Malajziában, amelyek kivonnák a légkörből a szén-dioxid egy részét.

An energy agency official expects carbon capture and storage (CCS) to become commercially competitive without government subsidies by around 2040, by which time its cost is forecast to fall below carbon prices. https://t.co/udZ25F8Wkd pic.twitter.com/6hLNWFqwDz

— Nikkei Asia (@NikkeiAsia) October 31, 2024

„Reméljük, hogy egy vagy kettő közülük 2030-ig elindulhat” – idézte Tone Maszaki, a japán természeti erőforrások és energiaügynökség CCS-osztályának vezetője szavait az üzleti portál.

Mi a szén-dioxid-leválasztás?

A CCS (karbon leválasztási tárolási technológia) lényege, hogy a gyárak és erőművek szén-dioxid-kibocsátását a forrásnál vonják ki a levegőből, majd a gázt mélyen a föld alatt tárolják el. A különböző japán cégek most versenyt futnak az idővel, hogy a szén-dioxid megkötésének és tárolásának költségeit a kereskedelmi szempontból versenyképes szintre tudják mérsékelni – tette hozzá a Nikkei.

Az adatközpontok és a mesterséges intelligencia térhódítása miatt világszerte egyre nagyobb az áramigény. Az energiatermelés és -felhasználás döntő része során ugyanakkor szén-dioxid kerül a légkörbe, ami hozzájárul az globális felmelegedésben szerepet játszó üvegházhatáshoz.

A növekvő energiaigényekkel párhuzamosan nő az érdeklődés az emisszió kezelésének módjai, így a szén-dioxid levegőből való kivonása és tárolása iránt.

„A 2026-os pénzügyi év végéig döntést kell hozni arról, hogy folytassuk-e ezeket a projekteket, ha 2030-ban kereskedelmi szintre akarjuk emelni őket” – tette hozzá Tone.

Crypto mining and AI data centers could account for 1.2% of global carbon emissions by 2027. Introducing targeted electricity taxes could reduce emissions and raise significant government revenue. More in our blog. https://t.co/VcpLg7UBv4 pic.twitter.com/L7GYgRlnor

— IMF (@IMFNews) November 4, 2024

Pár év, és felpörög „a szén-dioxid-piac”

Japán szén-dioxid-piaca 2026-ban várhatóan felpörög. (Az ország meghirdette, hogy 2050-re „nettó zéró” kibocsátó lesz – ennek hatására a japán cégek számára is megjelennek a kibocsátási kvóták. Ha egy vállalat nem tudja fizikailag csökkenteni az emissziót, akkor úgynevezett kreditet vehet egy olyantól, amely jelentősen visszafogta saját kibocsátását és ezzel az előírt szinten tarthatja saját kibocsátási mérlegét.)

A nagy kibocsátóknak részt kell majd venniük a kibocsátáskereskedelemben és a szén-dioxid-árak esetében meghatározhatnak egy minimumot. Jelenleg a vállalatok maguk határozzák meg kibocsátáscsökkentési céljaikat, ami azt jelenti, hogy nem készteti őket semmi arra, hogy szén-dioxid-kibocsátási krediteket vásároljanak.

Much planning underway for our energy future. Pity it's happening in Tokyo. Huge gas exports to Japan, CO2 returned for dodgy storage. Profits galore for Japanese energy giants. Few royalties/tax revenue for Australia. A colonial economic model. #auspol https://t.co/MdEfTkBRPc

— Rex Patrick (@MrRexPatrick) October 30, 2024

Állami támogatás kell a technológia térnyeréséhez

A korábban idézett Tone Maszaki energiaügynökségi tisztviselő arra számít, hogy a CCS kormányzati támogatások nélkül 2040 körül válik kereskedelmileg versenyképessé – mert akkorra a költségek az előrejelzések szerint a szén-dioxid-árak alá csökkennek. Tone szerint addig viszont a CCS-t ösztönző programokkal kell támogatni.

A nyugati országok, például az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Norvégia a vezető befektetők a szén-dioxid kivonási és tárolási technológiában, de Japán és Kína is szorosan követi őket. Japán ráadásul az amerikaiak után a második legnagyobb szén-dioxid-leválasztási technológia szabadalmának a birtokosa – és ezt igyekszik is kihasználni.

Klímaaktivisták: a CCS kamu

Azok szerint azonban, aki azt vallják, hogy az éghajlatváltozást az emberiség csak radikális emissziócsökkentéssel lehet megállítani, a karbonkivonás és -tárolás csak elvonja a figyelmet a szükséges lépésektől. Emiatt ellenségesen állnak hozzá a a szén-dioxid kivonását és megkötését hirdető technológiai próbálkozásokhoz.

Érveik között szerepel, hogy a CCS „elrejti az emissziót, kiterjeszti a csőhálózatokat és meghosszabbítja a fosszilis energiahordozók korszakát”.

We’ll hear about carbon capture today. But don't be fooled. This is #greenwashing at an epic scale.#CCS is a Big Oil smokescreen for launching a new wave of fossil fuel expansion.
Full facts in @MPWatchNetwork’s concise briefinghttps://t.co/NADoaDzc9B

— Simon Oldridge #CANBill (@SiOldridge) October 30, 2024

Az American Public Power Association (Társadalmi Energia Szövetség) nevű civilszervezet például

„nem bizonyítottan hatékonynak, pénzügyileg életképtelennek és a bürokrácia miatt csigalassúnak”

nevezte „ezt az ismeretlen egészségügyi és környezetvédelmi kockázatokkal járó technológiát”.

2021-ben több mint 500 csoport, így a Climate Justice Alliance (Klíma Igazság Szövetsége), a Greenpeace, az Indigenous Environmental Network (Őslakos Környezetvédelmi Hálózat) és a 350.org nyílt levelet tett közzé fizetett hirdetés formájában a Washington Postban.

Ebben arra szólították fel a döntéshozókat, hogy utasítsák el ezt a „hamis megoldást”, miközben az ilyen próbálkozások közé sorolják a bioüzemanyagokat és hidrogént is.

A „klímavészhelyzetet” alapvetésnek tartó Greenpeace brit szervezete szerint szerint az úgynevezett „offsetting” is csupán PR-fogás. Hiába ígérnek például a légitársaságok a jegy árához csapott extraköltségért tömeges faültetést,

„a fák ültetése nem ellensúlyozza a szén-dioxid-kibocsátást”

– mivel az új fáknak évtizedekbe telik, mire elérik a potenciáljukat, ha nem esnek az időjárás áldozatává, amikor is visszatér a légkörbe az általuk megkötött szén-dioxid.

A klímaaktivisták ellenfelei viszont emlékeztetnek: maga a technológia nem valami új találmány – már az 1970-es éves óta alkalmazza az olajipar, és a kimerült lelőhelyekbe, a föld alá pumpált szén-dioxiddal próbálják a maradék olajat kitermelni – igaz, az eredeti cél nem az éghajlatváltozás ellensúlyozása volt.

Azt is elismerik, hogy történhetnek balesetek (2020-ban megsérült egy CCS-vezeték és 40 embert kellett kórházba vinni Mississippi államban), de az érvelés az, hogy a szigorú szabályozás minimalizálhatja a kockázatokat.

Ironikus – mondják – hogy a klímavédő aktivisták ama technológiák ellen harcolnak, amelyet egykor a szennyező-kibocsátó cégek akartak megfojtani.

Emellett azzal érvelnek, hogy ha törvényi szabályozás írja majd elő, hogy az erőműveknek és gyáraknak CCS-technológiát kell alkalmazniuk, akkor az olcsóbb, zöld források felé fogja terelni az ipari szereplőket.

Viszont az is ironikus, hogy a balos zöld aktivistákhoz képest a politikai paletta másik oldalán található jobboldali antiglobalisták is porhintésnek állítják be a CCS-t.

Unelected globalists at the WEF are touting 'carbon removal plants'—each of which removes five million tonnes of CO2 from the atmosphere each year—as "crucial to meeting global climate goals", despite the fact that CO2 currently makes up just 0.04% of the atmosphere, and if it… pic.twitter.com/DGwSYcyV0q

— Wide Awake Media (@wideawake_media) September 11, 2023

Mibe kerül a szén-dioxid?

A szén-dioxid-árak országonként eltérnek – jegyzi meg a Nikkei. A Világbank adatai szerint Európában tonnánként 40 és 60 dollár között mozog az ár, míg Ázsiában 20 dollár alatt van. Eközben Tone szerint Japánban még mindig 65 és 130 dollár között mozog a szén-dioxid tonnánkénti ára, ami azt jelenti, hogy támogatás nélkül nem lenne kereskedelmi mértékű kereslet a szén-dioxid-megkötés és -tárolás technológiája iránt. És az érvelés az, hogy a kereskedelmi elterjesztése lesz az, amitől olcsóbbá válhat a CCS.

Japán 2030-ra évi 6-12 millió tonna szén-dioxid elraktározását tűzte ki célul, amit 2050-re ennek több, mint tízszeresére, évi 120-240 millió tonnára kíván növelni.

Hová „temetik” a gázt?

Kilenc japán üzleti csoport azon dolgozik, hogy Japán szomszédságában, elsősorban is Malajziában találjanak olyan föld alatti helyeket, ahová eltemethetik a gázt. Malajzia azért került szóba, mert jelentős energiatermelő, és olyan, mára kimerült olaj- és gázlelőhelyekkel rendelkezik, amelyek felhasználhatók a szén-dioxid tárolására.

Az egyik cég, amely kereskedelmileg életképes technológiává akarja emelni a CCS-t, a Mitsubishi Heavy Industries (MHI). A vállalat eme üzletágának felelőse, Nagajaszu Tacubo úgy véli, hogy

„a 2030-as cél abszolút megvalósítható”.

A tárolási cél napi 16 000-32 000 tonna szén-dioxidot jelent, ami körülbelül hatszorosa az MHI által jelenleg Texasban üzemeltetett CCS-üzem kapacitásnak.

Texas a vezető, de a japánoké az ottani projekt

A texasi üzem a világ legnagyobb CCS-projektje. Az MHI ott olyan leválasztó rendszert fejlesztett ki, amely napi 4776 tonna szén-dioxid kivonására képes.

Az elképzelések szerint Japán 2025 márciusáig mutatja be részletes emissziócsökkentési terveit, azaz a párizsi klímaegyezményben vállalt, 2035-ig tartó időszakra vonatkozó „nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásait” (NDC). Március végéig egy hároméves energetikai tervvel is előállnak, amelyből kiderül, hogy 2040-ra milyen villamosenergia-mixet akarnak megvalósítani.

A Nikkei szerint a hőenergia és a CCS kombinációja lehet egy átmeneti megoldás az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású energiarendszerre való átállásra, miközben Japán megpróbál több szél-, nukleáris- és hidrogénenergia-kapacitást kiépíteni.

Az MHI közben arra számít, hogy a CCS-technológia fejlesztésével 2030-ra kétmilliárd dolláros bevételre tesznek szert.

„A célt a CCS és a hidrogénenergia fejlesztésével fogjuk elérni” - mondta az illetékes.

Egy másik japán vállalkozás, a Marubeni egy olyan projektbe fektetett pénzt, amely 2030-ig évente tízmillió tonna szén-dioxidot tervez eltárolni az Egyesült Államokban és Kanadában. Az elképzelés szerint a projekt egy gáztüzelésű erőmű által megtermelt szén-dioxidot von ki és csővezetéken továbbítja a helyszínre, ahol eltárolják.

Egy további japán szereplő, a Mitsui & Co. évi 15 millió tonna szén-dioxid tárolására kíván helyszínt találni Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában, míg a Sumitomo Corp. egy olyan projektbe fektetett be, amelynek célja évi hatmillió tonna szén-dioxid eltemetése egy északi-tengeri tengeri helyszínen.

Kényes kérdés: külföldre kell szállítani

Ahhoz, hogy a karbonmegkötési és -tárolási technológia valóban életképessé váljon Japán számára, még egy sor gyakorlati akadályt kell elhárítani. Például: a CCS-létesítmények működtetéséhez tiszta energiára is szükség van, de az ilyen energia Japánban továbbra is drága. És mivel Japán nem rendelkezik hazai kimerült olaj- vagy gázlelőhelyekkel, ahová bepumpálhatná saját szén-dioxidját, nem a legkönnyebb föld alatti tárolóhelyeket találni.

Ezért van az, hogy a japán vállalatok egyre nagyobb arányban vesznek részt tengerentúli CCS-projektekben – az alábbi tweet szerint például Hollandiában is, ahová az Aramis-project keretében Belgium is exportál majd szén-dioxidot.

海外CCS（CO2回収・貯留）プロジェクトで日本企業が次々参加｜宗敦司 @gingami1st #note https://t.co/2dgiuhaVHn

— ぎんがみ (@gingami1st) October 30, 2024

Ha viszont a japánoknak a szén-dioxidot hajóval kell külföldre szállítani, az tovább növeli a költségeket – és a szállítással járó emisszió csökkentheti a kivonási technológia hozzájárulását a nettó zéró célhoz.

Továbbá, felmerül a korábban említett ellenérv: biztonságos-e a szén-dioxid szállítása?

A Wood Mackenzie energiakutató és tanácsadó cég szerint azonban Japánnak a leválasztott szén-dioxid 80 százalékát az országon kívül kell majd eltárolnia – és emiatt a japán példa érdekes lehet olyan, más országoknak is, amelyek a technológia fejlődése esetén a föld alá akarják majd pumpálni az otthon megkötött szén-dioxidot.